A Magyar Tudományos Akadémia különleges eseménnyel tiszteleg a tudomány sokszínűsége előtt, ahol a tudósok sokarcu mivoltát ünnepeljük. Az esemény célja, hogy bemutassa a tudományos élet különböző aspektusait és a kutatók sokféle nézőpontját, amelyek gazd

A pénz szava? Vagy inkább mi hallgatunk róla? – A pénzügyi kérdések szerepe a párkapcsolatokban.

2025. május 5-én a Magyar Tudományos Akadémia ünnepi közgyűlést tart, hogy megünnepelje fennállásának 200. évfordulóját. Az esemény különleges jelentőséggel bír, mivel Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor, aki már 15 éve tölti be ezt a posztot, nem vesz részt rajta. A testület Gazdaság és Jogtudományos Osztálya (más néven IX. osztály) egyhangú állásfoglalásban foglalt állást, amelyben kifejezte, hogy Orbán Viktor nemkívánatos személynek számít a rendezvényen. Amennyiben a miniszterelnök mégis megjelenne, az akadémikusok jelentős része tiltakozásul elhagyná a termet. A IX. osztály, amely közgazdászokból és jogászokból áll, úgy véli, hogy Orbán Viktor 2025. március 15-én elhangzott beszéde során súlyosan megsértette azokat az írott és íratlan normákat, amelyeket egy jogállamban egy miniszterelnöknek tiszteletben kellene tartania. Ezen túlmenően, a testület nem zárta ki, hogy a miniszterelnök jogi felelősségre vonása is szóba kerülhet. A feszültségek miatt Orbán Viktor végül úgy döntött, hogy nem látogat el az ünnepségre, míg Karácsony Gergely, Budapest liberális főpolgármestere díszelőadóként képviseli a fővárost az eseményen.

Különösen aggasztó, hogy az elmúlt másfél évtized során, valamint a korábbi polgári kormányok idején, magas rangú állami posztokat betöltő akadémikusok, akik számos állami kitüntetést, például Széchenyi-díjat és Magyar Érdemrend kitüntetéseket kaptak, ilyen Janus-arcú magatartást tanúsítanak. Ha ennyire eltérően vélekednek a polgári rendszerről és a miniszterelnökről, akkor miért fogadják el a közpénzből finanszírozott havi akadémiai tiszteletdíjakat? Fontos hangsúlyozni, hogy ez nem munkabér, hiszen a számonkérhető tudományos teljesítmény hiányzik a háttérből. Ez egyfajta adomány, amely nem követel meg új tudományos eredmények bemutatását. Tehát még egyszer:

Miért nem követik a példát azok, akik a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjai, és akik az ellenzékiségüket olyan határozottan vállalják, hogy lemondanak mindenféle állami támogatásról?

Miért fogadják el a Széchenyi-díjakat és az állami kitüntetéseket, ha annyira elutasítják a polgári kormány oktatási és tudományos politikáját? Ha valóban annyira nyomasztónak tartják ezt a helyzetet, akkor nyugdíjasként miért keresik a helyüket az alapítványi formára átállt egyetemeken és a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen?

Kritikájuk középpontjában az Orbán-rendszer erkölcsi normáinak hiánya áll, ugyanakkor nem vetik el azokat a lehetőségeket, amelyek saját érdekeik előmozdítását szolgálják. Érdekes, hogy míg morális magaslatokról beszélnek, a saját hasznuk érdekében hajlandóak kompromisszumot kötni.

A Magyar Tudományos Akadémia, Széchenyi István alapító szándéka szerint, folyamatos megújulásra van szüksége ahhoz, hogy hatékonyan szolgálja a tudást, a nemzet érdekeit és az egyetemes tudomány fejlődését. Működésének alapját a tudományos tények, elvek és módszerek tisztelete, valamint a kutatás szabadsága kellene, hogy képezze. Sajnos, a jelenlegi helyzet alapján úgy tűnik, hogy ez a cél nem teljesül maradéktalanul, hiszen a közgazdász és jogász akadémikusok politikai állásfoglalásai és tudományos teljesítményei aggasztóan eltérnek ettől az elvárástól.

A társadalom joggal várja el az akadémikusoktól, különösen a közgazdász és jogász területeken dolgozó MTA tagoktól, hogy munkájuk révén versenyképes tudást közvetítsenek. Fontos, hogy példamutató teljesítményeikkel inspirálják az akadémiai pályázókat és a PhD jelölteket. Céljaik között szerepelnie kell a magyar szellemi potenciál növelésének, a tudományos fejlődés elősegítésének, valamint a nemzetgazdaság hozzáadott érték termelésének fokozásának. Elengedhetetlen, hogy a tudományos kutatás és a tudományos véleményformálás szabadsága biztosítva legyen. Az Akadémiának olyan környezetet kell teremtenie, ahol a tudományos teljesítmények és pályázatok mentesek a külső érdekek befolyásától. Az akadémikusoknak az MTA doktori pályázatokat objektív mércékkel, míg az akadémiai választásokat kizárólag a tudományos teljesítmények alapján kellene lebonyolítaniuk. Sajnos azonban a jelenlegi rendszer egyre távolodik ettől az ideáltól.

a törvényalkotó és a kormány támogatása a Magyar Tudományos Akadémia irányába jelentős és sokrétű. Az MTA költségvetése, amely 37 milliárd forintot tesz ki, figyelembe véve, hogy ez 164 százalékkal meghaladja a Magyar Művészeti Akadémia közkiadásait, jól tükrözi az intézmény fontosságát a tudományos életben. A 4/1995. (I.20.) kormányrendelet által meghatározott tiszteletdíjak, amelyek a rendes tagok számára havi 455.000 forintot, míg a levelező tagok számára 353.900 forintot jelentenek, szintén kiemelik az akadémikusok elismerését és megbecsülését. Továbbá, a törvényalkotó által biztosított támogatások nemcsak az akadémikusoknak, hanem azok családtagjainak is kedveznek, hiszen az özvegyi nyugdíj és az árvaellátás is a közpénzekből finanszírozott juttatások közé tartozik. Ez az összetett támogatási rendszer azt mutatja, hogy a kormány elkötelezett a tudományos kutatás és az akadémiai közélet fenntartása mellett.

Nézzük meg alaposabban, hogy a társadalomtudományok világában tevékenykedő közgazdászok és jogászok, akik folyamatosan Orbán Viktor kritikájával foglalkoznak, valójában milyen jelentős tudományos munkát végeznek. Vajon rendelkeznek-e elegendő szellemi erőforrással ahhoz, hogy hiteles alapokra helyezzék saját érveiket és álláspontjaikat?

A kutatásom alapját a véletlenszerű mintavétel képezi, amely során a Magyar Tudományos Művek Tárából származó teljesítményadatokat elemzek. Célom, hogy feltérképezzem, hány tudományos publikációval bírnak a 70-85 éves korosztályba tartozó akadémikusok, valamint hogy összegyűjtsem a hivatkozások számát, amely igazolhatja a hazai és nemzetközi tudományos közéletben való elismertségüket és intellektuális nagyságukat. Ezt a megközelítést a Hirsch-index, azaz H-index segítségével is alátámasztom, amely a kutatók elismerésének egyik fontos mutatója: minél magasabb ez a szám, annál jelentősebb a kutató tudományos munkássága. Továbbá kiemelem azokat a nemzetközi szakfolyóiratokban, idegen nyelven megjelent publikációkat is, amelyek a legfrissebb tudományos standardok szerint rangsoroltak, és figyelembe veszem az ezekre érkezett külföldi hivatkozások számát is.

A táblázat láttán a kedves olvasóban talán felmerül a gyanú, hogy az akadémikusok teljesítményeit összekevertem a PhD fokozat előtt álló fiatal kutatók adataival. De ez nem így van. Az IX. osztály tagjainak tudományos teljesítményét a nyilvánosan elérhető, általuk kezelt publikációs adatbázisból származó adatok alapján elemeztem. Az itt található jogászok és közgazdászok csoportja sajnos nem mutat olyan kiemelkedő tudományos eredményeket, amilyeneket a jelentős javadalmazásuk mellett elvárnánk. Nemzetközi hírnevük pedig gyakorlatilag hiányzik (tisztelet a néhány kivételnek). Mégis, a politikai diskurzusban egyre hangosabbá válnak. A Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya önként választotta a politikai mezőt, miközben tudományos teljesítményeik nem igazolják ezt a szerepvállalást. E helyzet nem tartható fenn tovább. Az akadémiai tagságnak új értelmet és tartalmat kell nyernie.

Felmerül a kérdés, hogy mi a helyzet az akadémikus utánpótlással, vagyis az új tagok kiválasztásával, akiknek felvételét a fent említett testület végzi. Emellett véletlenszerű mintavétel alapján bemutatok két társadalomtudományi kutatót, akik 2025-ben pályáznak az akadémiai tagságra.

Nyilvánvaló, hogy az akadémikus jelöltek tudományos teljesítménye jelentős hiányosságokat mutat. A külföldi szakfolyóiratokban megjelent, idegen nyelvű publikációik meglehetősen korlátozott számúak, és a rájuk érkezett hivatkozások száma még ennél is aggasztóbb. Különösen érdekes, ha megvizsgáljuk, hogy külföldön kik is hivatkoztak a magyar akadémikus jelöltek munkáira. Sajnos a nemzetközi elismertséget főként a magyar kollégák, beosztottak vagy eszmetársak képviselik, akik külföldön teszik ezt. Például az egyik akadémikus esetében mindössze egyetlen külföldi hivatkozás történt, amely szintén egy magyar kutató nevéhez fűződik.

Akadémikus-jelölt 1. megnevezésű alanyunkra a 136 külföldi folyóirat hivatkozásból bizony 87 tételt hazai egyetemi-tanszéki kollégák, a jelölttel egy szellemi táborba tartozó magyar kutatók tettek, akik külföldön megjelent dolgozataikban hivatkoztak akadémikus jelölt 1-re. Ez 64 százalékos belterjességet mutat. Ugyan már, hol van itt az akadémikusok által agyonajnározott nemzetközi reputáció?

De ha egy szinttel még mélyebb tudományos szinten vizsgálódunk, sajnos konstatálnunk kell, hogy az akadémikus utánpótlás alapját adó MTA doktori címre pályázók elbírálása a politikailag motivált, nem kifejezetten erős tudományos teljesítményeket felmutatók által történik.

Mondhatni, a többség mukkanni sem mer. Ezt igazolja, hogy a polgári kormány által kitüntetett akadémikusok is behódoltak a kormányt és a nemzeti gondolkodású tudósokat támadókhoz. Saját köreikhez tartozó akadémiai aspiránsokat előre sorolnak, másokat eltipornak.

Az MTA doktora cím egy független, országos szinten egységes, magasan képzett szakértők által végzett minőségbiztosítást kellene, hogy képviseljen, amely integrálja a nemzetközi követelményeket. Ennek a címnek a jelentősége és presztízse a Magyar Tudományos Akadémia számára kiemelt fontosságú feladat. Jelenleg azonban a Magyar Tudományos Akadémia, különösen annak Gazdaság és Jogtudományok Osztálya, nem tud megfelelni e követelményeknek. A pályázati és bírálati folyamatok átláthatósága hiányzik, és a tudományos teljesítményadatok nem kapják meg a megfelelő prioritást a pályázatok elbírálásakor.

A felsorolt negatív akadémiai körülmények miatt, és a személyem elleni nagyobb felhördülést kerülendő, leírom, hogy az akadémikusság előszobájába kerülésre vonatkozó pályázatomat visszavontam, mivel az MTA IX. osztályát nem tartom a tudományos munka objektív értékelésére alkalmasnak. Ismerve a köreikben a kommunista rendszerhez, majd a rendszerváltozás eufóriájában az országot tönkre tevő közgazdászokhoz, a minden áron deregulációt követelőkhöz való lojalitásukat, nem kívánok a testülethez tartozni. Noha, 589 tudományos publikációval, 3992 hivatkozással rendelkezem, a Hirsch-indexem 35-ös. 53 külföldön megjelent idegen nyelvű szakcikkemre 1067 hivatkozás érkezett, az MTA Állam és Jogtudományi Bizottságának MTA doktori teljesítményértékelésében pedig 600 százalékos teljesítményt értem el. A bemutatott, nyilvánosan is fellelhető teljesítményadataim ellenére sem jutalmat, sem elismerést, sem kritikát nem vagyok hajlandó elfogadni ettől a szakmai-tudományos zárványtól a továbbiakban.

Az elavult eszmék újjáéledése, a hagyományos uram-bátyám módszerek és a szellemi vazallusi viszonyok nem képesek előmozdítani a tudományos fejlődést, különösen a nemzetközi színtéren. Az MTA Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya hiába próbálja meg rákényszeríteni a Bokros-, Gyurcsány- és Bajnai-féle megszorító gazdaságpolitikai megközelítéseket az oktatásra és a tudományos diskurzusra, a deregulációs jogelvek, amelyek az államot gyenge pozícióba helyezik, már nem működnek. Új tudományos irányzatok és még dinamikusabb időszakok várnak ránk, amelyekhez a jelenlegi akadémiai elitnek gyorsan alkalmazkodnia kellene. Sajnos azonban ez a képesség hiányzik. Az akadémiai tagválasztások, amelyek a saját szellemi és érdekcsoportjaik köréből történnek, és az MTA doktori pályázatok, amelyek az akadémikusok érdekeit tükrözik, nem vezetnek hatékony tudományos teljesítményekhez, sem versenyképes tudományos utánpótláshoz, és végső soron nem járulnak hozzá a hozzáadott értéken alapuló gazdasági fejlődéshez.

A helyzet komolyságát jelzi, hogy az Akadémia tagjai egyre inkább próbálnak berendezkedni az egyetemi doktori (PhD) programokban, hogy jól jövedelmező pozíciókat kaparintsanak meg, még a magas életkoruk ellenére is. Ezzel pedig a hagyományos, elavult nézeteik mentén igyekeznek formálni a jogász- és közgazdászképzést. Céljuk, hogy a jövőbeli MTA tagokat saját elveik szerint válogassák ki, ezzel biztosítva a kontraszelektálást és a saját érdekeik előtérbe helyezését. Ennek következtében a jelenlegi 30-50 éves fiatal szakemberek nem értik a közel két évtizede működő polgári kormány gazdasági irányelveit és jogi alapelveit. Nincs megértésük az állami beavatkozások, a hatósági árszabályozás és az árrésstopok mögötti logika iránt. Az élelmiszer- és energiabiztonságra irányuló belső gazdaságépítési stratégiákat pedig elutasítják. Ellenségesen viszonyulnak a stratégiai ágazatok nemzeti tulajdonba történő visszavásárlásához, ami tovább nehezíti a helyzetet. A IX. osztály tagjainak jelentős hatása van abban, hogy a polgári kormány intézkedései lassan és gyenge hatékonysággal jutnak el a vállalatokhoz és a társadalom szélesebb rétegeihez.

A kommunista rendszerből a neoliberális modellbe átlépők – akik közül többen közvetlenül a hazai társadalomba is beépültek – körül egyre inkább szorul a hurok. A rendszerváltás első évtizedei a magyar gazdaság nyugati minták szerinti átalakításáról szóltak, gyakran a nemzeti érdekek kárára. Az MTA jogászai és közgazdászai álltak ennek a folyamatnak az élére, támogatva a neoliberális gazdasági elveket és a nyitott társadalom szabályainak bevezetését. Elősegítették az állami vagyon privatizációját, valamint a közszolgáltatások külföldi kézre adását.

A 2007-2008-as pénzügyi válságra visszatekintve világossá válik, hogy a túlzottan neoliberális alapokra épített nyers piacgazdaság, amelyet mintaként állítottak előtérbe, végül megbukott az Egyesült Államokban, majd a fejlett nyugati országokban is. Ezzel párhuzamosan az állami beavatkozás szerepe egyre inkább hangsúlyossá vált. Magyarország esetében azonban ez a folyamat csak 2010-től indult el, a kormányváltással. A rendszerváltás során elkövetett hibák következtében közel három évtizednyi lehetőséget vesztettünk el, hiszen a szabadpiaci, nyers piacgazdaságra alapozott gyakorlat nem volt alkalmas hazánk számára. A gyors és átmenet nélküli bevezetés súlyos gazdasági következményekkel járt, és elmondható, hogy bűn volt ehhez a jelenlegi akadémiai közösségnek asszisztálnia, sőt tudományos diszciplínát építenie rá, amelyet máig is erőltetnek.

2025-től kezdődően az Egyesült Államokban egyre inkább teret nyert a protekcionista megközelítés. A Covid-járvány 2020-tól kezdődően jelentős hatással volt a globalizációra, amelynek következtében a nemzetközi együttműködési láncok meggyengültek. Az orosz-ukrán konfliktus pedig véglegesen megbontotta a szabadkereskedelem megszokott kereteit. A globális periféria megerősödésével már nem mindig indokolt a munkaerő, áruk, szolgáltatások, pénz és működőtőke áramlása a fejlett központok irányába. Új gazdasági és szabályozási határok alakultak ki világszerte, amelyek új kihívások elé állítják a meglévő kereskedelmi struktúrákat.

A Nyugat most komoly kihívásokkal néz szembe a távol-keleti riválisával, amely hasonló államkapitalista elvekre épít, és ennek következtében a globális gazdaság egyik leggyorsabban fejlődő térségévé vált. E közben a magyar közgazdász akadémiai elit csendben marad, s csupán annyit jegyez meg, hogy Orbán Viktor ne vegyen részt az Akadémia ünnepségén. Évtizedek óta a nyugati szabadpiaci elveket és az azokra épülő tudományos konszenzusokat hirdető jogászok és közgazdászok most hallgatásba burkolóznak. A Nyugaton zajló átalakulásokkal kapcsolatban képtelenek érdemi magyarázatot adni, válaszuk egyszerűen elmarad. Sőt, sok esetben akadályozzák az új eszméket képviselő kutatók előrehaladását, miközben a kormány gazdasági és társadalmi politikáját is gyengítik.

Az adófizetők javait kizárólag olyan konkrét és kézzelfogható eredményekre szabad fordítani, amelyek mögött átlátható és jól működő pályázati rendszerek állnak. Csak azok az egyetemi oktatók tarthatják meg státuszukat, akik valóban érdemesek erre. Azokat a zavaros és etikátlan döntéseket, amelyek nem szolgálják a közérdeket, alapos felülvizsgálatnak kell alávetni, és szükség esetén érvényteleníteni kell.

Ne hagyjuk figyelmen kívül a megkerülhetetlen valóságokat sem. A Magyar Tudományos Akadémia, noha a teljesítmények egyre inkább elhalványulnak, még mindig rendelkezik bizonyos tekintéllyel a közélet színpadán, és ambícióik között szerepel, hogy aktív politikai szereplővé váljanak. A korábbi évtizedekben, amikor a kommunista akadémikusok a csúcson voltak, és a liberalizmus szellemében a kormányzattal szembeforduló új generációk esetében, a nemzetbiztonsági átvilágítások elindítása ma már elengedhetetlen. Sem a régi állampárti titkosszolgálati körökhöz, sem a nemzetközi titkosszolgálatokhoz való kötelék nem fér össze azzal, hogy a magyar közpénzekből finanszírozott kutatások ne a tudományos teljesítmények szolgálatában álljanak, hanem a társadalom és a tudomány rombolását célozzák.

Talán így lehetőséget adunk a belső megtisztulási folyamatokra. Esetleg így önként is kivethetik a tiszteséges akadémikusok maguk közül a vállalhatatlanokat.

A szerző egy elismert közgazdászprofesszor, aki mélyreható ismeretekkel és tapasztalattal rendelkezik a közgazdaságtan területén.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.