"A vasúti kocsink félig a levegőben, a meredek domboldal felett lógott" - mesélte egy sérült, aki átélt egy szádalmási vasúti balesetet.

Hétfő délelőtt tragikus baleset történt a Rozsnyó közelében található Szádalmásnál, ahol két gyorsvonat frontálisan ütközött. A baleset következtében 7 ember súlyosan, 14-en közepesen súlyosan, míg 48-an könnyebb sérüléseket szenvedtek. Portálunknak a baleset egyik érintettje, Veronika mesélte el borzalmas élményeit, amelyeket át kellett élnie, amikor a két vonat összeütközött.

A Rozsnyóról Kassa felé tartó vonaton ültem, amikor bekövetkezett a baleset, és a szerelvény kisiklott. Éppen a középső kocsiban foglaltam helyet, amikor egy hatalmas ütközés rázott meg, néhány másodperccel azután, hogy elhagytuk az alagutat. Az ütközés olyan erős volt, hogy átrepültem a szemben lévő ülésre, és egy kemény csapás érte a hasamat, amikor nekiütköztem az ülés melletti kis asztalkának. Ezután visszazuhantam arra az ülésre, ahol korábban ültem. El sem tudtam képzelni, hogy egy másik vonattal ütköztünk, inkább azt hittem, hogy a vonatunk csupán kisiklott. Az élmény teljesen lesokkolt, és a valóság szürreálisnak tűnt.

Miután a becsapódás bekövetkezett, a látvány körülöttem szinte sokkoló volt. Az égbolt sötétbe borult, füst és por gomolygott az ütközés helyszínén. A föld remegett, és a levegőben érezhető volt a fém és az égés szaga. A környező táj kaotikus állapotban hevert, törött fák és szétrepült törmelékek borították a talajt. Az emberek szinte sokkban álltak, néhányan segítséget kerestek, míg mások a történtek feldolgozásával küzdöttek. Az esemény hangja még mindig visszhangzott a fülemben, és a feszültség a levegőben tapintható volt.

Brutális látvány fogadott, amikor beléptem a vasúti kocsiba. Az utasok, mintha egy rémálomból léptek volna ki, mind a padlón feküdtek, a személyes tárgyak pedig káoszban hevertek körülöttük. Egy férfi mozdulatlanul feküdt, míg a felesége kétségbeesetten sírt és kiabált, a fájdalmát hangosan kifejezve. A háttérben egy idős hölgy vérző kézzel ült, a piros cseppek lassan csorgott le az ujjain. „Nem érzem a kezem!” – mondta, miközben pánik jelei látszódtak az arcán. A kocsiban fiatal diáklányok is ott voltak, akik szintén a hasukat fogták, miután nekihasaltak az ülések melletti asztalkának. Két fiatal, egy szőke lány és egy fiú, úgy tűnt, annyira megütötték magukat, hogy hangosan kiáltottak a fájdalomtól. A kocsi nem volt túlzsúfolt, mindössze 15-20 utas tartózkodott benne, de a légkör feszültsége és a sokkoló események mindenkit mélyen megráztak.

Amint magamhoz tértem az ütközés után, azonnal felhívtam a segélyvonalat. A diszpécser érdeklődött az utastársaim állapota felől, én pedig részletesen elmondtam neki, mi történt és milyen körülmények között találkoztunk a balesettel.

Hogyan tudtak kiszabadulni a vasúti kocsiból?

Az ütközés következtében a kocsi áramellátása leállt, és mi foglyul estünk benne, mivel az ajtók nem nyíltak ki. Kétségbeesetten próbálkoztunk, végül betörtük az egyik ablakot, de amikor kinéztünk, rájöttünk, hogy elképesztően magas helyen vagyunk. A vasúti kocsi, amelyben rekedtünk, félig a levegőben lógott a meredek domboldal fölött, és a betört ablakon keresztül kiugrani szinte lehetetlenségnek tűnt. Ekkor sikerült betörnünk a kocsi végén lévő ajtó ablakát, miközben a külső segítők azon fáradoztak, hogy felfeszítsék az ajtót. Ekkor hirtelen csörgött a telefonom, a segélyvonaltól a diszpécser kérdezte, hogy megerősítem-e, valóban két vonat ütközött-e össze. Az ott állóktól érdeklődtem, látnak-e egy másik vonatot, amely szintén érintett a balesetben. A válaszuk meglepett: igen, tényleg ott volt egy másik vonat, amelyik a miénkkel ütközött. Ezt hallva szinte sokkot kaptam. Végül, miután minden lehetséges módon próbálkoztunk, sikerült kijutnunk a vasúti kocsiból. Alig néhány perc múlva a mentőautók is megérkeztek a helyszínre.

Hány perc telt el, mire sikerült kiszabadulniuk a vasúti kocsiból?

10 óra 12 perckor felhívtam a segélyvonalat. Néhány perccel később realizáltuk, hogy a vasúti kocsi a semmi felett lóg, mintha egy szürreális festmény részei lennénk. 10 óra 27 perckor már a kocsi külső részét örökítettem meg a fényképezőgépemmel. Tehát körülbelül negyed órán át voltunk bezárva a kocsiba, ami igazán izgalmas és feszültséggel teli élmény volt.

Azt kell mondanom, hogy a mentők nagyon gyorsan a helyszínre értek. Ebben azonban a szerencse is közrejátszott. A baleset ugyanis a Szoroskői-hágó alatti alagútnál történt. A vasúti pálya itt egy nagyon meredek domboldalon, ráadásul nagyon magasan fut. Szerencsére azonban van ott egy földút, ami a környező kertekhez vezet. Enélkül a helyszín valószínűleg csak helikopterrel lenne megközelíthető. A helyszínen aztán a mentők, a tűzoltók, az önkéntes tűzoltók végezték a mentést. A baleset egyes sérültjei beszorultak a roncsok közé, őket kellett kiszabadítani. Így például a mi vonatunk mozdonyvezetőjét is, aki az ütközés elől befutott a mozdony belsejébe, amely azonban teljesen kirepült a pályáról és messze lent, a domboldalon állt meg. Az első kocsiban is ketten a roncsok közé szorultak.

Hogyan jártak el a helyszínen a mentők?

A mentők az embereket három csoportba osztották aszerint, hogy milyen súlyos a sérülésük. Aztán először a súlyos sérültekkel foglalkoztak, majd a kevésbé súlyosakkal és végül a könnyebb sérültekkel. Én szerencsére csak könnyebb sérüléseket szereztem. Így aztán olyan 14 óra 30 perc körül a tűzoltók, segédkezése mellett, felszálltunk egy autóbuszra. Ott a Vöröskereszt munkatársai vártak minket, akik vénás kanült szúrtak a könnyebb sérülteknek és velünk voltak egészen addig, míg a rozsnyói kórházba nem érünk.

Milyen nyomokat hagyott önben a baleset okozta megrázkódtatás?

Nekem a baleset után vonattal tovább kellett utaznom egy kivizsgálásra Pozsonyba. Ez pszichikailag nagyon megterhelő volt számomra. Ha nem lett volna olyan fontos a pozsonyi kivizsgálás, biztosan nem szállok vonatra. Így is inkább az északi vasúti útvonalon utaztam. De ennek az útnak a során gyakran érkezett a másik pályán szembe egy vonat, ami mindig nagyon megijesztett. Illetve az erősebb fékezéseknél is a félelem lett úrrá rajtam. Alig vártam, hogy Pozsonyban leszálljak a vonatról. Ezek után, ha csak nem elkerülhetetlen, nem fogok vonatra szállni. Mindezt annak ellenére, hogy Kassára eddig szinte mindig vonattal jártam, még iskolába is mindig azzal utaztam. Korábban sosem gondoltam arra, hogy a vonattal való utazás során valami ilyesmi történhet. Bár a baleset következtében csak könnyebb sérüléseket szenvedtem, ezek is jelentős fájdalommal járnak. Sem ülni, sem feküdni nem tudok, és csak nagyon lassan tudok mozogni.