Kutyasétáltatás közben összefutott azzal a férfival, aki végül megpecsételte a sorsát.

A "tragikomédia" műfaji címkéje mellett a szomorúság mégis erőteljesen jelen van Háy János "A kutyatartó lány" című drámájában, amelyet a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház mutatott be a Ruszt Józsefről elnevezett stúdiószínházban, Sipos Imre rendezésében. Az előadás kifejezetten felnőtt nézőknek szól, és ennek oka mélyebb rétegekben keresendő.

A kutyások és a párkeresők lélektanát is jól ismeri Háy János, akinek A kutyatartó lány című darabjában kutyasétáltatás közben bomlanak ki a párbeszédek és az élettörténetek.

A magányos lelkek, akiknek vágyuk, hogy egy hűséges kutya társaságában éljék meg a napjaikat? Az elvált férfiak, akik egy apró kiskutya segítségével próbálják közelebb hozni magukhoz a távol élő gyermekeiket? A párkeresők, akik abban bízva sétálnak a parkban, hogy kutyájuk révén rátalálnak az igaz szerelemre? Vagy azok, akik gyermekként csak hörcsögöt tarthattak, és most egy kutya iránti vágyakozással nézik a világot?

A kutyatartásnak nyilván számos oka lehet, de A kutyatartó lányban először valóban két magányosnak mondható nő találkozik. Ők kezdenek el beszélgetni, ami lassan barátsággá alakul. Petra elvált, Ági nem is ment férjhez soha. Az elvált, fiatalabbik nőben még van némi remény, hogy a boldogtalan házassága után jöhet valaki: ő az optimistább, gyakran mosolyog, és a barátnő szarkasztikus megjegyzéseit is könnyedén veszi. Ági sokkal inkább megkeseredett, életét, úgy sejtjük, tragédiák árnyékolják be, de ezekről nem szívesen beszél.

És egyszer csak, csodák csodája, felbukkan "a" férfi, Dani. Jóképű, kedvesen félszeg, és Petrának vele sem nehéz beszélgetésbe elegyednie, hiszen ilyenkor elég csak megkérdezni, hogy hívják a kutyát, esetleg milyen fajta, ha keverék vagy menhelyi, akkor az tovább gördítheti a beszélgetést, amelyben újabb jótulajdonságok bontakozhatnak ki a kutyamentés és az ökológiai lábnyom témakörében. Aztán azt is meg lehet kérdezni, ki mikor és milyen útvonalon szokott sétálni, s máris előáll egy következő találkozás lehetősége,

Dani kezdetben valóban rendkívül bájos, és annyira hiszékeny, hogy észre sem veszi, amikor a kutyások egymás között azt firtatják, ki vigyáz a kutyára, amíg ő távol van, valójában azt próbálják kideríteni, hogy van-e valakije. Idővel azonban kezdenek felbukkanni furcsábbnál furcsább megjegyzések és figyelmeztető jelek, amelyek Petrát inthetik, de ő ezeket, mint ahogy gyakran szokott, csak figyelmen kívül hagyja, mert hisz abban, amit szeretne. Nem, biztosan nem úgy értette, amit mondott, és amúgy is, ez csak egy átmeneti dolog, ami nem jelent semmit...

Petrában senki sem figyel fel Ági furcsán félbehagyott mondataira, a zavart tekinteteire, és Andi, az édesanyja kérdései sem zökkentik ki őt az álomvilágból, amelybe magát varázsolja.

Mikor kellett volna Petrának megálljt parancsolni? A néző is tanácstalan, ő is szeretne hinni abban, hogy nincs itt semmi baj, miért is ne történhetnének jó dolgok, elvégre emberek százezrei élnek párban, házasságban, családban, egy-két-három gyerekkel, hőseinknek miért ne sikerülhetne?

Ági, a barátnő nem beszél nyíltan, Andi, az édesanya - aki szereti a lányát, de csak a saját fogalmi keretei között tud gondolkodni -, szintén nem ad használható tanácsokat, de hát hogyan is adhatna.

Mindhárom nő sajátos módon sérült és kiszolgáltatott, és úgy tűnik, hogy az általuk átélt tapasztalatokból nem képesek olyan védőhálót kialakítani, amely megóvná őket a mélybe zuhanástól. Eközben világossá válik, mennyire nehéz valódi társat találni, függetlenül attól, hogy harmincas, negyvenes vagy ötvenes éveikben járnak. Ági elmondja, hogy a netes újságírók idealizált képeivel ellentétben mi a valóság, Andi pedig felfedi a házasságának sötét titkait, amelyek messze túlmutatnak azon, amit Petra elsőre gondolt. Petra, aki látszólag derűsebb, okosabb és életrevalóbb mindhármuk között, végül felismeri, hogy ez sem elegendő ahhoz, hogy elkerülje a magányt.

A kecskeméti Ruszt József Stúdiószínház apró színpadán szereplőink kutyáikkal sétálnak, és a térszerkezet annyira ügyes, hogy szinte elhisszük, a kutyák valóban szaladgálnak körülöttük. A hagyományos függöny helyett barnás csomagolópapír lóg, amelyet először letépnek, majd a letépett darabokat kreatívan használják fel a legkülönfélébb szituációkban (a díszlet- és jelmeztervező Matyi Ágota zseniális ötlete). A díszlet négy forgószékből áll, amelyekből a szereplők váratlanul, sőt néha kifejezetten fenyegetően lépnek elő, hogy aztán egy szempillantás alatt eltűnjenek a sötétségben.

A színpad látványvilágát egyedi módon gazdagítja a Zeke Szabolcs által készített vetített animáció, amelyet Paládi-Kovács Áron zenéje kísér. Azok az érzések és gondolatok, amelyeket szavakkal vagy cselekedetekkel nem lehet kifejezni, szimbólumok formájában jelenhetnek meg, ezzel mélyebb értelmet adva az előadásnak. Már az első pillanatokban feltűnő, futó (vagy talán menekülő?) kutya képes komoly és nehéz érzéseket ébreszteni a nézőkben, előrevetítve a történet komplexitását és érzelmi mélységét.

A Sipos Imre által életre keltett előadás szereplői időnként kilépnek a színpad kereteiből, ezzel egy szokatlan távolságot teremtve a nézők és a színpadi dráma között. Petra Hajú Melinda megformálásában egy igazán szerethető, vonzó karaktert ismerhetünk meg, akinek a mosolya annyira ragyogó, hogy még a legkőszívűbb embereket is képes meglágyítani. Jankovics Anna Ágija szintén bájos, de az ő vidámsága sokkal törékenyebb; a mögötte húzódó keserű tapasztalatok könnyen árnyékot vethetnek derűs pillanataira. Sára Bernadette, mint Petra édesanyja, egy aggódó, de emellett vágyakkal teli női karaktert alakít, aki finom eleganciájával és esendőségével képes megérinteni a nézőket.

A mindent elsöprő szenvedélyt megtestesítő Dani karakterét Kovács Krisztián formálja meg, aki tökéletesen hozza azt a kezdetben visszahúzódó, ámde ravasz csábítót, aki könnyedén elbűvöl minden nőt a környezetében.

A Petrával kibontakozó kapcsolat végül annyira megterhelő lesz színésznek, nézőnek egyaránt, hogy fellélegzünk, amikor Hajú Melinda és Kovács Krisztián az előadás végén, még a meghajlás előtt megöleli egymást.

A kutyatartó lányt Háy János kimondottan a kecskeméti színház számára írta, és a meglepően kis térben, nem túl hosszú idő alatt játszódó történet univerzális dolgokról mesél, ami mindannyiunknak szól, legyünk bár anyák, gyerekek, szomszédok, barátnők, magányosak, elváltak, kutyások vagy nem kutyások, esetleg olyanok, akiknek gyerekkorukban csak hörcsögük volt, pedig kutyát szerettek volna. Semmi nem marad következmények nélkül.