Ez volt a repülés történetének legkiemelkedőbb és legsikeresebb típusa.


A jellegzetes formájú Boeing 747 "Jumbo Jet" még manapság is az utasszállító repülés egy új korszakának a jelképe, és "a nagy repülőgép" szinonimája világszerte. A 747-es fejlesztése az 1960-as évek első felében kezdődött, az első rendeléseket 1966-ban kapta meg rá a gyártó, a prototípus 1969 februárjában emelkedett először a levegőbe, 1970. január 22-én pedig szolgálatba is állt a Pan American légitársaság New York - London járatán.

A 747-es repülőgép valóban a légiközlekedés egyik ikonikus példája, amely páratlan sikerekkel büszkélkedhet. Az eredeti tervezés időtállóságát jól tükrözi, hogy a különféle, speciális igényekhez igazított és továbbfejlesztett modellek összesen már több mint 1500 példányban készültek el. Az utolsó repülőgép, amelyet 2023 januárjában állítottak szolgálatba, az amerikai Atlas Air flottájába került, és kifejezetten teherfuvarozási célokra optimalizálták.

A fejlesztés ennek ellenére nem ment simán. A legtöbb gondot a Pratt & Whitney által ehhez a projekthez tervezett JT9D sugárhajtóművek okozták, amelyeknek a különböző meghibásodásai több komoly üzemzavarhoz, balesethez is vezettek a tesztelés során, bár végül emberéletet nem követeltek. A csúszások és gondok már-már a Boeing létét is fenyegették, mivel a cég a program miatt hatalmas adósságokba verte magát, 1969 végére tartozásai meghaladták a kétmilliárd dollárt. A cég elnöke, William M. Allen később elismerte: "Túl nagy projekt volt ez akkor nekünk."

A hazárdjáték végül szerencsésen végződött, de 1969 utolsó napjaiban minden a repülőgépek típusengedélyét kiadó FAA, azaz az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal kedvező döntésén múlott. A cég és a hivatal később több esetben is napvilágot látott machinációi fényében azt kell mondanunk, nem tudjuk, mit és mennyire alaposan vizsgáltak az ellenőrök, a 747-100 mindenesetre 55 éve, 1969. december 30-án megkapta a megfelelő pecséteket és aláírásokat. Így a cég nemcsak fellélegezhetett, hanem hosszú időre be is biztosította jövőjét azzal, hogy évtizedekre gyakorlatilag monopolizálta az óriásgépek piacát.

Related posts