Kukkolás a nyílt színen: hogyan reagáljunk Bianca Censori meztelen megjelenésére?

És ha már itt vagyunk, hogyan tekintsünk az állig felöltözött Kanye Westre mellette? Nemcsak a premier plánban elénk tolt pucérság miatt lehetünk zavarban, hanem azért is, mert nem tudjuk, hogy amit látunk, az divat, művészet, esetleg szimpla polgárpukkasztás, vagy kizsákmányolás és erőszak.

Alig két évtizeddel ezelőtt a fél világ szörnyülködött, és Janet Jackson karrierje is beleremegett abba, hogy Justin Timberlake felfedte az énekesnő egyik mellét a 2004-es Super Bowl félidei show-műsorának a csattanójaként. Az idei Grammy-díjátadó vörös szőnyegén Bianca Censori lényegében anyaszült meztelenül vonult végig, de a fotósok csak azt kiabálták neki, hogy "ide nézz!", "erre fordulj!", és villogtak a vakuk szüntelenül. A tartalomfogyasztási szokásoknak erre a gyors változására Jimmy Kimmel figyelt fel az esti show-műsorának a monológjában. A médiaszenzáció mögött azonban van egy ember, akiből mindent láttunk már, de akiről szinte semmit sem tudunk, éppen ezért a megfejtéssel is bajban vagyunk. És talán maga Bianca Censori is bajban van.

Lehet-e a pucérkodás a művészet, a feminista eszme és a társadalomkritika határvonalán egyensúlyozó hitvallás? Elsőre talán furcsának tűnhet, hogy egy Grammy-ceremóniának, a zeneipar csillogó ünnepének vörös szőnyegén bontakozzanak ki ilyen mélyreható kérdések. Ám Kanye West felesége éppen itt, a reflektorfényben döntött úgy, hogy levetkőzi magáról a konvenciókat, és ezzel nem csupán saját testét, hanem a közvéleményt is egy újabb értelmezési keret elé állítja. Azóta mindenki a saját nézőpontját vetíti rá, mint egy üres vászonra, szabadjára engedve a fantáziáját. A sajtó pedig, mintha csak egy végtelen hurok lenne, folyamatosan ontja magából a cikkeket az eseményről, miközben igyekszik minden részletet, még a legintimebbeket is, úgy tálalni, hogy a közönség ne maradjon le semmiről – a képkockák alá pedig egyre inkább felnagyított figyelmeztetések kerülnek, hogy a cenzúra határvonalain egyensúlyozva, mindeközben felhívják a figyelmet a társadalom elvárásaira és a női test körüli diskurzusokra.

A felháborodás és a sokk mértéke alapján úgy tűnik, hogy a többség véleményével ellentétben, amit itt valójában megfigyelhettünk, az egy művészeti alkotás volt. Ezt a furcsa keveréket, amelyben a kíváncsi kukkolás és a szekunder szégyen játszik főszerepet, sokan nem látják tisztán. Különösen érdekes, hogy Bianca Censori nem csupán egy passzív figura ebben a produkcióban, hanem aktívan formálja az eseményeket. A Daily Mail egyik újságírója, művészeti érzékenységgel fűszerezve, arra próbálta felhívni a figyelmet, hogy Kanye West és Bianca Censori valójában egy alaposan megkomponált szerepjátékot űz, amelynek célja, hogy megrázza a korunk társadalmát, miközben a 21. századi közösségi média "gengsztereiként" definiálja magát. Szerinte Censori nem csupán passzívan sodródik a férje ambícióival, hanem tudatosan részt vesz a provokációban, nem mint egy tehetetlen múzsa, hanem mint egy aktív szereplője az eseményeknek, aki tudja, hogy mit csinál.

A gondolatmenet alapját az képezi, hogy egy magabiztos nő bátran vállalja önmagát, akár a megszokott normák és elvárások ellenében is. Számára nem kérdés, hogy kifejezze egyediségét, hiszen tudja, hogy az igazi érték a hitelességben rejlik.

Ezt lehetne akár meggyőző érvnek is elfogadni, és mivel Bianca Censori ruhák helyett hallgatásba burkolózva nem fejti ki bővebben, hogy mit gondol és mit akar üzenni, akár érvényesnek is lehet nevezni. A meztelenkedés mint divatkiáltvány összenőtt a 30 éves ausztrál modellel, és azóta, hogy 2023-ban, nem sokkal West válása után a korábbi feleségétől, Kim Kardashiantól, összeházasodtak, Bianca Censorit legalább olyan ritkán lehet Kanye West nélkül látni, mint ruhában.

Ha mélyen akarjuk elemezni, mit is tapasztalunk, akkor elkerülhetetlen, hogy felfedezzünk benne valami baljós jelenséget. A West-Censori fellépések, akár köztereken, eseményeken vagy a közösségi médiában zajlanak, hiányoznak belőlük a könnyedség, a lazaság és a játékosság. Nincs az a közvetlen összekacsintás a közönséggel, akinek a produkció szól, sehol sem érződik a szellemesség vagy a humánum. Olyan, mintha csupán egy élettelen húsdarabot látnánk, amelyet a bábjátékos rángat ide-oda a színpadon, mintha a művészet helyett csupán mechanikus bemutatót látnánk.

Ami talán a legfelkavaróbb az egészben, hogy hiányzik a produkcióból a beleegyezés bármilyen jele. A vörös szőnyeges vetkőzést megelőző pillanatok kifejezetten feszültnek tűnnek az egyik videón, Censori mintha ellenkezni próbálna, a fejét is ingatja, de West ellentmondást nem tűrően adja ki az utasítást a vetkőzésre. (Szájról olvasással próbálkozva a bulvársajtó arról cikkezett, hogy West azt mondta a feleségének, ne csináljon jelenetet.)

De a megfejtéshez érdemes talán Bianca Censori szemébe is nézni, ahonnan az üresség és a félelem nézett vissza.

A nagy polgárpukkasztás és performansz közepette Bianca Censori szemei riadtan pásztázták a kamerák sokaságát, miközben a modellkedés világában egyébként magabiztosnak számított. Hiába a merész kitárulkozás, minden mozdulata mögött ott lappangott a diszkomfort érzése. Lehet, hogy ezt is a művészet részeként értelmezzük, de mi van, ha valójában nem így van? Mi van, ha Censori nem a saját döntése alapján, nem a személyes művészi hitvallása megvalósításaként állt meztelenül a férje mellett, aki teljesen felöltözött, hanem valamilyen külső nyomás, manipuláció vagy akár pszichológiai kényszer hatására? Ha a meztelenséget az önrendelkezés és önkifejezés formájának tekintjük, akkor mennyire lehet ezt összeegyeztetni azzal, hogy egy magabiztos nő a mellette álló férfi utasításait követve lép ki a saját határai mögé?

Mi van, ha a dolgok valóban olyanok, amilyennek elsőre tűnnek? Talán a mélyben rejlő abúzus és kizsákmányolás árnyai húzódnak.

Kanye West a divat világát nem csupán kreatív kifejezésmódjaként, hanem a kapcsolataiban megjelenő kontroll egyik eszközeként is használta. Korábbi házasságában Kim Kardashian mellett a stylist szerepét is magára öltötte. Kim maga is beszámolt arról, hogy időnként kétségbeesett, ha férje nem volt a közelében, hogy megmondja, mit vegyen fel. Julia Fox, Kanye egykori barátnője, szintén felfedett néhány meglepő anekdotát önéletrajzában, amelyek rávilágítanak West öltöztetési megszállottságára. Például egy randi során Kanye közbeszólt, és azonnal átöltözésre szólította fel Julát, mert nem találta megfelelőnek az általa viselt ruhát.

West és Censori nyilvános megjelenései már régóta egy olyan dinamikát tükröznek, amelyet a Grammy vörös szőnyegén is láthattunk – talán most a legextrémebb formájában. Bár a vetkőzős produkciójuk nagy port kavart, valójában nem meglepő, hiszen a sokkolás és provokáció már régóta a működésük szerves része, eszköz a szalagcímek meghódítására. Censori eddig is a legmerészebb értelemben vett ruhákban, a meztelenség határvonalát nemcsak megközelítve, hanem gyakran átlépve lépett a közterekre. E pucér megjelenésének állandó kísérője a teljesen felöltözött West, aki így a hagyományos patriarchális elosztást idézi meg: a nők levetkőznek, míg a férfiak ruháikkal kényelmesen elrejtőznek, szemlélődve. Ez a megosztottság ugyanakkor kapott egy új értelmet, hiszen a meztelenség a felszabadultsággal, a saját test feletti kontroll megszerzésével és a választás szabadságával is összefonódik. Mégis, nehéz ezt a szempontot kiemelni a patriarchális keretek közül, amikor a férfiak nem igazán élnek ezzel a felszabadító lehetőséggel. Számukra nem szükséges levetkőzniük ahhoz, hogy kifejezzék, mennyire szabadok és önazonosak a világ előtt.

Bianca Censoriból csupán a fizikai megjelenése van a szemünk előtt, míg a belső világáról, gondolatairól és érzéseiről semmit sem tudunk. Ezzel szemben Kanye West már többször is megnyitotta előttünk elméjének kapuit, de az, ami ott rejlik, nem mindig volt megnyugtató. Nyilvános viselkedése gyakran kiszámíthatatlan, sőt sokszor sokkoló, hiszen a történések között találkozhatunk Hitler dicsőítésével, antiszemita megnyilatkozásokkal, és azzal a bejelentéssel is, hogy politikai pályára lépne az elnökválasztáson. Emellett több olyan riport is napvilágot látott, amelyek arra utalnak, hogy Kanye hatalmi pozícióját nem éppen etikus módon használja ki. A Rolling Stone magazin arról számolt be, hogy a rapper egyfajta "megfélemlítési taktikaként" mutatott explicit képeket volt feleségéről, Kim Kardashianról az Adidas munkatársainak, még mielőtt a cég felmondta volna vele a szerződést. Két nő is pert indított ellene szexuális zaklatás miatt; az egyikük arról számolt be, hogy egy klipforgatás során fojtogatni kezdte őt Kanye, miközben azt kiabálta, hogy "ez művészet, ez kibaszott művészet".

A legfrissebb közösségi médiás megnyilvánulása egyáltalán nem a kétségek eloszlatását szolgálja, sőt, inkább tovább fokozza az aggodalmakat. A rapper néhány nappal a Grammy-díjátadó után zavaros és összefüggéstelen posztokban követelte Donald Trump elnöktől a súlyos bűncselekményekkel, köztük nemi erőszakkal és emberkereskedelemmel vádolt Sean "Diddy" Combs szabadon bocsátását. Emellett egymás után osztott meg rasszista, szexista és antiszemita üzeneteket is. Különösen aggasztó volt a Grammy-gálán tett megjegyzése, amelyben úgy fogalmazott: "Én irányítom a feleségemet. (...) Az emberek azt hiszik, hogy a vörös szőnyeges megjelenés az ő választása volt. Igen, nem kényszerítem őt semmire, amit nem akar, de az én jóváhagyásom nélkül biztosan nem tudta volna megcsinálni, ti ostoba woke bábuk." Ez a kijelentés nemcsak nőjogi szempontból problematikus, hanem széleskörű társadalmi diskurzusra is rávilágít.

Hogy a felesége levetkőztetését Kanye West mennyire tekinti művészetnek vagy inkább a haszonszerzés egyik eszközének, azt a Grammy után közzétett Instagram-sztorikban leplezte le, a Google keresések grafikonjait megosztva hirdette ki diadalmasan, hogy "lenyomtuk a Grammyt". Ebben a megközelítésben Bianca Censori teste sokkal inkább tűnik árunak, mint művészetnek, ami a hatalmi felállást is árulkodóbbá teszi kettejük között. West tisztában van azzal, hogy a női meztelenség eladható. De egy áru mennyire érezheti szabadnak magát? Az eladhatósága mennyire fokmérője a szabadságának? És ha tényleg ennyire erős az összefüggés, akkor miért nem látjuk Kanye Westet vagy a többi férfit áttetsző és semmit sem takaró ruhákban felvonulni?

Kanye West a patriarchális normák legelcsépeltebb kliséit használja, ahol a férfi figura a tekintély és a méltóság megtestesítője, míg a nő csupán a vágyak kifejeződése. Az, amit művel, valóban megdöbbentő, de az eredetiségét nehéz megkérdőjelezni. A Grammy-díjak körüli botrány után pedig felmerül a kérdés: hol van a határ a provokáció és a frissesség között? Mennyire lehet még fokozni a sokkolást?