Bár férje jelen lesz, Michelle Obama nem fog részt venni Donald Trump elnöki beiktatásán.


Az egykori first lady már a Jimmy Carter temetésén sem volt ott Barack Obama mellett.

Michelle Obama nem vesz részt Donald Trump elnök beiktatási ünnepségén január 20-án, míg Laura Bush és Hillary Clinton azonban elkísérik férjeiket az eseményre. Az Associated Press által is közzétett hivatalos közleményben nem található magyarázat arra vonatkozóan, hogy miért döntött úgy Barack Obama felesége, hogy távol marad a többi egykori elnökfeleségtől.

Amikor Donald Trump 2017-ben először esküt tett az Egyesült Államok elnökeként, a történelem színpadán nem csupán ő állt, hanem Michelle Obama is jelen volt, valamint Hillary Clinton, aki a Demokrata Párt képviseletében indult, de végül vereséget szenvedett el a választások során.

Rövid időn belül ez a második alkalom, hogy Michelle Obama nem jelenik meg egy hivatalos eseményen. A múlt héten tartották meg Washingtonban az Egyesült Államok 39. elnökének, Jimmy Carternek a gyászszertartását. Ezen az USA három korábbi elnöke, George W. Bush, Bill Clinton is Barack Obama, valamint a hivatalban lévő vezetője, Joe Biden és utódja, Donald Trump is részt vett. Mint az AP írja, Michelle Obama volt az egyetlen házastárs, aki hiányzott a temetésről.

Az egykori first lady a 2016-os, 2020-as és 2024-ben is Donald Trump megválasztása ellen kampányolt. 2018-as memoárjában arról írt, hogy megdöbbent, amikor megtudta, hogy Trump lesz a férje utódja, és lesújtotta, hogy megkérdőjelezte Barack Obama állampolgárságát, hogy az úgynevezett "birther" mozgalom élére állt.

Michelle és Barack Obama tavaly ősszel közvetlenül is részt vettek Kamala Harris demokrata elnökjelölt kampányában. Az egykori first lady szívhez szóló beszédet tartott Michiganben, ahol arra kérte a férfiakat, hogy támogassák az alelnököt. Kifejezte aggodalmát, hogy ha Trump újra a Fehér Házba kerülne, az komoly veszélyt jelentene a nők jogaira és életére.

Related posts