A szakadék peremén billeg a szociális háló, miközben sürgető segítségért kiáltanak a kormányhoz.

A szociális ágazat dolgozói ismét az utcára vonultak: a Kossuth téren több százan tiltakoztak a "megalázó bérek" és a kormány közönyös hozzáállása ellen. A demonstrálók szerint a beígért 15 százalékos emelés édeskevés, miközben sokan 300 ezer forint alatt keresnek. A felszólalók arról beszéltek, hogy a rendszer az összeomlás szélén áll, a dolgozók pedig a túlélésért küzdenek. A kormánypárti képviselők ezúttal sem jelentek meg - a szakszervezetek szerint "süketek és vakok" maradtak a problémákra. A Nyugati téren később vörös fénnyel nyilvánították ki: nem elég!

Kicsivel több mint egy hónapja, október 6-án, a Karmelita előtt gyülekeztek a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) tagjai. A demonstráció során a gyepet lyukas cipőkkel teli pakolták, ezzel szimbolizálva, hogy a bérükből nem telik jobbra. A kormány ugyanakkor bejelentett egy 15 százalékos béremelést a szociális ágazat dolgozói számára, de ennek részletei még mindig nem világosak. A szakszervezet és a dolgozók véleménye szerint ez a növekedés még mindig elmarad a valós szükségletektől; sokan ugyanis kevesebb mint 300 ezer forintból kénytelenek gazdálkodni havonta, miközben számos kötelező kiadással kell szembenézniük. A helyzet annyira sürgető, hogy a családoknak akár egy "Gazdálkodj okosan" játék forgatókönyve szerint kellene tervezniük, hiszen a papírlapokra írt becsült költségeik alapján minden alkalommal a kiadásaik meghaladják a bevételeiket, bármilyen kreatívan is próbálják forgatni a számokat.

A szerda délelőtti, Kossuth téri tüntetés érdekessége volt, hogy Borosnéék meghívták az Országgyűlés Népjóléti Bizottságnak minden tagját, ám csak az ellenzéki tagok - köztük Varga Zoltán bizottsági elnök - jelent meg a demonstráción és egy kisebb beszéddel reflektált a rendezvény végén a felvetett problémákra. Az idő hideg és nyirkos volt, a technika sem állt az MKKSZ oldalára, viszont ez sem tántorította el a több száz demonstrálót, hogy kinyilvánítsa véleményét.

Boros Péterné szakszervezeti elnök azzal kezdte az eseményt megnyitó beszédét, hogy megköszönte a dolgozóknak, hogy "élethivatásukkal segítik a magyar társadalom elesettjeit", de ez kevés, ezért mindent megtesznek a tisztességes munkáért tisztes munkabért kaphassanak. A szerdai utcafórum ennek bemutatását hivatott elősegíteni, ugyanis a "lyukas cipős demonstráció" süket fülekre talált, a bejelentett 15 százalékos béremelés pedig minden tekintetben elégtelen a szféra számára.

A miniszterelnök véleménye szerint a nagy mértékű, áttörő bérfejlesztés azt a célt szolgálja, hogy jelentős javulást érjünk el a munkavállalók jövedelmi helyzetében.

- fogalmazott, de felmerül a kérdés, hogy vajon elegendő-e ez a lépés a munkaerőhiány kiegyenlítésére, és a "kiugrásra kész, de még mindig várakozó kollégák" motiválására. A tömeg világosan kifejezte álláspontját: Nem! A szociális ágazatban jelenleg 30 százalékos munkaerőhiány tapasztalható, a bérek terén jelentős elmaradás mutatkozik, és a dolgozók közötti fluktuáció rendkívül magas. Különböző területekről érkező felszólalók is bemutatkoztak, mint például

Az esemény során Farkas Andrea, az MKKSZ elnökségi tagja moderátorként vállalta a szerepet, míg Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének országos választmányi tagja szintén megosztotta véleményét, ahogyan azt egy hónappal ezelőtt is tette. Az esemény zárásaként Meleg Sándor, a Szociális Munkások Magyarországi Egyesületének (SzMME) elnöke, valamint Varga Zoltán is kifejtette gondolatait, hozzájárulva a diskurzus mélységéhez.

Farkas Andrea kiemelte, hogy a demonstráció célja nem csupán a szociális szektor dolgozóinak védelme, hanem az ellátottak támogatása is, akik nem képesek saját érdekeikért kiállni. Számukra elengedhetetlen, hogy hozzáférjenek a szükséges szolgáltatásokhoz a mindennapi életük fenntartása érdekében. "Ti vagytok az utolsó védelmi vonal, és ezt a döntéshozóknak hallania kell" - hangsúlyozta.

Szalma Bettina kezdte a felszólalók sorát, beszédét arra hegyezte ki, hogy a gyermekvédelmi alapellátásban dolgozik, de a bérfejlesztésre nem azért van szükség, mert megígérték vagy mert "mi vagyunk a következőek a sorban", hanem azért, mert a gyermekek sorsát alapvetően határozza meg, hogy milyen körülmények között nevelkedik és kik állnak mellette. "Túlságosan felelősségteljes és összetett munkát végzünk túlságosan alacsony bérekért" - mondta hozzátéve, csak azok tudnak segíteni, akik maguk is stabil alapokon állnak - mind fizikailag, mind mentálisan.

A hivatásunk igazi értékét nem csupán ünnepek alkalmával, nem csupán szavakban vagy kampányok során kellene kifejeznünk. Fontos, hogy mindennapjainkban, a bérünkben és a munkakörnyezetünkben is megjelenjen ez az érték. A mindennapi életünk részévé kell válnia, hogy valóban érezhető legyen a hivatásunk jelentősége.

- fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy a nemzetközi adatok alapján a gyermekvédelmi és szociális szektorokba befektetett források többszörösen megtérülnek, hiszen ezek az erőforrások a társadalom jövőjébe való befektetést jelentik.

Veres-Ábl Anita rámutatott, hogy az utóbbi évek során több mint 31 ezer gyermek került a gyermekvédelmi rendszer hatálya alá. Azonban gyakran tapasztalják, hogy hiába próbálnak meg megfelelő helyet találni számukra, a "szakellátás megtelt", ami komoly kihívások elé állítja őket. A férőhelyek és a nevelőszülők hiánya mellett kérdéses, hogy a kiemelés valóban megoldást jelent-e a kialakult helyzetre. A gyerekek sok esetben csupán a túlélésre koncentrálnak, hiszen csupán fizikai szükségleteik kielégítése valósul meg, míg a mentális támogatás hiányzik. Érzelmi biztonságuk nem garantált, ami tovább súlyosbítja a helyzetüket.

Ő is és kollégái is kiemelték, hogy a pályaelhagyókat és a lebetegedett kollégákat emberfeletti erővel pótolják a szakma dolgozói, ám ez őket is megviseli mind mentálisan, mind fizikailag, de néha még a családjuk és a saját jólétük is rámegy a hivatásukra. Mindezt "éhbérért." Teljes életpályamodellre lenne szükség, hiszen "csak kullogunk a társszakmák után és szedegetjük a morzsákat", 25 év szakmabeli munka és több diploma esetén sem éri el a fizetés az átlagbért. "Nem érezzük, hogy számítunk, pedig a mi munkánk is ugyanolyan fontos, mint más közfeladat, eddig tűrtünk, de most már elég volt" - zárta felszólalását.

Babinszkiné Márkus Krisztina hangsúlyozta, hogy a társadalom jelentős része gyakran nincs tisztában azzal, mivel foglalkoznak a szociális szakemberek, amíg nem kerülnek közvetlen kapcsolatba velük, például amikor maguk is rászorulnak a segítségükre. Pedig ezek a szakemberek, akik több mint 90 ezren vannak a szektorban, "a bölcsőtől a sírig" ott állnak a rászorulók mellett. Fontos megjegyezni, hogy ők nem a juttatásokért dolgoznak, hiszen az átlagos bér a szociális ágazatban csupán 297 ezer forint, ami nem tükrözi a munkájuk valódi értékét. Kizárólag a hivatástudat vezérli őket, hiszen számukra természetes, hogy "minden nap segíteniük kell."

Mi vagyunk nagyon sok esetben az egyetlenek, akik a rászorulókra nyitjuk az ajtót, mert a család dolgozik vagy éppen több száz, több ezer kilométerre él - ha van család

- mondta, miután felsorolta, mennyi mindenre terjed ki a szociális munkások feladatköre (a napi étkeztetéstől, az időskori ellátáson át a függőséggel küzdők támogatásáig, a hajléktalanok istápolásáig vagy éppen csak a főzés, bevásárlás és fürdetés elintézéséig). "De sokszor mi vagyunk azok is, akik életük utolsó perceiben fogják a kezüket, hogy méltó legyen az elmúlás" - fogalmazott.

Zádori Szeréna arról szólt, hogy a hatalom az ágazatot 15 éve úgy tekinti, "mintha nem is létezne", nem ismerik el a munkájukat, a teljesítményük statisztikailag nem mérhető, gazdaságilag pedig nem hoz hasznot, ezért lemondtak róluk. Pedig nemcsak levelet söprögetnek, hanem ott vannak családi erőszaknál, mentális tanácsadásnál, prevenciónál, közösségépítésnél, szociális ellátásoknál is, láthatatlanul szinte mindenhol.

Ahhoz, hogy biztosítsuk a szükséges anyagi forrásokat, gyakran másodállást kell vállalnunk, ezért sokszor munka előtt, munka után és a hétvégéken is dolgozunk.

- mondta, kiemelve, ahhoz, hogy adhassanak, fel kellene töltekezniük, de erre jelenleg nincs lehetőségük, mint ahogy az önfejlesztésre, szakmai fejlődésre sem.

Váradi Judit hozzájárulása az elhangzottakhoz különös hangsúlyt kapott, amikor elmondta, hogy életét a fogyatékkal élők támogatásának szentelte. Már 33 éve elkötelezetten dolgozik ezen a területen, azonban ahhoz, hogy a saját és családja kihívásait – akárcsak munkatársai – nap mint nap félre tudja tenni, és másokra összpontosítson, elengedhetetlen a nagyobb megbecsülés. A társadalom mellett az ágazat is öregszik, és a fiatalok hiánya egyre égetőbb problémává válik. Sokan inkább az egészségügy felé fordulnak, ahol a javadalmazás jelentősen kedvezőbb, így a rendszer lassan, de biztosan válságba kerül.

Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője ismételten a szociális munka területén dolgozók mellett állt ki, hangsúlyozva, hogy november 12. a szociális munka napja. Ekkor azonban rávilágított arra is, hogy a szakemberek nap mint nap "a túlélésért harcolnak". Pedagógusként ezt teljes mértékben átérzik, hiszen a hivatástudat önmagában nem elegendő a megfelelő anyagi elismerés helyettesítésére. Éppen ezért szoros együttműködésben lépnek fel az MKKSZ-szel, hogy közösen harcoljanak a változásokért.

A beszédében hangsúlyozta, hogy ők is harcban állnak, hiszen a pedagógusok bérét "úgy-ahogy" rendezték, de a nevelést és oktatást közvetlenül támogató munkatársak (mint például a takarítók, portások, karbantartók, dajkák és iskolatitkárok) bére a minimálbér vagy a garantált bérminimum szintjén stagnál. Ezért most a szociális szektor dolgozóival együtt küzdenek értük is, és a megjelentektől szolidaritást kér. Kiemelte, hogy ahhoz, hogy a hangjuk eljusson a kormányhoz, szükség van arra, hogy hangosak legyenek. Vállalniuk kell a konfrontációt, mert csak így érhetik el a szükséges változásokat.

Meleg Sándor, az SzMME elnöke, nemrégiben arról számolt be, hogy az elmúlt évek folyamán számos alkalommal összegyűjtötték és dokumentálták az ágazat nehézségeit. Ezeket az anyagokat eljuttatták a minisztériumba, ahol sajnálatos módon a fiók mélyére kerültek, és azóta is ott pihennek. Sándor megjegyezte, hogy néha még azt is letagadják, hogy bármiféle segítségnyújtásra ígéretet tettek, ami azt mutatja, hogy a téma iránti fogadókészség teljesen hiányzik. Kiemelte, hogy még kedden is sok cinikus megjegyzés hangzott el a társadalom jólétéről, de a valós helyzet ezzel köszönőviszonyban sincs. A problémák továbbra is megoldatlanok maradnak, és a szükséges intézkedések elmaradása aggasztó jele a rendszer működésének.

Egyáltalán nem állja meg a helyét, hogy minden rendben van. Mi ezt a saját bőrünkön érezzük, tapasztaljuk, és ezzel foglalkozunk nap mint nap.

A szakértő véleménye szerint azok az egyének, akik a saját sorsukról döntenek, valójában sosem tapasztalták meg a valóságot, hiszen „fogalmuk sincs arról, miről beszélnek.” A béren kívül számos egyéb sürgető kérdés is létezik, amelyekkel foglalkozni kellene. A kegyelmi ügy, a Szőlő utcai botrány és a többi hasonló eset olyan, mintha egy rendszer összeomlását hallanánk, hiszen „ez annak a hangja.” A rendszer már most is recseg-ropog, és bár még van esély a megmentésére, ehhez rendkívül sok és kemény munka szükséges. „Ha nem lépünk időben, néhány éven belül súlyos társadalmi problémák elé nézünk” – mutatott rá. A kormány azonban inkább büntetésekkel és szankciókkal reagál, mintsem segítséget nyújtana. „Ez így nem helyénvaló” – tette hozzá.

Varga Zoltán végül arra hívta fel a figyelmet, hogy míg az ellenzéki képviselők részt vettek az eseményen, a kormánypárti politikusok távol maradtak, ahogyan azt a keddi bizottsági ülésen is tapasztalhattuk, ahol a gyermekvédelem és a szociális kérdések kerültek volna terítékre. Fülöp Attila ugyan megjelent, de hamarosan távozott, mintha csak elmenekült volna.

A kormánypártok visszaélve a nyomorult kétharmadukkal süketek és vakok, tehát gyakorlatilag az önök gondoskodására szorulnának, csak ők ezt nem érzik

- fogalmazott a bizottsági elnök. Szerinte ez a legfőbb kihívás, amellyel szembenézünk. Említette Karácsony Gergely szavait is: "ahogy egymással bánunk, az a hazánk", ám a kormánypártok véleménye szerint az ellenzéki politikusok, sőt a szociális munkások sem tartoznak a nemzethez. "De erre büszkék lehetünk, mi képviseljük a népet, csupán a kormány nem hajlandó ezt észrevenni az elefántcsont tornyából" - hangsúlyozta. Pedig a szociális ellátásnak pártpolitikai hovatartozástól függetlennek kellene lennie.

Kifejezte a szégyenét amiatt, hogy a felelős államtitkár elhagyta a színteret, míg Pintér Sándor belügyminiszter nyíltan kijelentette, hogy nem látogatja a bizottsági üléseket, mert "nincs megfelelő szakértelme" a témában. A helyzet, ahogy fogalmazott, az, hogy sem a diákok, sem az egészségügyi dolgozók, sem a családok, sem a gyermekvédelem nem kap megfelelő képviseletet a kormányzati döntéshozatalban. "Ez a rendszer minden egyes elemében recseg-ropog" - tette hozzá, majd meghívta a szakszervezetek képviselőit a következő bizottsági ülésre, amelyen Pintér Sándor és a kormánypárti politikai képviselők is kötelezően jelen lesznek a miniszter éves meghallgatásán.

Végül pár órával később egy kisebb tömeggel ugyan, de vörös világító karkötők magasba emelésével a Nyugati téren ismét kinyilvánították a dolgozók a szakszervezet vezetésével, hogy nem elég. Egészen pontosan: