A szeme láttára hajtották végre az anyja kivégzését – Az első magyar királynő, akinek történetét a feledés homálya borítja.
Bár - ahogy azt egy korábbi cikkünkben írtuk - Európában hamarosan beköszönthet a Királynők Kora, a történelemben viszonylag alulreprezentáltak voltak a női uralkodók - legalábbis itt a kontinensen egészen biztosan. Nagy-Britanniában összesen öt olyan nő volt, aki születési jogon lett királynő, és ugyanolyan hatalommal rendelkezett, mint egy király, Spanyolországban mindössze egy darab, Franciaországban pedig egészen pontosan nulla.
A Magyar Királyság trónján mindössze két női uralkodó tűnt fel: az egyikük a klasszikus európai felvilágosult abszolutizmus meghatározó alakja, Habsburg Mária Terézia, aki negyven évig vezette az országot. Rendeletei, mint például az 1754-ben bevezetett kettős vámrendszer, az 1777-es Ratio Educationis, a Nagyszombati Egyetem reformja és Budára való áthelyezése, valamint Fiume Magyarországhoz való csatolása, mind-mind jelentős hatással voltak az ország fejlődésére. Noha hazánkban megítélése sokszor ellentmondásos, az ő szerepét és hatását aligha lehet kétségbe vonni.
A másik magyar királynő sorsa meglehetősen elfeledett, szinte eltűnt a köztudatból. Valójában soha nem is volt igazán jelen a kollektív emlékezetben: sem kultusza nem alakult ki, sem pedig kiemelkedő tiszteletet nem kapott hazájában. Alakja alig maradt meg a néphagyományban, így személye máig szinte teljesen ismeretlen. Pedig tragikus sorsa, egyedi története mindenképpen megérdemli a figyelmet.
Mária 1371-ben született Budán I. (Nagy) Lajos és a bosnyák Kotromanić Erzsébet hercegnő harmadik lányaként (két nővére még kisgyermekként meghalt, fiúörökös pedig nem született). Apja már kétévesen feleségül ígérte IV. Károly német-római császár kisebbik fiának, Luxemburgi Zsigmondnak, de mivel távoli rokonságban álltak egymással, az eljegyzésükre csak 1379-ben, a pápai jóváhagyás után kerülhetett sor.
Lajos, aki magyar és lengyel király is volt, utolsó éveiben, más súlyos betegségektől gyötörve komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy mindkét országban elfogadtassa az akkor szokatlannak számító - habár nem példa nélkül való - nőági örökösödést.
A magyar rendek Lajos 1382. szeptember 10-i halála után Máriát választották királynővé, és szeptember 17-én koronázták meg. Egy korábbi megállapodás alapján a lengyel trón is Máriát illette volna, azonban a lengyel arisztokrácia ragaszkodott ahhoz, hogy új uralkodójuk Krakkóban éljen. Ennek következtében a trón végül Mária húgának, Hedvignek (Jadwiga) jutott, akit alattvalói már életében is igazi szentként tiszteltek. Érdekesség, hogy Hedviget csak 1997-ben avatták szentté, habár a nép már régóta szentként tekintett rá.
Az első magyar királyné, aki még csupán 11 esztendős volt koronázásakor, édesanyjára, Erzsébetre bízta a régensi teendőket. Ekkor a hatalom színpadán Garai Miklós nádor, az udvar intrikáinak mestere, jelentős befolyással bírt Erzsébet királynéra. Erzsébet célja az volt, hogy saját hatalmát tovább növelje, még ha ez a törvényes királynő, Mária rovására is ment. Garai Miklós ellenezte Mária és Zsigmond házasságát, mivel attól tartott, hogy ez a német és cseh befolyás erősödéséhez vezethet.
Az országban kaotikus állapotok uralkodtak, és a magyar nemesek többsége – élükön a befolyásos Horváti családdal – egyáltalán nem lelkesedett az iránt, hogy női trónörökös vezesse az országot. E helyett inkább a nápolyi Anjou-ház legidősebb férfi tagját, II. (Kis) Károly nápolyi királyt támogatták. Mária helyzetének megerősítése érdekében édesanyja francia követeket küldött, hogy tárgyaljanak Lajos, VI. (Őrült) Károly francia király fiának házasságáról. Érdekesség, hogy Lajos egykor Mária idősebb nővérének, Katalinnak volt a jegyese, aki 1378-ban hunyt el. 1385 novemberében Zsigmond sereggel érkezett Magyarországra, és Lajost hátrálásra kényszerítette, aki végül lemondott a házassági szándékáról.
A viták látszólag látszólag elcsitultak, de a Horváti család és szövetségeseik hamarosan felajánlották a koronát II. Károlynak, és behívták Magyarországra. Mária a nemesség nyomására lemondott, és Károlyt 1385 utolsó napján királlyá választották. Ám uralkodása kérészéletűnek bizonyult: mindössze 55 napig tartott (és ezzel a magyar történelem legrövidebb ideig regnáló uralkodója lett).
A hatalom elvesztésével nehezen megbarátkozó Erzsébet királyné és Garai nádor sötét összeesküvést szőtt Károly király ellen. Rábeszélték Forgách Balázst, a főpohárnokot, hogy lépjen szövetségükbe, és vegye kezébe a sorsfordító tettet: a király meggyilkolását. A férfi, aki a hatalomért és a dicsőségért vágyott, azonnal beleegyezett a merényletbe, és készséggel teljesítette a végzetes parancsot.
A Károly elleni merényletre, az előre kitűzött napon, 1386 február 7-én került sor. Mikor Forgách a király közelébe jutott, a köpenye alatt tartott hosszú késsel, teljes erővel a fejére sújtott. A tőr a király koponyáját teljesen keresztülvágta, egészen le a bal szeméig, amit emiatt el is veszített. Forgách ezután a teremből nyugodtan távozván, a helyszínről elmenekült. A lármára sokan a terembe szaladtak, majd orvosért küldtek. Azonban a sebesült király hamarosan kiszenvedett.
Máriát tehát sikerült visszahelyezni a trónra, de a Horváti vezette liga továbbra is feszültséggel teli maradt, és Károly fiát nyilvánította új uralkodónak. A Délvidék urai, hallva a király halálának hírét, fellázadtak. Erzsébet úgy vélte, hogy tekintélyével képes lesz megnyugtatni a Horvátiakat, ezért délre indult. Azonban az elképzelés kudarcba fulladt: 1386 júliusában Diakovár közelében megállították a kíséretét, és Máriát, valamint Erzsébetet elfogták, majd Novigrad tengerparti városába vitték őket. Garai nádor és Forgách Balázs sorsa viszont sokkal tragikusabb volt, ők már nem élhették meg a menekülés lehetőségét.
Erzsébet a börtön falai között sem pihent, mesteri ügyességgel szőtte tovább intrikáit. 1387 januárjában Horváti János keze által teljesítette be sorsát, hiszen megbízását titkon végrehajtotta, és ezzel végleg lezárta a hatalomért folytatott harcát.
A királyné meggyilkolása mély felháborodást keltett a főurak körében, akiknek túlnyomó többsége elítélte ezt a borzalmas cselekedetet. E helyzetben sokan az országba visszatért Zsigmond oldalára álltak, aki 1387 márciusában ünnepélyesen megkapta a koronát. Ezt követően Zsigmond sikeresen kiszabadította feleségét, aki kezdetben társuralkodóként támogatta őt, de idővel inkább a királyné hagyományos, javarészt reprezentatív szerepét vette fel.
A krónikák tanúsága szerint Zsigmond és Mária között nem volt különösebben szívélyes viszony. Zsigmondot gyakran léha, csapodár jelenségként ábrázolják, míg Mária külsejét nem éppen vonzó formaként emlegetik. Mégis, a történeti források alapján arra következtethetünk, hogy rendszeresen, sőt, az udvari etikett által elvártaktól eltérően gyakran egy helyen tartózkodtak. Bár a köztük lévő kapcsolatot nem a szerelem fűtötte, valószínű, hogy a kor aristokratáinak tipikus, anyagi és hatalmi érdekeik által vezérelt házaséletét élték, amely inkább a politikai szövetségek és a vagyon összekapcsolásáról szólt, semmint érzelmi kötelékekről.
Mária királynő, a magyar trón első női birtokosa, életét végigkísérték a nagyhatalmi ambíciók és a kicsinyes személyes érdekek, amelyek akaratlanul is alárendelték őt. Sajnos, még az a mérhetetlen elégtétel sem jutott osztályrészéül, hogy életet adjon Nagy Lajos unokájának.
