Az oroszok tisztában vannak azzal, hogy az idő nekik kedvez, így minden lehetséges módszert bevetnek az elrabolt ukrán gyerekek hazajutásának megakadályozására.
Ebben a cikkben feltárjuk az elhurcolt ukrajnai gyerekek sorsát, és megvizsgáljuk, milyen esélyekkel és lehetőségekkel rendelkeznek a hazatérésre. Szó lesz arról is, hogy a szülők és az ukrán állam milyen lépéseket tehetnek annak érdekében, hogy ezek a gyermekek visszakerülhessenek otthonaikba. Célunk, hogy rávilágítsunk a helyzetükre, és bemutassuk a hazatérésükhöz vezető lehetséges utakat.
"Folyamatosan egyre nagyobb kihívásokkal nézünk szembe, és a kitartásunkra is nagyobb szükség van, hiszen az idő nem kedvez az ukránoknak. A gyerekek felkutatása egyre nehezebb, és a hazatérésük megszervezése is komoly nehézségeket okoz." - nyilatkozta Olga Yerokhina, a Save Ukraine, az elhurcolt gyermekek hazahozatalával foglalkozó legnagyobb civil szervezet szóvivője kérdésünkre.
Először is, fontos hangsúlyozni, hogy az oroszok által megszállt területeken élő ukrán gyermekeknek joguk van a családegyesítéshez, valamint ahhoz, hogy visszatérjenek az állampolgárságuk szerinti országba. A genfi egyezmények egyik kiegészítő jegyzőkönyvének értelmében az államoknak minden lehetséges módon támogatniuk kell ezt a folyamatot. Tilos a gyermekek hazatelepítésének indokolatlan késlekedése, mivel ez háborús bűncselekménynek minősül.
A háború harmadik évfordulójának küszöbén az ukrán hatóságok csupán 388 olyan gyermeket tudtak hazaszállítani, akiket az orosz erők deportáltak vagy elhurcoltak. Mint ahogy korábbi írásunkban is említettük, a becslések szerint a háborús körülmények között 200 000 és 750 000 között mozoghat azoknak a gyerekeknek a száma, akiket az oroszok az elfoglalt ukrajnai területekről vittek el. A nyilvántartásba vett esetek közül az ukrán hatóságok 19 546 gyermeket tudtak név szerint azonosítani, és közéjük tartozik az említett 388 is.
A gyerekek hazajuttatása szempontjából kulcsfontosságú, hogy van-e életben maradt szülő, rokon vagy gyám, akikkel kapcsolatba léphetnek. Bár ez elsőre magától értetődőnek tűnik, háborús körülmények között a helyzet sokkal bonyolultabb. Például, ha a gyermeknél volt telefon, amikor az oroszok elvitték, és ezt végig tudta magánál tartani a különböző táborok és intézmények közötti vándorlás során, akkor nagyobb eséllyel tudja értesíteni a családját. De mi történik, ha a telefonja elveszett, vagy nem tudja fejből a szülei telefonszámát? Ha a gyereknek nincsenek élő rokonaik, vagy ha azok időközben elhunytak, akkor gyakorlatilag reménytelenné válik a helyzet. Az ilyen apróságok, amelyek a békeidőkben talán jelentéktelennek tűnnek, háborús körülmények között életbe vágó jelentőséggel bírnak.
Az Ukrajnába való visszatérés esélyeit az is erősen befolyásolja, hogy hova kerültek a gyerekek. Az elnyújtott nyári táborokból - egyáltalán nem egyszerűen, de - nagyobb eséllyel tudják az ukránok megszervezni, hogy visszatérhessenek Ukrajnába. (Itt a teljes kép érdekében fontos hangsúlyozni, hogy a "csak" nyári táborokba kényszerített gyerekek nagy részét az oroszok előbb-utóbb visszaengedik a családjukhoz, természetesen kegyetlen kivételek itt is akadnak.) A táborok esetében is próbálnak az orosz hatóságok különböző akadályokat gördíteni a szülők vagy gondviselők elé, de végső soron nem tehetnek semmit.
Az orosz szociális intézményekbe, valamint nevelő- és örökbefogadó családokhoz került ukrán gyermekek számára jelentősen csökken az esély, hogy visszatérhessenek Ukrajnába. Számukra különösen lényeges, hogy élő ukrán rokonok legyenek a környezetükben, akik támogatják őket. A Yale Egyetem kutatói legalább 314 olyan ukrán gyermeket azonosítottak, akiket 2022 februárja óta orosz családokhoz helyeztek el gyámság vagy örökbefogadás céljából. Ebből 148 gyermeket már regisztráltak orosz örökbefogadási nyilvántartásokban, míg 42-őt gyámságba vagy örökbefogadásra bocsátottak. A 314 név szerint azonosított gyermek közül legalább 67 már orosz állampolgárságot kapott.
A szülői félelem számos aspektusa befolyásolja a gyermekek hazatérésének esélyeit. Az ukrajnai szakértők által megosztott információk szerint a szülők nem csupán a gyermekeik sorsáért aggódnak, hanem a kollaboráns-stigma miatti félelem is súlyosan terheli őket. Sok szülő attól tart, hogy ha bejelentik, hogy az oroszok elvitték a gyereküket, akkor őket magukat is együttműködőként fogják megbélyegezni. Ezért sokan nem merik értesíteni az ukrán hatóságokat, és a segítségkérés is távol áll tőlük. A hivatalos bejelentések hiányának hátterében nem csupán a félelem áll, hanem az is, hogy a szülőknek gyakran nincs lehetőségük kapcsolatba lépni az ukrán hatóságokkal. A front mögötti területek elérhetetlensége miatt a hatóságok gyakorlatilag nem rendelkeznek információval arról, mi zajlik ott, így a szülők és a hatóságok közötti kommunikáció is lehetetlen helyzetbe kerül.
Az elhurcolt gyerekek esetében az idő az oroszoknak dolgozik. Amellett, hogy nyilvánvalóan minél több ideig van kitéve egy kisgyerek a mindennapi oroszosításnak, annál erőteljesebben fog rá hatni, az orosz környezetben, erőltetett oroszosítással töltött hónapok, egyes esetekben évek mindenki számára nagyon hosszú időt jelentenének, de egy 4-5-6 éves kisgyerek számára ez végtelennek tűnő periódus a személyiségfejlődésének fontos időszakában.
