Biró Ferenc kifejtette, hogy az ügyészségi eljárás terjedelme és időtartama egyaránt indokolatlanul megnyúlt.
A nyomozó ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki az Integritás Hatóság elnökét és házastársát.
Biró Ferencet súlyos bűncselekményekkel, köztük jelentős értékre elkövetett hűtlen kezeléssel és hivatali visszaéléssel vádolják. Felesége pedig bűnsegédként szerepel a hűtlen kezelés ügyében. Mindkét érintett hallgat, és panaszt tettek a gyanúsítások ellen.
A nyomozás jelenlegi állása alapján kiderült, hogy Birónak jogosult lenne egy prémium kategóriás hivatali autóra, azonban ő egy másik járművet bérelt, amelyet túlnyomórészt a felesége használt.
A Magyar Nemzet emellett más, állítólagos visszaélésekről is beszámolt.
Biró pénteken sajtótájékoztatót tartott, ahol egy hivatalos nyilatkozatot ismertetett. Kiemelte, hogy a rá vonatkozó gyanúsítások teljesen megalapozatlanok, ezért panaszt nyújtott be a vádak ellen. Hangsúlyozta, hogy a szervezet működése teljesen átlátható, és szigorú etikai normák betartásával folytatják munkájukat. Tevékenységük célja az ország érdekeinek szolgálata, mindezt szakmai alapokon végezve.
Akadozik az együttműködés az állami szervekkel, de nem így képzelte el az ügyészséggel való együttműködést.
Belülről érkező utasítás alapján jártak el az ügyészek. A volumenét, az időtartamát indokolatlannak tartja. Eljárásjogi kaput akarnak megnyitni, hogy szélesebb kör számára is láthatóvá váljon a hatóság működése.
A vizsgálati anyagok egy részét is eltávolították. Az időzítés különösen figyelemre méltó, hiszen a Nemzeti Kommunikációs Hivatal működésével összefüggésben múlt héten indították el a szükséges eljárást.
Egy demokratikus közegben egy ilyen jellegű támadás csak tovább fokozza az emberek elkötelezettségét. Az államnak létfontosságú, hogy rendelkezzen egy erős és független intézménnyel, amely hűen képviseli a közérdeket.
Tegnap támadás érte a személyt, célja az volt, hogy megnehezítse a hatóság munkáját. Ennek ellenére a hatóság kitartóan folytatja tevékenységét.
Az első kérdés, hogy használta-e a feleség az autót. Erre azt mondta, a hatóság 20 autót bérel, ebből három olyan van, ami a felsővezetőkhöz tartozik. Hozzá egy. Ezek használatát belső szabályzók írják le, törvényeknek megfelelnek.
A hatóság minden lépését a hatályos jogszabályoknak megfelelően végzi. Olyan esemény nem történt, amit az ügyészség állít vagy sugall, miszerint a hatóság nem aktív munkavállalónak bérelt autót.
Arra a kérdésre, hogy használta-e a felesége az autót, azt mondta, hogy az autót a családtagok is használhatják. Azt használta a felesége, mint elmenni a boltba.
Jelenleg egy aktív büntetőeljárás zajlik, ezért a rendelkezésre álló információk korlátozottak. Fontos hangsúlyozni, hogy az elnökhelyettesek jogkörének csorbítása soha nem volt a cél.
A hatóság az elmúlt két év során folyamatosan fejlődött, és ezzel párhuzamosan a belső szabályzói is átalakuláson mentek keresztül. E változások célja, hogy a hatóság munkavégzése még hatékonyabbá váljon. A folyamat részeként feladatok átruházása is megtörténik, ami megfelelő rugalmasságot követel meg a munkatársaktól.