Fico már nem az, aki régen volt.
Az ember néha úgy érzi, hogy már mindent látott a szlovák politikában. Aztán megérkezik a jelenlegi kormány, és bizonyítja, hogy mindig van újabb mélység, ahová le lehet süllyedni. Aki egyszer összefonódik a Smerrel, az előbb-utóbb megjárja a maga poklát – ezt már nem csupán elméletben tudjuk, hanem a valóságban is megtapasztaltuk. A Hlas és az SNS ma már klasszikus példái annak, hogyan lehet politikai öngyilkosságot lassított felvételben végrehajtani.
A Hlas egy időben még a Smer előtt tündökölt a közvélemény-kutatásokban. De mi a helyzet most? A bejutási küszöb már karnyújtásnyira van, és a tempója figyelemre méltó. Az SNS viszont csupán egy kísérteties jelenés, amit időnként előrántanak, hogy eltüntessenek vele egy-egy koalíciós hiányosságot.
Közben az ország fokozatosan lecsúszik a lejtőn. Az infláció, a kedvezőtlen gazdasági környezet és az adóemelések hatásait elsősorban a hétköznapi emberek érzik meg - végül ők viselik el a következményeket. A Smer népszerűsége is folyamatosan csökken; a pártrendezvényeket már csak ingyenes buszos kirándulásokkal tudják feltölteni, főleg idősekkel, akik politikai türelmükben továbbra is kitartóbbak, mint a nyugdíjuk reálértéke.
Fico diákok ellen indított szokatlan "háborúja", a koalíció belső feszültségei, a gyorsuló költségvetési hiány és a folyamatos megszorítások mind egyre nyilvánvalóbbá teszik: ez a kormány nem csupán kimerült, de irányt is tévesztett. A választások előtt még ígéreteket tettek az olcsó élelmiszerekre, a jobb életminőségre és a stabil kormányzásra. Most viszont minden drágul, miközben a koalíciós partnerek egymást marcangolják, zsarolják, és üzengetnek a médián keresztül. Közben mindannyian tisztában vannak vele, hogy a koalíció alapjai egyre inkább meginganak.
A miniszterelnök arca egyre inkább fáradtságot tükröz. Néha úgy tűnik, mintha már ő maga is elveszítené az érdeklődését a politikai játék iránt. Képzeletben már inkább hátrálna, egy csendes, békés szegletbe, ahol a reflektorok fénye nem éri el, és ahol régi barátai már megtalálták a nyugalmukat - persze nem kis anyagi támogatás mellett. Eközben a belügyi tárcát irányító Matúš Šutaj Eštok hétről hétre újabb kínos helyzetekbe keveredik, olyan botrányokba, amelyekkel egy tapasztalt politikus is nehezen birkózna meg, még a reggeli kávéja mellett is.
A Hlasban és az SNS-ben már rég megindultak a repedések. Kilépések, elfordulások, nyilvános belülről érkező kritika. Fico pedig tengeri szirénként úgy gyűjti magához a dezertálókat, mintha egyetlen célja az lenne, hogy a politikai maradékból is minisztereket faragjon. Közben egyre gyakoribbak a kirohanásai - némelyik már nemcsak politikailag, hanem józan ésszel is nehezen értelmezhető.
Összességében: nehéz elképzelni, hogy ez a kormány a kormányzási ciklus végéig kihúzza. Lehet, hogy Fico megpróbál mindent, hogy egyben tartsa ezt az egyre törékenyebb konstrukciót, de a belső feszültség növekedése szükségszerűen hozza magával a társadalmi elégedetlenséget.
A helyzet egyértelmű: míg ők egymás között játsszák a hatalmi drámát, a költségeket nekünk kell állnunk. Nekünk, polgároknak. Egy kimerült, széteső kormányzás árnyékában, ahol már csak a recsegés és a ropogás hallatszik – minden tartalom, irány és jövőkép nélkül.
