Hunyadi-mánia: Ki is volt valójában Dugovics Titusz? Dugovics Titusz neve a magyar történelem egyik legizgalmasabb alakja, aki a Hunyadiak korában játszott jelentős szerepet. De vajon mit is tudunk valójában erről a hősies figuráról? A legendák szerint D
A forrásokban szerepel a hősi tett, de maga a név csak a XIX. században bukkant fel, nagy bizonyossággal csalás eredményeként.Ha Dugovics Titusz nem is létezett, a török katonát mélybe ragadó vitéz alakja valamennyi, Nándorfehérvárt védő keresztény harcos hősiességét szimbolizálja.
A magyar történelem kétségkívül legismertebb hőstette legnagyobb győzelmünkhöz, az 1456-os nándorfehérvári diadalhoz kapcsolódik. A történet szerint az oszmánok mindent elsöprő, július 21-ei rohamának idején egy katona, Dugovics Titusz az egyik tornyon teljesített szolgálatot. A küzdelem tetőpontján egy török harcos felhágott a vár fokára, és arra készült, hogy kitűzze a lófarkas zászlót: a magyar vitéz azonban magával rántotta ellenfelét a mélybe. Ezzel döntő érdemeket szerzett Nándorfehérvár megtartásában, hiszen ha lófarkas zászló leng a vár csúcsán, a magyarok gondolhatták volna, minden elveszett, és feladják a harcot.
Titusz hősi tette kétségtelenül fontos része nemzeti emlékezetünknek, még ha a történet hitelessége és a hős személye vitatható is. Mátyás király történetírója, Antonio Bonfini titokzatos módon említi ezt az önfeláldozó cselekedetet, amikor Jajca 1463-as ostromát írja le. Ebben a kontextusban egy férfi hősiességéről számol be, aki a mélységbe ránt egy török katonát, aki éppen a lófarkas zászlóval próbálkozik a mászással. Emellett egy cseh krónikás 1552-es írásában is felbukkan hasonló történet, ahol az önfeláldozó katona cseh származású. Ezt a motívumot egy korábbi Facebook-bejegyzésében emelte ki a Rubicon Történelmi Magazin.
Aztán egészen a XVIII. századig mintha feledésbe merült volna a hőstett, nem találkozunk vele még a Nándorfehérvár ostromáról szóló művekben sem. Az 1700-as évek végén a szórakoztató céllal kiadott ismeretterjesztő művek szerzői kezdték újra mesélni a hős történetét, de például a szepesi származású Johann Karl Unger balladája főhősét Hans Körmend névvel illette.
Aztán 1824-ben Döbrentei Gábor cikket jelentetett meg a Tudományos Gyűjteményben Dugovics Titus, ki magát, csak hogy Nemzete győzzön, halálra szánta címen, a név itt bukkan fel először. A bizonyítékok Dugovics Imre vasi nemestől származtak, aki mint a nándorfehérvári hős leszármazottja, három dokumentumot mutatott Döbrenteinek. Az egyiket Mátyás király adta ki, aki 1459-ben Titusz hősiességének jutalmaként a Pozsony vármegyei Tejfalut adományozta fiának, Bertalannak. A másik egy 1588-as okirat, a harmadik pedig egy Bercsényi Miklóstól származó menlevél volt, mindkettő megemlítette a Nándorfehérvárnál elesett Dugovics Tituszt.
A XIX. század közepére a nevesített figura nemzeti hőssé emelkedett, és Wagner Sándor 1859-ben készült lenyűgöző festménye a hazáért való önfeláldozás ikonjává vált. Ugyanakkor a modern történetírás ennek a mítosznak a valóságát megkérdőjelezi. Már az 1990-es években megjelentek a kételyek, és 2009-ben Szőcs Tibor tanulmánya véglegesen rávilágított a történet hamis voltára.
Már önmagában is gyanús, hogy 1824-ig egyetlen író sem tette említést Titusz nevéről, miközben Dugovics Imre a 1820-as években olyan helyzetbe került, amikor nemességét igazolnia kellett. A források alapos vizsgálata során kiderült, hogy Mátyás adománylevele valójában egy kétes eredetű hamisítvány, és a másik két dokumentummal kapcsolatban is súlyos kétségek merültek fel. Először is, a Dugovics Imre által felmutatott iratokban teljesen felesleges volt a híres ős, Titusz említése, hiszen a család csak a XVI. században nyerte el nemesi rangját.
Dugovics Titusz tehát valószínűleg egy kitalált figura, de önfeláldozó tette és a török katonát a mélységbe húzó bátor cselekedete mégis a Nándorfehérvárt védő keresztény harcosok hősiességének megtestesítőjévé válik.
