Az egészségügyi rendszerünk fenntartja a betegek életét, ám a valódi gyógyulást nem biztosítja – emiatt szenved a magyar egészségügy.

A közellátás elsősorban az élet megmentésére lett optimalizálva, ám a páciensek igényei folyamatosan bővülnek, egyre nagyobb hangsúlyt fektetve az életminőség javítására és a nyitott, partneri kommunikációra. Az ellátórendszer korlátai nem hibák, hanem a működés alapvető keretei, amelyeket gyakran a nem megfelelő elvárások és a kommunikációs nehézségek torzítanak. Egy, az Indexnek nyilatkozó szakértő kiemelte, hogy a hangsúlyt nem a rendszer összeomlására, hanem a működés határainak tudatosítására kellene helyezni, valamint az állami és magánszolgáltatások harmonikus együttműködésére. Különösen a mozgásszervi ellátás terén elengedhetetlen lenne a világos és áttekinthető betegutak kialakítása, a magas színvonalú szakmai szűrés bevezetése, valamint az egyéni célokhoz igazított terápiás modellek népszerűsítése.

A statisztikák szerint tízből kilenc ember tapasztal derékfájást, és ötből három esetben már súlyosabb problémák, mint porckorongsérv, porckopás vagy gerincferdülés is jelen lehetnek. A megelőzés sajnos ritkán kerül a figyelem középpontjába; sokan csak a tünetek kezelésével próbálkoznak, és gyakran csak akkor keresnek fel szakembert, amikor a fájdalom már elviselhetetlenné válik. Ekkor merül fel a kérdés: gyógytornász, manuálterapeuta, masszőr vagy csontkovács segítségét válasszuk?

"Két dolog teszi tönkre a mozgásszerveket: ha sportolsz, és ha nem" - mondja az Indexnek Czeglédi Tamás, a MozgásKlinika gyógytorna-rendelőhálózat vezetője. Szerinte a testünket nem arra használjuk, amire eredetileg "kitalálták": egész nap ülünk, aztán hirtelen nagy erőbedobással sportolunk - ez pedig messze van a természetes terheléstől. Az sem segít, hogy miközben a várható élettartam nő, egyre irreálisabb elvárásokat támasztunk a testünkkel szemben, sokszor már nem a mozgáshiány, hanem épp ellenkezőleg, a túlhajszolás visz a sérülések irányába.

A probléma egyik alapvető gyökere, hogy Magyarországon szinte teljesen hiányzik az időben elvégzett mozgásszervi szűrés. "Gyerekkoromban nekem is volt gerincferdülésem, de soha senki nem vizsgálta meg" - meséli Czeglédi Tamás. "Lehet, hogy csak a helytelen testtartás áll a háttérben, de ha ezt nem korrigálják, idővel akár csontosodás is bekövetkezhet." Az ilyen korai eltérések később súlyosbodhatnak, különösen akkor, ha a mindennapi terhelés tovább rontja a helyzetet. Mozgásszerveink valójában "kopó alkatrészek", és ha nem fordítunk kellő figyelmet rájuk időben, a sérülések véglegessé válhatnak.

"Amikor a derekad fájdalmával küzdesz, Magyarországon nem feltétlenül a gyógytornászhoz fordulsz - mondja Czeglédi Tamás. Nyugaton ez már az első lépés, de itthon az út sokkal bonyolultabb: először el kell látogatnod a háziorvoshoz, majd megkapni a beutalót, és csak ezután jöhet a szakrendelés, ha minden a tervek szerint alakul. Közben sok beteg tanácstalanul áll, és kérdésekkel bombázza a környezetét: masszőr, csontkovács, vagy esetleg egy ismerős, aki 'tudja, mit csinál'? Az információs aszimmetria hatalmas: a páciensek nem mindig tudják, ki az, aki valóban szakértő, és ki az, akinek a tudása meglehetősen kétséges, de a marketingje remek."

Czeglédi Tamás világosan különbséget tesz a szakemberek között:

Minden más területtel ellentétben, mint például a "csontkovács" szakma, nem rendelkezik hivatalos szabályozással. Előfordulhat, hogy valaki csupán egy rövid képzést követően csontkovácsnak nevezve magát azonnal pácienseket fogad. Azonban a tudásának szintje nem garantált. Éppen ezért mi kizárólag diplomás gyógytornászokkal dolgozunk, és belső képzéseink, valamint szigorú minőségbiztosításunk révén biztosítjuk a szakmai színvonalat - emelte ki Czeglédi Tamás.

"Az állami egészségügy elsődleges feladata az életmentés, de ez önmagában nem elég a modern elvárásokhoz - az emberek többet szeretnének: tájékoztatást, emberközeli bánásmódot és valódi döntési lehetőséget. Ezzel szemben a magánegészségügy épp az életminőséget helyezi előtérbe: tájékoztat, magyaráz, választás elé állít, ami erősíti a bizalmat. Az állami rendszer azonban túlterhelt, információhiányos és válságszerű működésre kényszerül, míg a magánszektor teljesen más elvárásokat támaszt: felelősséget, kommunikációs készséget, rugalmasságot. A béremelések és technológiai fejlesztések önmagukban nem oldják meg a problémákat - hatékonyságnövelés érdekében a köz- és magánszolgáltatók intelligens átjárhatóságára, adatalapú kommunikációs együttműködésre van szükség" - vázolja Czeglédi Tamás.

A szakember véleménye szerint a modern orvoslás gyakran elhanyagolja az emberi aspektust. "Amikor valaki beteg, három alapvető kérdés foglalkoztatja: nem fog meghalni, tisztában van a problémájával, és van remény a gyógyulásra. Ha ezeket a kérdéseket világosan megválaszolják, a páciens már sokkal megnyugodtabban távozik. Ezen kívül elengedhetetlen a figyelem és a gondoskodás, hiszen ezek a pszichológiai tényezők pótolhatatlanok" - hangsúlyozza a szakember.

Az adatok és számok tükrében érdekes képet kapunk az uniós tagállamok egészségügyi kiadásairól. Az EU átlagosan a GDP 7,3%-át fordítja egészségügyi szolgáltatásokra, míg Magyarország sajnos ennél alacsonyabb szinten, mindössze 4,1%-ot költ (Eurostat, 2023). Ha a teljes, tehát az állami és magánszektor együttes ráfordításait nézzük, hazánkban ez az arány 6,7%-ra rúg, ami még mindig elmarad az uniós átlagtól, ami 10,4%. Az átlagos magyar bruttó mediánbérből, amely a reális jövedelmi szintet tükrözi, havonta alig 40 ezer forint jut közvetlenül az egészségügyi rendszer támogatására.

Czeglédi Tamás erre a megjegyzésre úgy reagál, hogy rámutat:

Ezért elengedhetetlen, hogy világosan definiáljuk és kommunikáljuk az állami és a magánegészségügy szerepét. Eddig azonban csak kevés próbálkozás történt ennek megvalósítására.

A közegészségügy célja az életmentés. Az életminőség javítása nem cél, és nem is tud az lenni. Az állami rendszer addig tart, amíg nincs életveszély. Ha kattog a térded a maratoni futás 30. kilométernél, nem tudnak segíteni - de nem is dolguk

- fogalmaz. Ennek kapcsán kitér arra is, ahogy a nyugdíjak esetében már kialakult a kettős finanszírozás (állami és magán megtakarítás) tudata, az egészségügyben is hasonló szemléletre lenne szükség. Mivel sokan már most is fizetnek az állami ellátás mellett magánszolgáltatásokért, fontos lenne tudatosítani, hogy az állami rendszer csak egy alapot nyújt - a többletigények fedezésére pedig érdemes saját forrásokat is tervezni.

A magánrendelők tehát egy átlag magyar pénztárca szemszögéből vizsgálva borsos árakat számíthatnak fel. Czeglédi Tamás szerint ugyanakkor nem csupán az a kérdés, hogy drága-e a magánellátás, hanem az, hogy mit kapunk érte. "Egy gyógytorna ára meghaladhatja a 20 ezer forintot, de egy háromfős ebéd sem kerül kevesebbe. Kérdés, hogy mi a prioritás." Szerinte a valódi különbséget a transzparencia adja: "standardizált kezelési protokollal dolgozunk, amit előre lát a páciens. Tudja, hány kezelésre lesz szüksége, és milyen eredményre számíthat. Ez az, amit sem az állami rendszer, sem a minőségbiztosítással nem rendelkező magánrendelők nem tudnak nyújtani" - mondta.

Czeglédi Tamás kifejtette: "A páciens számára szinte lehetetlen megállapítani, hogy akivel találkozik, valóban szakértő-e, sőt, még azt is nehezen tudja eldönteni, hogy orvos-e egyáltalán." E szerint a bizalmi rendszer, amely korábban a gyógyítás alapját képezte, mára már nem kielégítő. A szakértő véleménye szerint a mozgásszervi egészségügy jövője egyértelműen a decentralizált lakásrendelők irányába mutat, ahol a szolgáltatások egy egységes, átlátható keretrendszerben valósulnak meg.

A cél az, hogy a páciensek saját állapotukhoz és céljaikhoz mérten világos kezelési tervet kapjanak.

A MozgásKlinika úttörő lépésre készül, amely a transzparencia szellemében hozza össze a pénzügyi világban már jól ismert blokklánc-technológiát és az egészségügyi adatok kezelését. "A blokklánc-technológia rengeteg lehetőséget kínál az egészségügy számára, különösen a betegadatok átlátható és megmásíthatatlan tárolása, valamint az adathozzáférések precíz nyomon követése terén. Ez a rendszer lehetővé tenné, hogy a páciensek teljes mértékben irányítsák saját adataikat, így minden terápiás esemény vagy adatmozgás hitelesen, időbélyeggel ellátva kerülne rögzítésre" - osztotta meg gondolatait a szakértő.

Ennek ellenére Magyarországon a megvalósítást számos tényező nehezíti. A bürokratikus folyamatok, a körülményes hatósági együttműködés, valamint az egészségügyi rendszer jelenlegi állapota – mint például az EESZT – nem kedvez az ilyen innovációk integrálásának. "A blokklánc tehát nem csupán technológiai vagy költségproblémákkal küzd, hanem mélyen gyökerező rendszerszintű és intézményi akadályokba ütközik" - hívja fel a figyelmet a szakértő.

A mesterséges intelligenciával kapcsolatban kifejtette, hogy bár bizonyos AI-alapú megoldásokat, mint például a páciensfelméréseket, tesztelnek, a technológia jelenlegi állapotában még nem alkalmazható hatékonyan. Ennek oka, hogy túl kevés hazai egészségügyi adat áll rendelkezésre a modellek tanításához, ami mellett az adatbiztonság kérdései is komoly aggodalmakat vetnek fel. Meggyőződése, hogy bár az AI lenyűgöző lehetőségeket kínál, a gyakorlati terápiás döntések meghozatalához továbbra is elengedhetetlen az emberi szakértelem jelenléte.