Bánki Erik: Magyarországon továbbra is garantáltan demokratikus és átlátható választási folyamatok zajlanak. Közönség: Nevetés hallatszik.

A Republikon Intézet által hirdetett konferencia célja, hogy a gazdasági folyamatok szakértőivel és a hazai politikai pártok képviselőivel közösen elemezzük Magyarország jelenlegi gazdasági perspektíváit. A rendezvény során arra keressük a választ, miként reagálhatnak a politikai szereplők a kihívásokra, amelyek a gazdaság előtt állnak. Bár a gazdasági kérdések nem mindig vonzzák a tömegeket, ez az esemény mégis különleges figyelmet kaphatott, hiszen a gazdasági helyzet alakulása mindannyiunk életére hatással van, és izgalmas diskurzusokat ígér.

Egyes politikai szereplők esetében ezúttal nem a rendre visszatérő ellenzéki politikusok szerepléséről van szó, hanem az eseményen jelen volt két kormánypárti képviselő is.

Rajtuk kívül részt vett még az eseményen

Szemfüles olvasók ezen a ponton már észrevehették, hogy a parlamenti frakcióval rendelkező pártok (-LMP, +Csárdi Antal) mellett meghívást kapott az eseményre Kollár Kinga, hogy a jelenlegi tudásunk szerinti legnagyobb ellenzéki pártot, a Tiszát képviselje.

Ez már önmagában is jó hír, hiszen a Tisza Pártból mindeddig keveset láttunk Magyar Péteren kívül (leszámítva a Fővárosi Közgyűlést, de ott se villantottak eddig igazán nagyot, ezt leszámítva), de előzetesen hiába igyekeztem körültekintően tájékozódni Kollár Kinga munkásságával kapcsolatban, ezt a rövid bemutatkozást leszámítva túl sokat nem tudtam meg róla (még az EP-oldaláról sem).

A többi résztvevő már tapasztalt veteránnak számít a politikai színtéren, így a fő kérdés az volt: hogyan reagálnak az ellenzéki képviselők, amikor nyilvánosan szembesíthetik kormánypárti kollégáikat a sürgető kérdésekkel? Továbbá, milyen stratégiát választ a frissen belépő politikai erő, amikor végre lehetőséget kap arra, hogy szakpolitikai témákban fejtse ki véleményét ebben a bonyolult nagypolitikai környezetben?

Na és persze, hogy fest egy kormánypárti politikus, amikor szorongatják?

Sem Bánki Erik, sem Hargitai János nem engedett a rájuk nehezedő nyomásnak, könnyek helyett megőrizték higgadtságukat. Csak néhány kritikus pillanatban akadtak el a megszokott propagandaformulák, de alapvetően sikerült megmaradniuk a begyakorolt üzeneteknél.

Az esemény kezdetben ígéretesnek tűnt, a résztvevők lelkesen licitáltak egymásra, örömmel fogadták a lehetőséget, hogy végre együtt üljenek ki a nyílt színpadra, és eszmét cseréljenek. Még Hargitai és Bánki is kifejezte örömét – ami egyúttal felkínált egy lehetőséget a többieknek, amit azonnal ki is használtak: valóban, az elmúlt több mint egy évtized során nem az ellenzéken múlott, hogy nem voltak hasonló nyílt diskurzusok, és ennek következményeként mindenkinek meg kellett küzdenie a saját gondolataival a zárt ajtók mögött.

A gazdaságpolitika területén történt események során világossá vált, hogy ez a különleges esemény valójában szinte teljesen hasonlít ahhoz, amikor a résztvevők nagy távolságból váltanak üzeneteket, sajtóközleményeket küldözgetve egymásnak, reagálva a másik állásfoglalásaira.

Tök mindegy volt, hogy mi az aktuális téma, a jövő évi költségvetés, Trump elnökségének lehetséges hatásai, a GDP, az államadósság, a kkv-k helyzete, az autóipar, az uniós pénzek, a jogállamiság, vagy akármi, mindenki elmondta azt, amit amúgy is el szokott mondani: az ellenzék azt, hogy a kormány mindent rosszul csinál, a kormány meg azt, hogy mindent jól csinál. Aztán kicsit iszapbirkóznak egy kicsit.

Természetesen, a résztvevők habitusában jelentős eltérések voltak. Vajda Zoltán minden lehetséges alkalmat megragadott, hogy "egyetértési pontokat" keressen (spoiler: nem sok sikerrel járt). Bedő Dávid ifjú lendülettel és szokványos érvekkel ostromolta a kormány gazdaságpolitikáját, míg Mellár Tamás a szakmai komolyságot képviselte a diskurzusban. Z. Kárpát Dániel a Jobbik szellemében bátor támadásokat intézett a multinacionális cégek ellen, Csárdi Antal pedig a magyar gazdaság sebezhetőségére igyekezett felhívni a figyelmet.

A másik sarokban az egymást bajtársiasan támogató Bánki Erik és Hargitai János sorra mondta fel a kormányzati sikerkommunikációs paneleket: 2019 előtti aranykor, covid miatt beszakadó gazdaság, háborús infláció, elhibázott szankciók, Brüsszel, gazdasági semlegesség, békeköltségvetés, satöbbi. Az ellenzéki felvetésekre e tekintetben érdemileg nem is igazán reagáltak, bár voltak pontok, amikor akár azt is hihette volna az ember, hogy tényleges vitát hall, valójában egyetlen olyan érv-ellenérv sem hangzott el a beszélgetésben, amit eddig ne mondtak volna fel az érintettek.

Egyedül Kollár Kinga tűnt elérhetetlennek: megszólalásai alapján konkrét információk nem igazán szűrhetőek le, és karakteres politikai állásfoglalásai is meglehetősen hiányoztak. Az elején jelezte, hogy a beszélgetés során a középutat kívánja képviselni, de ez a szándék végül a legtöbb esetben megmaradt a szavak szintjén. Különösen igyekezett hangsúlyozni a Tisza politikai jelentőségét, de arra vonatkozóan, hogy ez gazdaságpolitikai szempontból mit is jelent, a kétórás diskurzus alatt nem derült fény.

Természetesen! Íme egy egyedibb változat: Akadtak természetesen mulatságos pillanatok is, vagy legalábbis olyanok, amikor a hangulat szinte forróságba lendült.

Egy alkalommal Bánki Erik szomorúan osztotta meg a gondolatait, miszerint sajnálatos, hogy a plenáris üléseken eltűnt az érdemi diskurzus. Manapság inkább a politikai rivalizálás dominál, ahol a felek nem a szakmai érvek ütköztetésére, hanem egymás lejáratására összpontosítanak. :(

Hargitai Jánosra egy alkalommal Mellár Tamás úgy reagált, mint a választókörzetének lakója, kijelentve, hogy ő bizony nem Hargitaira tette le a voksát. Erre a KDNP-s országgyűlési képviselő határozottan válaszolt, hangsúlyozva, hogy Mellár szavazata nélkül is sikerült eddig is elérnie a céljait, és a jövőben is van lehetősége arra, hogy folytassa ezt a trendet.

Hargitaitól nem álltak távol az esemény során az ehhez hasonló heves szócsatározások; többször is bátran beleállt az ellenfelei provokációiba. Egy adott pillanatban pedig még parlamenti képviselőtársait, sőt, a pártjaikat is "Kollár Kinga szoknyájában" vélte felfedezni, megjegyezve, hogy

Az ellenzéki politikai szereplők hevesen kritizálták, hogy a választási törvények módosításáról szóló javaslatcsomagot késő éjszaka, az utolsó pillanatban juttatták el a képviselőkhez. Ezt követően a parlament Igazságügyi Bizottsága szinte futószalagon, kapkodva szavazott róla, majd azonnal továbbította az Országgyűlésnek. Ez a jelenség már többször is terítékre került, és sokan felhívták a figyelmet arra, hogy a kormánypártok ismételten saját érdekeik szerint módosítanak a jogszabályokon.

Amit Bánki Erik erélyesen visszautasított, mondván, a választókerületek újbóli átrajzolásának "semmi köze ahhoz, hogy hatalmon akarunk-e maradni vagy sem", majd kijelentette, hogy Magyarországon továbbra is "tisztán demokratikus és tiszta választások" vannak.

Bánki nem finomkodott, amikor Bedő Dánielre terelődött a szó, aki a Momentum egyik jellegzetes frázisát ismételgette. Bedő a kormányt többször is állampártnak nevezte, amire a fideszes politikus hevesen reagált, hangsúlyozva, hogy ez "nem vicces", hiszen az ő családját is kitelepítették, és ezzel sok ezer honfitársát is megbántja a momentumos képviselő. Bánki azon is kiemelte, hogy Magyarországon "szabad demokrácia és szabad választások" léteznek, ezzel aláhúzva a politikai diskurzus lényegét.

Bedő később újra lehetőséget kapott, hogy kifejezze véleményét, és kijelentette, hogy szerinte az állampárt definíciója "jól tükrözi a jelenlegi Magyarország helyzetét". Ezt követően a beszélgetés ezen a ponton lezárult.

Rögzítésre érdemes még két dolog:

Összességében az álláspontok jottányit sem közeledtek egymáshoz, arra viszont jó volt ez a beszélgetés, hogy elképzeljük, vajon milyen munka zajlik a Parlametben, ahol ezek a politikai aktorok (a Tiszát leszámítva egyelőre) hasonló diskurzusok mentén igazgatják az országot.

Persze, és emellett az is lényeges, hogy így lehetőségünk nyílik arra, hogy megőrizzük azokat a különleges pillanatokat, amikor például Bánki Erik figyelmesen hallgatja Vajda Zoltánt, miközben egyetértően bólint a mondandójára.