A Fideszhez kötődő intézet felmérte, hogy Magyar Péternek érdemes lenne visszavonulnia.


A kormányközeli Nézőpont Intézet vasárnap délelőtti közleményében számolt be arról, hogy a héten is közvélemény-kutatást végeztek arról, hogy mit gondolnak az emberek a Magyar Péterről nyilvánosságra hozott hangfelvételekről.

És a nyilvánosan közzétett eredményeiben jellemzően a kormány narratíváját alátámasztó eredményekre jutó Nézőpont szerint a magyarok többsége (55 százaléka) nem találja szimpatikusnak Magyar Pétert, relatív többségük szerint pedig vissza is kéne vonulnia a közélettől. Ahhoz képest, hogy mostanra számos közvélemény-kutatás szerint a Tisza vagy beérte, illetve esetleg előzi is a Fideszt, a Nézőpont által készített felmérés szerint csupán a megkérdezettek 25 százalékának van jó véleménye a politikusról.

A kormányközeli intézet is megjegyzi, hogy a magas szimpátia nem feltétlenül függ össze a sikeres politikai szerepléssel, és ők is azt találták, hogy a nyilvánosságra került hangfelvételek miatt a megkérdezettek 72 százalékának nem változott a véleménye Magyarról, míg 19 százalékuknak a Nézőpont szerint romlott, és csak 4 százaléknak javult.

A telefonos kutatás során a válaszadók véleményét kérték ki Magyar Péter jövőbeli közéleti szerepléséről, különös figyelmet fordítva a kiszivárgott hangfelvétel tartalmára. A kérdés felvezetése során megemlítették, hogy egyesek úgy vélik, a hangfelvételek miatt Magyar Péternek el kellene távolodnia a politikai színpadtól, míg mások szerint erre nincs szükség. A Nézőpont kutatóinak felmérésében a válaszadók 45%-a támogatta a visszavonulás eszméjét, míg 43% ezt elutasította, így a közvélemény viszonylag megosztott a kérdésben.

Ahogy korábban már említettük, Magyar Péter november 10-én tartott sajtótájékoztatóján meglepő vádakat fogalmazott meg. Azt állította, hogy volt párja, Vogel Evelin, 30 millió forintot követelt tőle, hogy ne hozza nyilvánosságra bizonyos hangfelvételeket. Magyar szerint Vogel kapcsolatban áll Kubatov Gáborral, a Fidesz pártigazgatójával, aki Vertán György üzletember közvetítésével havi 5 millió forintot és egy belvárosi lakást biztosít a nőnek. Vertán megerősítette, hogy Vogel az ő lakásában tartózkodik, de egyértelműen cáfolta, hogy bármiféle pénzügyi támogatást nyújtana neki. Nem sokkal Magyar sajtótájékoztatóját követően pedig megkezdődött a hangfelvételek kiszivárogtatása a médiának.

A hangfelvételek kulcsfontosságú aspektusait ebben a cikkben gyűjtöttük össze, míg a Barátok közt-öt is túlszárnyalni szándékozó szappanopera részleteit itt elemeztük meg alaposan.

Related posts