Leó pápa homíliája Castel Gandolfóban: Ma elengedhetetlen, hogy a szeretet forradalmát hirdessük - Vatican News A pápai szentbeszéd középpontjában a szeretet ereje állt, amely képes átalakítani a világot. Leó pápa hangsúlyozta, hogy a mai társadalomban s

Vasárnap délelőtt XIV. Leó pápa szentmisét celebrált a Castel Gandolfo-i Villanovai Szent Tamás plébánián. Homíliájában az irgalmas szamaritánus példázatára reflektált, hangsúlyozva, hogy fontos megemlékezni azokról, akik az elnyomó politikai rendszerek, a szegénységbe taszító gazdasági körülmények, valamint a háborúk áldozatai lettek. A pápa arra ösztönözte híveit, hogy Jézus tanítását követve mi is merjünk a szamaritánus példáját követni, és segítsünk a rászorulóknak.

A Villanovai Szent Tamás templom, amely a pápai plébánia szívében helyezkedik el, mindössze néhány lépésre fekszik a Castel Gandolfo-i Apostoli Palotától, a pápák nyári rezidenciájától. Ez a találkozó különleges jelentőséggel bírt, hiszen Leó pápa első hivatalos megjelenése volt a nyári pihenőidőszak kezdete óta. A Szentatya egy nyitott elektromos autóban érkezett, és a helyi közösség, hívek és zarándokok lelkes tömege fogadta őt, akikhez szívélyes üdvözletet intézett. A Bernini által tervezett plébánián, amely Villanovai Szent Tamás nevét viseli, XIV. Leó pápa a szentmise előtt térden állva imádkozott a Legszentebb Oltáriszentség előtt, miközben a kórus a "Tu es Petrus" - "Te vagy Péter" himnuszát énekelte. A szentmise során Michael Czerny bíboros, az Átfogó Emberi Fejlődést Elősegítő Dikasztérium prefektusa is koncelebrált a Szentatyával.

"Osztozom veletek az Eucharisztia ünneplésének örömében" - kezdte homíliáját XIV. Leó pápa, majd üdvözölte a jelenlévőket, a plébániai közösséget, Vincenzo Viva albanói püspököt, a papokat, a szerzeteseket és szerzetesnőket, valamint a polgári és katonai hatóságokat. A vasárnapi evangéliumi szakaszt elemezve a Szentatya megállapította, hogy Jézus egyik legszebb és legszuggesztívebb példabeszédéről van szó, amelyik az irgalmas szamaritánusról szól. (Lk 10,25-37).

Ez a történet ma is kihívást jelent számunkra, megkérdőjelezi életünket, felrázza alvó vagy figyelmetlen lelkiismeretünk nyugalmát, és provokál bennünket az alkalmazkodó, a törvény külső megtartásában gyökerező hit kockázatával szemben, amely azonban képtelen az Isten irgalmas szeretetével együtt érezni és cselekedni. A példabeszéd középpontjában az együttérzés áll, amelyet az evangéliumi elbeszélés a szamaritánus cselekedetei által mutat be - fejtette ki Leó pápa. Az első dolog, amit a szöveg hangsúlyoz, az a tekintet. Az út szélén fekvő, rablókba ütközött sebesült előtt elhaladó papról és a levitáról azt mondja a szöveg, hogy "észrevette, de továbbment", "meglátta őt, és elment mellette", míg a szamaritánusról szólva a példabeszéd megállapítja, hogy "megpillantotta és megesett rajta a szíve".

A tekintet valóban meghatározó különbséget teremt, hiszen az tükrözi mindazt, amit a lelkünk mélyén hordozunk: lehetőségünk van arra, hogy csupán átmenjünk a látványon, vagy valóban együttérzően reagáljunk arra, amit látunk – fogalmazott Leó pápa. Létezik egy felszínes, sietős nézőpont, mely a világra úgy tekint, mintha nem is észlelne, így elzárja magát attól, hogy az élmények hatással legyenek rá, és elkerüli a helyzetek mélyebb megértését. Ezzel szemben ott van egy másik, a szív mélyéből fakadó nézés, amely empátiával telíti meg a pillantásunkat, lehetővé téve számunkra, hogy beleéljük magunkat a másik ember helyzetébe. Ez a mélyebb látásmód képes megérinteni minket, felrázni a gondolkodásunkat, és arra ösztönözni, hogy kérdéseket tegyünk fel saját életünkről és a felelősségünkről.

Isten először ránk nézett, szívében szeretettel és megértéssel.

A példabeszéd lényege, hogy az első pillantás, amelyet Isten ránk vetett, arra hív minket, hogy mi is hasonló szeretettel és könyörülettel tekintsünk felebarátainkra. Az irgalmas szamaritánus Jézus képmását tükrözi, aki az Atya küldötte a történelem színpadára. Jézus nem csupán nézőként, hanem érzelemmel és együttérzéssel teli szívvel közelített az emberiséghez. Az evangéliumi példabeszéd hőse, aki Jeruzsálemből Jerikóba tartott, jól szimbolizálja az emberi lét kihívásait; az emberiség sokszor a sötétség mélységeibe süllyed, ahol a gonoszság, a szenvedés, a szegénység és a halál abszurd valósága vár rá. Isten azonban nem hagyott minket magunkra: Ő együttérző tekintettel nézett ránk, és elhatározta, hogy velünk együtt járja az utat. Jézusban, mint az irgalmas szamaritánus, eljött közénk, hogy begyógyítsa sebeinket, és a szeretet és irgalmasság olajával árasztja el életünket.

Ferenc pápa gyakran hangsúlyozza, hogy Isten lényege az irgalmasság és az együttérzés. Mint ahogyan ő fogalmazott, Jézus "az Atya irántunk érzett könyörületessége" (Úrangyala, 2019. július 14.). XIV. Leó pápa is emlékeztetett rá, hogy Jézus az irgalmas szamaritánus példája, aki elérkezett hozzánk. Szent Ágoston tanítása kapcsán pedig arra mutatott rá, hogy "Felebarátunknak akarta nevezni magát. Valójában az Úr Jézus Krisztus világosan kifejezi, hogy Ő volt az, aki segített a félholtra vert emberen, aki a rablók által megsebesítve és elhagyatva feküdt az útszélen" (A keresztény tanításról, I, 30.33).

Megértjük tehát, hogy a példabeszéd miért jelent kihívást mindannyiunk számára: mivel Krisztus az együttérző Isten megnyilvánulása, hinni Őbenne és tanítványaként követni Őt azt jelenti, hogy hagyjuk magunkat átalakítani, hogy mi is Őhozzá hasonlóan érezzünk. Szívünk hatódjon meg, tekintetünk lásson és ne haladjunk tovább, két kezünk segítsen és enyhítse a sebeket, erős vállakkal viseljük a rászorulók terhét.

A pápa a szentírás első olvasmányára hívta fel a figyelmet, amelyben Mózes arra emlékeztet minket, hogy az Úr parancsainak való engedelmesség és az Őhozzá való megtérés nem csupán külső tettek felhalmozása, hanem sokkal inkább a szívünk mélyére való visszatérés. Itt találjuk meg ugyanis azt a szeretet-törvényt, amelyet Isten írta belénk. Ha lelkünk legmélyén felismerjük, hogy Krisztus, mint irgalmas szamaritánus, szeretetteljes gondoskodással ölel át minket, ez arra inspirál, hogy mi is hasonlóan szeressünk és egyre együttérzőbbé váljunk, mint Ő. Krisztus szeretetének megélésével és gyógyító erejének megtapasztalásával mi is a világban az Ő szeretetének és együttérzésének élő jelei lehetünk.

Ma különösen szükség van a szeretet forradalmára - emelte ki Leó pápa. Az a járat, amely Jeruzsálemből Jerikóba vezet, a tengerszint alatt megbúvó város felé, az a nyomvonal, amelyet mindazok követnek, akik a gonoszság, a szenvedés és a szegénység sötét tengerébe merülnek. Ezek az emberek nehézségekkel küzdenek, vagy az élet kegyetlen körülményei által megsebzettek. Ez az út mindazoké, akik "a mélybe süllyednek", míg végül el nem tűnnek, és el nem érik a legmélyebb pontot. Olyan sok megfosztott, kirabolt és kisemmizett nép jár ezen a nyomon, akik az elnyomó politikai rendszerek, a szegénység csapdájába hajszoló gazdasági helyzetek, valamint az álmaikat és életüket tönkretevő háborúk áldozatai.

A Szentatya ezután egy fontos kérdést fogalmazott meg: mit teszünk mi? Szembesülünk a valósággal és továbblépünk, vagy inkább hagyjuk, hogy a fájdalom, akárcsak a szamaritánus esetében, átjárja a szívünket? Sokszor beérjük azzal, hogy csupán a kötelezettségeinket teljesítjük, vagy csak azokat tekintjük felebarátunknak, akik a közvetlen környezetünkben élnek, akikkel hasonlóan gondolkodunk, és akiknek azonos a nemzetiségük vagy vallásuk. Jézus azonban éppen az ellenkezőjét üzeni nekünk, amikor bemutatja a szamaritánust, aki idegen és eretnek, mégis a sebesült ember legnagyobb segítőtársa lesz. Leó pápa hangsúlyozta, hogy Jézus arra hív minket, hogy kövessük ezt a példát, és nyissuk meg szívünket a mások iránti együttérzésre.

Ezután XVI. Benedek pápa szavait idézte "A Názáreti Jézus" c. könyvéből: "A szamaritánus nem kérdezi, hogy meddig terjednek a szolidaritási kötelezettségei, sőt azt sem, hogy milyen érdemek szükségesek az örök élethez. Valami egészen más történik: megszakad a szíve [...]. Ha a kérdés az lett volna, hogy "A szamaritánus is az én felebarátom?", akkor az adott helyzetben a válasz egy meglehetősen éles "nem" lett volna. Itt azonban Jézus a feje tetejére állítja a kérdést: a szamaritánus, az idegen, ő maga a felebaráttá teszi magát, és megmutatja nekem, hogy önmagamból kiindulva, meg kell tanulnom felebarátnak lenni, és hogy a választ már magamban hordozom. Olyan emberré kell válnom, aki szeret, olyan emberré, akinek a szíve nyitott arra, hogy nyugtalanná váljon a másik szükségleteit látva" (A Názáreti Jézus).

XIV. Leó pápa homíliájának záró sorai különleges üzenetet hordoznak: álljunk meg egy pillanatra a rohanó életünkben, és figyeljünk a körülöttünk élőkre. Engedjük, hogy mások szükségletei és szenvedései megérintsék a szívünket, bármelyikük is legyen. Ez a figyelem közelebb hoz bennünket egymáshoz, igazi testvériséget teremt, és elpusztítja a közöttünk lévő falakat és kerítéseket. A szeretet ereje végül túlszárnyalja a gonoszságot és a halál árnyékát. Tekintsünk Krisztusra, az irgalmas szamaritánusra, és hallgassuk meg újra az Ő üzenetét, amely mindannyiunknak szól: „Menjetek, és tegyetek hasonlóképpen!” (v. 37).

A szentmise zárásaként Leó pápa emlékezetes pillanatokkal ajándékozta meg a hívőket, amikor "egy kis ajándékot" nyújtott át a Szent Tamás templom plébánosának, Tadeusz Rozmus lengyel szalézi atyának. Az ajándék egy patena és egy kehely volt, melyek nem csupán tárgyak, hanem a közösség szellemi eszközei is. "Ezek a szent eszközök arra hívnak minket, hogy közösen éljük meg a testvériséget, amelyet Jézus Krisztusban tapasztalunk" - hangsúlyozta XIV. Leó pápa az ajándék átadásakor, ezzel is megerősítve a közösség fontosságát és az összetartozás üzenetét.