Ki irányította Európát? Trump, mint a megosztó figura, Putyin, aki a hatalom mesteri manipulálásában jeleskedik, vagy a magyar miniszterelnök, aki sajátos politikai stílusával formálja a kontinens jövőjét?

Most nem éppen a megfelelő időpont arra, hogy kérdéseinket Magyar Péterhez intézzük.

Ezt onnan lehet tudni, hogy - talán a USAID-pénzek közelgő elapadásának is köze van ehhez - a progresszív hadállások megszólalásaiból a tehetetlen düh árad. Úgy érzik, elveszítik a hegemóniájukat.

Természetesen egy ügyes és tapasztalt haladár nem írná le ilyen nyíltan a dolgokat. Inkább elrejti mindezt a világ, az univerzum, és a klímaváltozás okozta szenvedés mögé. A legrosszabb esetben pedig valóban elhiszi ezeket a marketingfogásokat.

A legnagyobb fájdalom oka most az, hogy Trump tényleg le akarja zárni az orosz-ukrán háborút. Haladó nem toporzékolt egy háború közelgő végét látva azóta, mióta egy birodalmi kancellár magából kikelve ordibált katonai vezetőivel egy berlini bunkerben, hátha az Állatkertnél még meg lehet fordítani a háború menetét. (Apropó, berlini bunker: a progresszív média és értelmiség a minapi Trump-Zelenszkij találkozó után obligát hitlerezésbe kezdett, a feledés jótékony fátylát borítva némely ukrán zászlóaljak ázsiai mitológiák és keleti napszimbólumok iránti rajongására. De kár volna pörlekedni, áskálódni, hogy kik viselik nagy kedvvel SS-hadosztályok jelvényeit.)

Meseország legfantasztikusabb meséi is csak ámulva néznének, milyen különös és abszurd színjáték bontakozott ki az utóbbi napok és hetek során a progresszív tehetetlenség dühödt forgatagában.

Többek között megtudtuk azt, hogy a transzatlanti szövetség közelgő vége egyenesen az emberi méltóság felszámolását jelenti, ugyanis utóbbi előbbinek mintegy metafizikai funkciója. A valláskárosultakon élcelődő haladók vallásában épp zuhannak a mélybe az isteneknek hitt bálványaik, az EU, a transzatlanti szövetség metafizikája, a common values és társaik.

Másrészt elhűlve konstatálják, hogy döntést itt elsősorban az amerikaiak és az oroszok fognak hozni. Talán téli álmot aludtak a második világháború óta. Kik győzték le Németországot a második világháborúban? "Európa"? Melyik? Kik pacsiztak Teheránban és Jaltában? Ha a szigetországot is Európa részének tekintjük, az onnan érkező vezetőnek keserűen kellett tudomásul vennie, hogy az amerikai a szovjet modellt is demokráciának tekintette, még ha a szovjet az amerikainál kicsit haladóbb demokrácia volt is. És a demokraták összetartanak!

Ha a progresszívek nem fogadták volna el olyan könnyen a nekik bemutatott ideológiai illúziót, most biztosan nem éreznék magukat meglepve a jelenlegi körülmények láttán.

Hogy ez jó-e így? Talán igen, talán nem, de sajnos ez a kérdés irreleváns, és Európa vezetői semmit sem tettek, hogy ne így legyen. Talán nem is tehettek.

A nyafogás kottájában található sorok szerint Trump célja a "szabályokon alapuló világrend" megszüntetése. Ez a kifejezés valójában azt a gyakorlatot takarta, amely szerint az Egyesült Államok meghatározta, mi számít helyesnek vagy helytelennek, hol lehet egyoldalú katonai beavatkozásokat végrehajtani, és mely határok módosítása ütközik a "szabályokon alapuló világrenddel" és a nemzetközi közösség alapelveivel. Most, hogy a "szabályok" véget értek, sok minden átalakult; az Egyesült Államok ismét megmondja, mi a helyes, kikkel kell békét kötni, és kikkel nem. Hogy a tartalom ellentétes az előzővel? Ilyen fordulat eddig még nem történt! Ilyen a popszakma világa.

A dühöngő tömeg tagjai Trumpot és Putyint (akinek állapotáról sokan elmondanák, hogy az nem éppen rózsás) szidalmazzák, miközben a magyar miniszterelnököt is a felelősség terhe nyomja. De vajon ki tehető felelőssé azért, hogy Európa hangja elhalványult, hogy nem rendelkezik a szükséges súllyal a nemzetközi porondon, és csupán másodlagos szereplőként van jelen a fontos döntésekben? Kik vezették az európai politikát az elmúlt évtizedekben? Trump, a beteg állat Putyin, vagy a magyar miniszterelnök? Azok, akik az irányítást gyakorolták, mivel járultak hozzá ahhoz, hogy Európa helyet kapjon a "nagyok" asztalánál? Talán a víz alatti kosárfonás-képzésekkel a közép-afrikai LMBTQ közösségeknek, vagy esetleg a Hamász alagútjainak építőanyag-finanszírozásával? Vagy talán a kiváló tervgazdaság eredményeivel, mint például az autóipar helyzete?

Se gazdasági erő, se hadsereg, se fejlett technológia, se valódi innováció. A brüsszeli elit legfeljebb arra képes, hogy az ideológiai dogmáktól eltérő, lázadó tagállamokat megbüntesse. A nemzetközi befolyásukhoz ez bizony nem elég. A helyzet komikumát fokozza, hogy a nem választott bürokraták magukat a szabad világ új vezetőiként hirdetik, miközben a vakcina-szerződésekre senki nem figyel, és az ég sem szakadhat rájuk.

Rááldoztam egy kis időt, hogy végignézzem a Trump és Vance-Zelenszkij közötti vitát a kezdetektől a végéig. A progresszív narratíva próbálja azt sugallni, hogy az amerikai elnök és alelnöke minden előzmény nélkül támadták meg az ukrán elnököt, de mint mindig, ezúttal is vannak eltérések a valóságtól. Trump kifejezetten barátságosan kezdett, ami meglepő lehetett a nézőknek.

azzal fenyegetve a vendéglátókat, hogy ők is bajban vannak, meg majd ők is érezni fogják a háborút. Minden tiszteletem Ukrajna elnökének, de ha valaki azért repül Washingtonba, hogy segítsenek neki, talán mégsem ez a megfelelő hangnem.

Ami igazán fontos, az a következő...

Munkahipotézisként fogadjuk most el a progresszívek minden dörgedelmét, csatlakozzunk hozzájuk a morál tam-tam dobjának egyre enerváltabb püfölésében, szálljunk be a kórusba, hogy Trump egy G (meg Hitler), Putyin pedig egy beteg állat (meg Hitler), Orbánról nem is beszélve, etcetera. Tehát amit Trump csinál, az megengedhetetlen.

Most már csak az a kérdés maradt, hogyan tovább? Folytatni a háborút? Mivel, kivel? X-posztokkal? Újabb dobolókörökkel? Az a hit, hogy a győzelem majd pótolja a hiányzó felszerelést, és hogy a lemészárolt ukránok véréből új élet sarjad, mennyire reális? Vagy a progresszió helyi aktivistái fegyvert ragadnak, és harcba indulnak? Mi a megoldásuk, mi a jövőképük? A Trump előtti amerikai vezetés is határozottan támogatta a háborút, mintha nem lenne holnap - de vajon sikerült bármit is elérniük? Az az irányvonal valóban eredményes volt, érdemes folytatni? Most, három évnyi háború után, jobb helyzetben van Ukrajna, mint a konfliktus kezdetén?

A hisztiroham mellé sajnos nem kapunk alternatív javaslatokat, csak hogy dobbantsunk nagyobbat, mert attól majd megbukik a Putyin.

Még mindig érkeznek a pénzek, a fegyverek is folyamatosan úton vannak. De vajon katonákat is küldenek? Eljön az idő, amikor a koporsók megérkeznek Párizsba, Berlinbe és Londonba, és az ottani özvegyeknek elmondják, hogy fiaik hősi halált haltak Ukrajna szabadságáért? Mennyire valóságos ez a nyugat-európai jóléti demokráciák keretein belül? Tudjuk, hogy a fő érv az: „Putyin nem áll meg”, és hogy Európa többi országa is a célkeresztbe kerülhet. De az utóbbi években a szakértők folyamatosan azt hangoztatták, hogy Putyin egészségi állapota romlik, hogy a dublőrje is gyenge, hogy lőszer híján vannak, sőt, állítólag mosógépekből próbálnak chipeket kiásni. Ráadásul a hírek szerint a fél heréje már a Suwałki-folyóban pihen, míg az ukránok pillanatokon belül Moszkvába vonulnak. Ha valóban hiszünk a szakértőknek, akkor mitől is kéne félnünk?

Összegzésül, néhány fontos szempontot szeretnénk kiemelni. Magyarország számára nem előnyös, ha a szomszédságában orosz befolyás erősödik – ez mindig is így volt, és a jövőben sem változik. Ugyanakkor az sem kedvező, ha közvetlenül mellette egy bosszúálló, jól felfegyverzett és Magyarországgal alapvetően ellenséges Ukrajna helyezkedik el. A békepárti álláspontunk nem csupán érzelmi megnyilvánulás, hanem tudatos stratégiai döntés eredménye. Ha a konfliktust már a kezdetekkor sikerült volna kezelni, például az oroszokat távolabbra lehetett volna szorítani. A progresszív nézetek hirdetői számára azonban a magyar stratégiai érdek fogalma láthatóan nem létezik a szókincsükben.

Persze, ismerem az ultima ratiót. Óegygé. Meg a Trump is az.

A szerző egyedülálló eszmetörténész és kutató, aki mélyrehatóan foglalkozik a gondolatok és eszmék fejlődésével.

Ez a cikk az ÖT és az Index közötti együttműködés eredményeként került fel oldalunkra. Ha szeretné megosztani, véleményezni, vagy további hasonló tartalmakat felfedezni, látogasson el partnerünk, az ÖT weboldalára!

A véleménycikkek nem mindig az Index szerkesztőségének hivatalos álláspontját képviselik.