A 14. havi nyugdíj később komoly terhet jelenthet.
A magyar politikai vezetés már egy ideje óvatosan bánik a hitelminősítőkkel, és ez részben magyarázza, hogy a választási ígéretek költségei nem azonnal, hanem később, utólag bukkannak fel. Szerencsére sikerült elkerülnünk, hogy a Standard & Poor's értékelése szerint a magyar államadósság a befektetésre nem ajánlott (bóvli) kategóriába kerüljön, azonban a finanszírozás így is komoly kihívások elé állít minket.
Ha valaki figyelemmel kíséri a magyar politikai élet eseményeit, valószínűleg meglepődött Nagy Márton gazdasági miniszter hitelminősítőkkel kapcsolatos, udvarias és diplomatikus megnyilvánulásain. Sőt, korábban arra is tett javaslatot, hogy ha szükséges, személyesen Londonba utazik, hogy meggyőzze őket. A gyenge makrogazdasági mutatók, például a GDP-növekedés csökkenése és az egyre súlyosbodó költségvetési hiány miatt joggal merülhetett fel a félelem, hogy romlani fog a hitelminősítésünk. Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy a globális gazdasági környezetben a helyzet bonyolultabb, hiszen a GDP-arányos magyar államadósság (amely 2024 végére 73,5 százalékra várható) nem számít kirívónak, ha fejlett országokhoz viszonyítjuk. Például az Európai Unió átlagos adóssága 81 százalék, az Egyesült Államok esetében ez a mutató már 120 százalék felett van, míg Japánban közel 240 százalékos arányt láthatunk.
A Standard & Poor's, a hitelminősítő, amely a magyar államadósság megítélésében a legszigorúbb, múlt pénteken megerősítette BBB mínusz besorolását, negatív kilátásokkal. Érdekesség, hogy ezúttal nem fűztek részletes magyarázatot döntésükhöz, míg tavasszal, amikor a kilátásokat negatívra rontották – ami gyakorlatilag egy figyelmeztető jelzés – még 1,5 százalékos gazdasági növekedést prognosztizáltak az évre. Ezzel szemben az első félév gyenge teljesítménye után a jegybank és az elemzők már csak 0,5 százalék körüli növekedést valószínűsítenek. Az S&P akkor döntött a magyar adósság bóvli kategória előszobájába sorolásáról, amikor a költségvetési fegyelem hiányosságait emelték ki, és a kormány optimista előrejelzéseivel szemben 4,5 százalékos hiányt vártak az évre. A magyar kormány ugyanakkor többször is felülvizsgálta a várható hiány mértékét, de az év végére könnyen lehet, hogy a hitelminősítő előrejelzése valóra válik, hiszen Nagy Márton legutóbbi becslése már 4,3 százalékos hiányt valószínűsített.
Ebben az évben a két másik jelentős hitelminősítő is értékelni fogja a magyar adósság helyzetét. November 28-án a Moody's, majd december 5-én a Fitch Ratings teszi közzé véleményét. Eddig mindkét szervezetnél a hitelminősítésünk kedvezőbb helyzetben volt, így nem valószínű, hogy a bóvli kategóriába kerülnénk.
Vélhetően ez a tény is hozzájárult ahhoz, hogy a közvéleménykutatások szerint hátrányban lévő kormánypártok osztogatással próbálják növelni a népszerűségüket, hiszen a nyár végén bejelentett Otthon Start program után a vállalkozások kedvezményes 3 százalékos hitelét is kiterjesztették. Ugyanakkor ezekről az intézkedésekről elmondható, hogy rövid távon csak kis mértékben terhelik a büdzsét, hiszen a lakáshitelnél idén és részben még jövőre is fedezetet nyújt az adásvételek után fizetendő 4 százalékos illeték. Más kérdés, hogy 2027-től - főleg, ha az infláció és a hitelkamatok nem csökkennek - már érezhető összeggel terheli a költségvetést. A vállalkozói hiteltámogatás esetén pedig az előrejelzések 50-60 milliárdos plusz teherről szólnak.
Sokkal nagyobb hatást gyakorolhat a politikai színtérre Lázár János legújabb bejelentése, amely a 14. havi nyugdíj bevezetésére vonatkozik. Orbán Viktor már csütörtökön is utalt erre a javaslatra, amely várhatóan körülbelül 650 milliárd forintnyi többletköltséget jelentene. Azonban érdemes megemlíteni, hogy Nagy Márton gazdasági miniszter korábban már kifejezte aggodalmát kisebb költségvetési hatású ígéretek kapcsán, mondván, hogy azok akár államcsődöt is okozhatnak. Érdekes, hogy ezt a megjegyzést nem Orbán Viktor, hanem Magyar Péter tette.
Ha ezt az összeget kifizetnék, azzal az a következmény járna, hogy a jövő évre prognosztizált körüli 4%-os hiány akár még az idei deficit szintjét is túlszárnyalhatja, feltéve, hogy a kormány nem vezet be újabb megszorításokat vagy adókat. Ennek a lehetősége azonban meglehetősen valóságos, hiszen 2022-ben is egy drasztikus adóemelés sújtotta azokat a mikrovállalkozásokat, amelyek a kata adózási formát választották. Ezen kívül a kormány számos más különadót is bevezetett az utóbbi években, amelyeket bár nem közvetlenül a lakosságra róttak ki, a vállalatok - legyen szó bankokról, biztosítókról, távközlési cégekről, kiskereskedelmi egységekről vagy üzemanyag-forgalmazókról - rendre áthárították a végfelhasználókra.
Miközben az országban számos alacsony jövedelmű ember küzd a megélhetésért, az állami támogatás iránti elvárások egyre hangosabbak. A jelenlegi kormány azonban nem mutatja a bevételi források bővítésére irányuló szándékát. A Tisza párt tervei körüli bizonytalanságok is aggasztóak, hiszen az általuk említett adócsökkentés és a nyugdíjasoknak szánt extra támogatás mellett legalább egy vagyonadó bevezetése is felmerült, amely a mérleg másik oldalán áll. Az uniós források megszerzése is kérdéses, mivel a Fidesz úgy tűnik, hogy sem képes, sem hajlandó ezeket a lehetőségeket kihasználni. Különösen aggasztó, hogy a kormány hallgat arról, hogyan kívánja biztosítani az állam pénzügyi fenntarthatóságát új adók bevezetésével.
Természetesen rövid távon a jövőben várhatóan növekvő hiányt hitelfelvétellel is lehet kezelni, de ennek súlyos következményei lehetnek. Ráadásul a magyar adósság finanszírozása már most is jelentős terhet ró a gazdaságra, és legyen szó globális vagy helyi trendekről, a finanszírozási források hirtelen olcsóbbá válásának esélye minimális. Érdekes megfigyelni, hogy az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) október elején, ha csak mérsékelten is, de emelte az állampapírok kamatát, ami arra utalhat, hogy sürgős szükség van a lakossági befektetésekre. Az tény, hogy a magyar háztartásoktól érkező tőke valószínűleg nem fog eltűnni, még ha a hitelminősítők értékelése romlana is, így érthető, hogy az ÁKK ilyen formában próbálja megerősíteni pozícióját.
Természetesen a jelenlegi finanszírozási elképzelések a GDP-hez viszonyított csökkenő hiányra épülnek, ami azt jelenti, hogy akár a várt növekedés elmaradása, akár a prognózisoknál magasabb hiány újabb nehézségeket hozhat az Államadósság Kezelő Központ számára. Szerencsére a valószínűsége annak, hogy ne legyen érdeklődő a magyar államkötvények iránt, elég csekély, ugyanakkor nem zárható ki, hogy a jövőben - akár hazai, akár nemzetközi finanszírozók részéről - magasabb kamatkörnyezetre kell számítani. Ez pedig további nyomást gyakorol majd az amúgy is jelentős adósságfinanszírozási terhekre.
A költségvetés kamatterhei ugyanis nagyon durván megugrottak az elmúlt években, ami mögött két ok húzódik meg: egyrészt a deficit folyamatos magas szintje, másrészt az infláció miatt megugró kamatok. Utóbbi esetében az inflációkövető lakossági állampapírok miatt különösen sokat kellett az államnak fizetni, az év elején fejre állt költségvetési folyamatokat Nagy Márton és az NGM például korábban ezzel magyarázta. (Érdekes lenne megvizsgálni, de cikkünk terjedelmi okok miatt nem kíván kitérni arra a kérdésre, hogy az egyébként tudható mértékű kamatteher vajon miért lepte meg mégis a hazai gazdaságpolitika irányítóit, hiszen a januári és februári kamatfizetések miatt a hiány úgy megugrottak, hogy két hónap után kiderült, képtelen lesz a költségvetés tartani az előző november végén elfogadott hiánycélt.)
A fenti adatok alapján egyértelmű, hogy a kiadások 2019-hez képest drámai mértékben megnövekedtek, és ezt a tendencia még inkább felerősítette a kamatkiadások hirtelen emelkedése. Ennek következtében a kamatkiadások aránya folyamatosan nőtt a költségvetés összes kiadásán belül. A következő év költségvetési tervei szerint ugyanakkor a kamatkiadások csökkenésére lehet számítani. Azonban, ha a politikai pártok által ígért, egyre terjedelmesebb választási programok ténylegesen megvalósulnak, az újabb eladósodást vonhat maga után, ami valószínűleg ismételten a kamatkiadások emelkedéséhez vezet.
Nem kell hozzá mély közgazdasági ismeret, hogy belássuk, amennyiben a költségvetés bevételeit hitelek törlesztésére kell fordítani, akkor más, a választópolgárok számára fontos célokra (oktatás, egészségügy, szociálpolitika, közszolgáltatások, stb.) kevesebb pénz fog jutni. Ha pedig a jövőre hatalomra kerülő régi vagy új kormány konszolidálni szeretné a helyzetet, akkor vagy az ígéreteket nem fogja tudni beváltani, vagy komoly megszorításokat kell érvénybe léptetnie. Így könnyen lehet, hogy a mostani jól hangzó ígéreteket ugyan az egyik kezével a kormány odaadja, a másik kezével viszont adók vagy még rosszabb közszolgáltatások formájában sokkal többet fog visszavenni.
