A kormány újabb hiteltámogatási lehetőségekkel kívánja ösztönözni a kis- és középvállalkozásokat, de felmerül a kérdés: valóban szükség van-e erre az irányvonalra?

A GKI elemzése szerint a magyar kkv-k helyzete érdekes ellentmondásokat rejt: bár méretük kicsi, hatékonyságuk és dinamizmusuk figyelemre méltó. Felmerül a kérdés, hogy valóban szükségük van-e további hitelekre a kisvállalkozásoknak, vagy inkább más megoldásokban kellene gondolkodniuk.

Az utóbbi két hónapban a kormány az új gazdasági akcióterv részeként kiemelt figyelmet szentelt a kis- és középvállalkozások (KKV) megerősítésére. Bár a GKI megállapítása szerint a kezdeményezés ígéretesnek tűnik, a kormány nem folytatott átfogó szakpolitikai párbeszédet az ügy kapcsán. Ezen túlmenően, hiányzik az alapos ok-okozati analízis, valamint a korábbi hasonló intézkedések tényleges hatásainak részletes értékelése, amely segítene megérteni, hogy valóban milyen eredmények várhatók a jövőben.

Mi miatt kell kifejezetten a kkv-kat támogatni? - teszik fel e kérdést elemzésükben. A kkv-k külső támogatása vagy azt jelenti, hogy gyengélkedik a szektor, és meg kell menteni, vagy komperatív hátrányban van a nagyvállalatokhoz képest, és a jó fejlesztési lehetőségek ellenére nem jutnak megfelelő forrásokhoz. Ezért a hatásvizsgálat előtt érdemes szerintük megvizsgálni a kkv-k helyzetét.

2023-ban Magyarországon 240 ezer olyan vállalat működött, amelynél legalább egy főt foglalkoztatnak, ez pedig az elmúlt évtized második legmagasabb számának számít. A vállalkozások túlnyomó része, körülbelül 85%-a, a 2-9 főt foglalkoztató mikrovállalkozásokból állt, míg a nagyvállalatok aránya mindössze 0,4%-ot tett ki. Érdekes módon a munkavállalók 65%-át a kis- és középvállalkozások (kkv-k) alkalmazzák, ezen belül a mikrovállalkozások 26%-ot, a kisvállalatok (10-49 fő) 22%-ot, a középvállalatok (50-249 fő) pedig 17%-ot képviselnek. A nagyvállalatok (250 fő felett) a munkaerő 35%-át foglalkoztatják, így világossá válik, hogy a kkv-szektor kulcsszerepet játszik a magyar gazdaságban.

A vállalatok piaci lehetőségeinek egyik fontos mutatója az exportálási képességük, amit a GKI is hangsúlyoz. A külföldi piacok, különösen a nyugat-európai országok, jellemzően magasabb árszínvonalat kínálnak, és elvárják a kiemelkedő minőséget. Ezen felül, mivel ezek az országok túlnyomórészt az eurozónához tartoznak, az euró használata stabil és jövedelmező felvevőpiacot biztosít a magyar vállalkozások számára.

Az export súlya az árbevételből a mikrovállalkozásoktól a nagyvállalatok felé haladva egyre nagyobb (rendre 11%; 17%; 27; 51%), ami azt is jelenti, hogy az export 73 százalékát a nagyvállalatok, 14 százalékát a középvállalkozások adják. A többiek részesedése 9%, illetve 4%.

A GKI megállapításai szerint az árbevételhez viszonyított magasabb exportarány nem feltétlenül tükrözi a hozzáadott érték növekedését. A mikrovállalkozások kivételével, ahol ez az arány 25%, a többi kkv-csoport és a nagyvállalatok esetében is csupán 22%-os hozzáadott érték figyelhető meg az árbevételhez viszonyítva. Ez azt jelenti, hogy a magasabb export részarány nem jár együtt a hozzáadott érték arányának emelkedésével. A külföldi cégek leányvállalatai - mint például az autógyártó üzemek és akkumulátorgyárak - azért választották Magyarországot, mivel itt kedvezőbb a munkaerő költsége, és az állami támogatások tovább csökkentik a működési költségeket. Ennek következtében az export alacsony hozzáadott értékkel bír. A legnagyobb exportőrök általában egyszerű összeszerelő tevékenységet folytatnak, amely az értéklánc legkevésbé nyereséges szegmensébe tartozik.

A nagyvállalatok termelési folyamatai kétségkívül tőkeigényesebbek, hiszen az elmúlt egy évtized során a beruházások 54-62 százaléka az ő kezükből valósult meg. Ezt a tendenciát tovább erősíti, hogy az árbevételük 6-8 százalékát fordítják új fejlesztésekre, míg a kis- és középvállalkozások esetében ez az arány csupán 2-5% között mozog.

Annak a gazdaságpolitikai szándéknak, hogy egyre nagyobb mértékben ne csak magyar piacra termeljenek a kkv-k, nemcsak a forráshiány szab gátat, hanem az információs és adminisztratív korlátok is. Így a GKI véleménye szerint ahelyett, hogy általában a kkv-exportot akarjuk növelni, inkább koncentrálni kellene az exportképes középvállalkozásokra. Ehhez viszont kell, hogy elérjék a külföldi vevőket, nyitottak legyenek a piaci igények változásaira stb. Ehhez megfelelő minőséget és mennyiséget kell tudniuk termelni. A tájékozódáshoz, a marketinghez és az értékesítéshez, valamint a megnövekvő adminisztrációhoz sok minden, de leginkább pénz kell, miközben a siker kétséges. Így az olcsó hitel nem ösztönöz önmagában erre.

Végül a GKI megállapítja, a Demján Sándor-program még mindig elsősorban több hitellel tervezi megoldani a kkv-k versenyképességi problémáit extenzív növekedéssel (több, nagyobb vállalat) ahelyett, hogy intenzív növekedést ösztönöznének (amikor a vállalat ugyanazon adottságokkal többet tud létrehozni).