Herczeg Ferenc "A könyv" című művében a könyvek világának varázsát és jelentőségét tárja elénk. A szerző mélyen elgondolkodik a könyvek szerepéről az emberi életben: hogyan formálják gondolkodásunkat, érzelmeinket és tapasztalatainkat. A könyv egyfajta ka

Könyv megjelenése: Írók a műről (A Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesülete, Budapest, 1930).

Egy ellenséges világ közepett miféle erőben bízhatik a magyarság?

A hadseregében? Annak emberanyaga elsőrendű, szervezete jeles, a létszáma azonban csonka, a fölszerelése meg hiányos. A világháború ádáz levegőjében született szerződések gondoskodnak róla, hogy a magyar nép katonai erényei és Közép-Európa természetes erőviszonyai ne érvényesüljenek szabadon.

Tehát a magyar diplomáciában? Az a világot behálózó hatalmi csoportokkal áll szemben, amelyeknek egyelőre még kényelmi érdekük, hogy magyar ügyekben ne érvényesüljön az igazság és az emberiesség szempontja. A diplomáciánk ma csak annyit tehet, hogy nyitva tartja a jövőbe vezető kapukat, egyébként pedig óvakodik tőle, hogy reménytelen akciókkal leleplezze a nemzet erőtlenségét.

A magyarság számára napjainkban egyetlen valódi erőforrás áll rendelkezésre: az elhatározás és a képesség, hogy önálló kulturális életet éltessen. A magyar szellem a nemzeti kultúra fejlődésében és annak büszke szimbólumaként, a magyar könyvben találja meg a legmagasabb szintű és hatalmas erejű kifejezésmódját.

A kiváló könyv számunkra olyan, mint a harci járművek és repülők: egyfajta védvonalat képez a kulturális határok megőrzésében. Ezen túlmenően diplomáciai szerepet is betölt, hiszen képes világszerte népszerűvé és elismertté tenni a magyar identitást, miközben új barátságokat is sző.

A világháború káoszából kibontakozó új élet megértésére vall, ha kormányunk népkönyvtárak szervezésével igyekszik erősíteni a nemzeti művelődés ősi talaját. Aki ismeri a mi falusi népünk olvasókedvét, aki tudja, hogy a jó olvasmány milyen termékenyítő hatással van a magyar tömegek lelkében szunnyadó nemes hajlamokra és képességekre, az a népkönyvtárakra költött pénzt az állami költségvetés gyümölcsöző beruházásai közé fogja sorolni.

A világháború, a forradalmak és az ellenséges megszállások tönkretették vagy megcsonkították a könyvtárak egy részét, a múló idő pedig elavulttá tette a többit. A kormány százával állította az új népkönyvtárakat, de hozzáértő számítás szerint még mindig van kétezer magyar község, kétezer, amelynek szellemi tápláléka ma is a kalendárium.

Úgy értesültünk, hogy a népkönyvtárak helyzete most komoly kihívásokkal néz szembe, hiszen a takarékosság szelleme fenyegeti őket. De vajon ez valóban csak a költségek csökkentéséről szól? Ki az, aki vállalja az erkölcsi felelősséget ezért a döntésért? Hiszen amit most „takarékosságnak” hívunk, az inkább a takarékosság fogalmának félreértése. Takarékoskodni annyit tesz, mint csupán a legszükségesebb kiadásokra fókuszálni. Ne felejtsük el, hogy ma a könyvnél is fontosabb egy dolog: a kenyér. A kenyér a jelen, míg a könyv a jövő; ám a jövőt nem szabad a jelen érdekében elnyomni.

Ismerjük fel, hogy a falu téli ködében a könyv az egyedüli világító forrás. Olyan, mint egy villamos reflektor, amely a múlt titkait és a jövő ígéreteit egyaránt megvilágítja. Ez a tűz, amely képes az emberek széttöredezett csoportjait egyetlen történelmi nemzetté kovácsolni. A csillagok fénye pedig olyan utat mutat, amely a tanyavilág magyarságát a humánum csúcsaira vezeti.

Fontos, hogy a politikai vezetők megértsék: a nemzeti kultúra nem tűri tovább a felszínes támogatást és az adományozott jóságot. Az országunkban ma ez a legfőbb érték, amely hatalmat és reményt ad, és ez az, ami valóban bölcs politikai döntésnek számít.