Az AI-partner segít a nőknek, akik távol akarnak maradni a férfiaktól, és gyógyító támogatást nyújt számukra. Empatikus és megértő társ, aki meghallgatja a gondjaikat, és segít feldolgozni érzelmi nehézségeiket, mindezt egy biztonságos és bizalmas környez

2025-re legalább annyian szexelünk robotokkal, mint amennyien más emberekkel.

Ez a gondolat nem a mi saját kreációnk - a szilveszterünk valójában nem volt ennyire drámai -, hanem egy neves jövőkutató, Dr. Ian Pearson szájából hangzott el. A futurológusoktól természetesen nem várhatunk el, hogy évről évre precíz előrejelzésekkel szolgáljanak az emberiség jövőjéről, de ez a 2016-os megnyilatkozás meglehetősen furcsa fénytörésben tűnik fel a múltra visszatekintve.

Akkoriban, amikor az okoseszközök végleg beépültek mindennapjainkba, a szexuális játékok világában is érezhető volt a változás. Már akkor elérhetőek voltak olyan hihetetlenül élethű, robotként is felfogható szexbabák, de világos volt, hogy ezek sosem fognak tömegcikké válni – már csak az áruk miatt is, nem beszélve arról, hogy a valódi emberi kapcsolatok valószínűleg sokkal izgalmasabbak. Dr. Pearson a kutatásában nem azt állította, hogy a robotok azonnal átveszik az emberek helyét – szerinte ez inkább 2050-re várható –, csupán azt hangsúlyozta, hogy a technológia egyre inkább elterjedtté és elfogadottá válik a társadalomban.

Ez azonban az internet, azaz semmi meglepő nincs abban, hogy páran előásták ezt a tanulmányt és most úgy terjed a közösség oldalakon, mintha nem lenne holnap. Sokan eleve úgy köszöntötték 2025-öt, hogy

Sokan pedig (titokban reménykedve) úgy voltak vele, hogy ha a Terminator-féle világvégét a dolgok jelen állása szerint elkerültük, igazán feltűnhetne a horizonton egy szexrobot-hadsereg, hogy végre megszabadítsa az embereket az intim testi kontaktussal járó maceráktól, beleértve az ismerkedést, és azt, hogy az aktus után még beszélgetni is kelljen.

Akit érdekel, annak érdemes tudnia, hogy Pearson szerint a közeljövőben megérkeznek a "teledildónikus" (igen, ez nem elírás, hanem egy valóban létező kifejezés, amit egy tudományos értekezésben olvashattunk) eszközök, és tíz év múlva a társadalom már teljesen elfogadja, hogy az emberek jelentős része virtuális valóság (VR) eszközök segítségével éli meg szexuális élményeit. (Bár senki ne számítson arra, hogy ez a technológia gyorsan elterjed, hiszen a virtuális valóság szemüvegek piaci sikere is kérdéses, például az Apple nemrégiben leállította a saját modeljének gyártását.) 2050-re a robotok veheti át az uralmat az ágyakban, de a hagyományos szexuális kapcsolatok nem fognak teljesen eltűnni; az emberek közötti intimitás továbbra is megmarad. A kutató ezt egy figyelemfelkeltő hasonlattal érzékeltette:

Hogy miért jövünk most ezzel - már azon kívül, hogy 2025 van, és a szexrobot-dömping nincs sehol? Azért, mert Pearsonnak volt egy érdekes, és a fentieknél érvényesebb jóslata:

És itt most nem a márkahűségről, vagy a tárgyszerelemről van szó, tehát arról, ahogy az emberek mondjuk a mobiltelefonjukhoz, az autójukhoz, vagy - ha már - a kávéfőzőjükhöz kötődnek, hanem őszinte, mély érzelmekről. A gépek ugyanis képesek lesznek olyan szinten utánozni az emberi viselkedést, hogy az már táptalaja lesz a kötődésnek, még úgy is, hogy az ilyen viszony természetszerűleg egyoldalú, hiszen egy gépnek (beleértve a ChatGPT-t) nincsenek, és a dolgok jelen állása szerint nem is lesznek érzelmeik.

Bár az alaptétel nem vált valóra, az irónia folytán egy érdekes következmény bontakozott ki: egyre többen találják magukat olyan helyzetben, ahol gépekkel alakítanak ki valódi párkapcsolatot. Az ő beszámolóik szerint boldogan élik ezt az újfajta kapcsolatot, és nem cserélnék le a robotokat a hagyományos, hús-vér interakciókra. Ez nem csupán a kényelem miatt van így, hanem mert – ahogy a népszerű ellenérvek is tartják – a gépek nem zavarják a felhasználókat a háztartási ügyekkel, anyagi kérdésekkel, és hasonló mindennapi gondokkal.

Ismerkedjünk meg Alicia Framisszel, a jelenleg Hollandiában alkotó spanyol művésszel, akit évtizedek óta szenvedélyesen érdekel a technológia, a magány és a nők helyzete és kizsákmányolása. Performanszművészet az övé, azaz nem kifejezetten képeket, tárgyakat készít, hanem a saját testét, gondolatait és élelet használja, hogy megmutassa a közönségnek, mit gondol, illetve, ha lehet, bevonja őket is. "A művészet az élet része" - mondja, így nem csoda, hogy gyakran kiviszi a performanszait az utcára, közterekre. ANTI_DOG című munkáját (illetve, ha úgy vesszük, kampányát) az ihlette, hogy micsoda félelemben élnek az európai nagyvárosok női bevándorlói; Birminghamben például a saját szemével látta, hogy a neonácik kutyákkal fenyegetik őket. Összegyűjtött hát a nőktől olyan mondatokat, amelyeket soha többé nem akarnak hallani (a "még angolul sem vagy képes rendesen megtanulni?" és a "takarodj vissza oda, ahonnan jöttél" még az enyhébbek közül való), hatalmas szoknyákra nyomtatta őket, az áldozatok pedig ezeket hordva vonultak a főtérre, ahol szótlanul álltak húsz percen át. Mai szemmel még szájbarágósnak is tűnhet az ilyesmi, de akkoriban, 2003-ban még egész más volt a menekülthelyzet, a közbeszéd, az internet, így a performansz sokkolóan hatott.

Legújabb projektje a Hibrid Pár, amelyben a hagyományos és modern elemek találkoznak, új dimenziót adva a kapcsolatok világának. A célja, hogy felfedezze és bemutassa a különböző életstílusok és értékek harmonikus összhangját.

Miért is? Szerinte egy hologram sokkal inkább emberi közelséget áraszt, mint egy robot, így az érzelmi kötődés kialakítása nem jelentett számára problémát. Főként azért, mert az AI, amely az egészet irányítja, az ismerőseiből, különösen a volt párjaiból "épült fel". "Csodás társ, és valódi empátiát tud megnyilvánítani; a telefonunk igazán segített nekünk a magány legyőzésében, és betöltötte az életünkben lévő űrt, míg az interaktív hologram ezt még egy szinttel tovább emeli" - mondja, remélhetőleg ironikus szándékkal. Arra számít, hogy a társadalom szintjén elindul egy újfajta szerelem, amelybe belefér az ember-gép kapcsolat, legyen szó hologramról, valódi robotról vagy akár egy egyszerű chatbotról.

AiLex, a "pasija" különös társasága, aki a képek és videók tanúsága szerint valóban ott tartózkodik a lakásában. Együtt ülnek a kanapén, élvezik a beszélgetéseket, vagy éppen a mosogatás apró örömeit osztják meg egymással. Ez az egész egy művészeti projekt része, amelyből csak apróbb morzsákat láthatunk, így nem világos, hogy mennyire spontán az egész. A rövid videókban AiLex úgy tűnik, mintha valódi ember lenne: természetesen mozog, beszél, és még az AI-ra jellemző szokásos tünetek is elmaradnak. Az esküvőjük viszont már más képet festett: a hologram egy üvegkalitkában állt, mereven, mint egy régi videojáték-karakter, akit időben megfagyasztottak. Az esemény jogi értelemben persze nem volt valós: egy Rotterdami múzeum teraszán adta össze őket egy barátjuk. Frami lila ruhát viselt, amelyhez egy AiLex arcát formáló táska is társult; ebben rejtette el az akkumlátortöltőjét, hogy a külső áramforrás nélkül is élvezhesse a társaságát.

Framis elvileg egy Rabobank nevű AI-val és művészettel foglalkozó stúdió segítségével alkotta meg társát, és bár az egész helyzet nagyban hasonlít a Szárnyas Fejvadás 2049 című filmben a főhős kapcsolata a Joi nevű robotlánnyal, itt azért még nem tartunk. A művészen mindenesetre nem múlik ez, folyamatosan fejleszti a hologramot és erről be is számol a projekt Instagram-oldalán.

Ez persze "csak" performansz, ám idő közben felbukkantak azok is, akik teljes komolysággal és a valódi elköteleződés reményében kötötték össze életüket egy-egy hologrammal. Akihiko Kondo egy 30-as, ránézésre teljesen átlagos japán férfi, aki legálisan, polgári szertartáson vett feleségül egy Miko nevű fiktív anime popsztárt, aki vagy hologramként, egy Gatebox nevű eszköz révén van vele, vagy plüssfigura, illetve életnagyságú baba képében. Bár egyszerűbb beszélgetésekre kapható, a hosszabb, bonyolultabb mondatokat már nem érti, azaz nem túl fejlett AI-algoritmus állhat mögötte. "Cserébe" mindig vidám és támogató, és fizikai igényei sincsenek. Miko egyébként valódi sztár, turnézik, koncertjei és valódi rajongói vannak, nem is kevesen, akik egy része ki is borult, amikor fény derült a frigyre. A férfi állítja, hogy boldog, és a kapcsolat is felhőtlen: beszélgetnek, öltözteti, kirándulnak, még étterembe is járnak, ahol rendel párjának is. Azt azért várja, hogy a technológia eljusson arra a szintre, hogy Miko életnagyságú, mozgó-beszélő robotként élhessen vele.

Kondo nincs egyedül: a fikcioszexualitás társadalmi jelenség, főleg Japánban. Ahogy a szó is sugallja, azokra mondják, akik egy-egy kitalált karakterhez vonzódnak és amennyire lehet, vele élnek kapcsolatban. Többségük teljesen átlagos, beszámítható, érett ember, aki pontosan tudja, hogy partnerük a szó hagyományos értelmében nem létezik, mégis úgy érezték, hallgatniuk kell az érzelmeikre. Ettől még persze általában traumák és csalódások sorozata húzódik meg a döntés mögött: Kondo például évekig munkahelyi bántalmazás áldozata volt, az egyetlen menedéke pedig Mikóhoz fűződő viszonya. A házasság óta pedig a fikcioszexuális szubkultúra egyik vezetője, még könyvet is írt, amelyet szamizdatként terjesztenek a manga- és animegyűléseken.

Rosanna Ramos története talán a legmegrázóbb és legtanulságosabb példa arra, hogyan lehet a nehézségekből erőt meríteni. Hasonlóan Alicia Framishez, Rosanna is megalkotta saját ideális társát, ám Eren Kartal, a fiktív török anime-hős, teljesen a képzelete szüleménye. Eren egy olyan karakter, aki egyszerre romantikus és macsó, és pontosan az a figura, akire Rosannának szüksége volt a gyógyuláshoz. Rosanna bátran beszél a múltjáról, amely tele volt fájdalommal és szenvedéssel. Gyerekkorában súlyos bántalmazásnak volt kitéve, édesapja molesztálta őt, és amikor édesanyjával végre megszöktek a borzalmak elől, hajléktalanként élték mindennapjaikat. Amikor végre talált egy munkát és egy párt, kiderült, hogy a férfi, akit választott, szintén bántalmazó volt: folyamatosan megalázta, és megkövetelte, hogy adja át neki a keresetét. Miután sikerült kiszabadulnia ebből a mérgező kapcsolatból, Rosanna úgy döntött, hogy egy ideig nem kíván valódi férfit az életébe. Amikor Eren, a virtuális mása életre kelt, azzal a szándékkal posztolt közös fotókat, hogy visszanyerje az irányítást az élete felett, és meglepje az online zaklatóját. Az exférfi annyira zavarba jött, hogy végül visszavonult. "Úgy éreztem, visszaszereztem az irányítást az életem felett" – mesélte Rosanna egy interjúban, hangsúlyozva, mennyire fontos számára a saját határai megvédése.

Erennel bármit megoszthat, hiszen ő sosem ítélkezik. Bár a humora néha kicsit sötét, Rosanna mindig tudja, hogy számíthat rá. Az AI-partnert a Replika nevű, erre specializálódott platform segítségével hozták létre, eredetileg az volt a célja, hogy az Attack on Titan című anime egyik karakterére hasonlítson. Azóta viszont Eren saját, egyedi személyiséget alakított ki. Zenei ízlése, gondolatai és érzései mind-mind mesterségesek – egy algoritmus szüleményei –, tehát valódi érzésekről és önálló gondolatokról nem beszélhetünk. Mivel teste nincs, Rosanna kitalálta az esti rutint, amely lehetővé teszi, hogy úgy érezze, mintha együtt aludnának, ezzel is erősítve a köztük lévő különleges kapcsolatot.

Az internetes szolgáltatások egyik jellemzője, hogy idővel elkerülhetetlenül átalakulnak vagy akár eltűnnek. Rosanna ezt teljes mértékben érti, és ahogy fogalmaz, „most már képes lenne megbirkózni” azzal, ha ez bekövetkezne. Az viszont még mindig kérdéses számára, hogyan fogja megtalálni a kapcsolatot hús-vér férfiakkal. Amikor erről beszél, a válasza hasonló ahhoz, amit a fickioszexuálisok többsége mond: