Minden harmadik ember életét befolyásolja, mégis sokan nincsenek tisztában azzal, mi is valójában a mizokinézia.

Az ismétlődő mozdulatok megfigyelése által okozott stressz- és irritációérzet gyakoribb, mint azt korábban gondolták. Tudományos kutatások arra a következtetésre jutottak, hogy minden harmadik embert érint ez a pszichológiai jelenség.

Az asztalon kopogó ujjakkal való játék, a lábak szüntelen ugrálása, a toll kupakjának rágcsálása, vagy éppen a haj finom pörgetése mind olyan ismétlődő viselkedések, melyek komoly irritációt vagy ellenszenvet válthatnak ki a megfigyelőkben. Sumeet Jaswal, a kanadai British Columbia Egyetem pszichológusa által vezetett kutatócsoport egy több mint 4000 fős mintán végzett tanulmány keretében mélyebb betekintést nyert a mizokinézia jelenségébe, amely e zavaró szokások hátterében áll.

A mizokinézia szó gyűlöletet vagy ellenszenvet (miso) és mozgást (kinesia) jelent. Az eredmények azt mutatják, hogy ez a kevéssé ismert jelenség több embert érint, mint azt korábban gondolták.

A Nature folyóiratban közzétett tanulmány a jelenség hatásait és lehetséges forrásait kutatta.

A kutatás során megkérdezett személyek körülbelül egyharmada tapasztalt valamilyen szintű érzékenységet a mizokinéziával kapcsolatban a mindennapi életükben – számoltak be a tanulmány szerzői a Science Alertnek. Ezek az eredmények arra utalnak, hogy a mizokinézia nem csupán klinikai esetekre korlátozódik, hanem egy szélesebb körben elterjedt problémáról van szó, amelyet eddig még viszonylag kevéssé ismertek fel, és amely sok ember számára közös tapasztalatot jelent.

Az összegyűjtött adatok szerint a mizokinézia néha összefüggésbe hozható a mizofóniával, egy intenzív és negatív érzelmi reakcióval, amely bizonyos, általában gyakori és ismétlődő hangok hallásakor jelentkezik, amelyeket a legtöbb ember semlegesnek tart, vagy akár észre sem vesz.

A mizokinéziával kapcsolatos kutatás során megállapították, hogy a jelenség intenzitása jelentős eltéréseket mutat az egyes személyek között. Míg egyesek csupán enyhe kényelmetlenséget tapasztalnak, addig mások sokkal mélyebben érintettek. "Ezek a személyek erőteljes érzelmi reakciókat mutathatnak, például dühöt, szorongást vagy frusztrációt" – részletezte Todd Handy, a Brit Kolumbiai Egyetem pszichológus szakértője.

"Vannak olyanok is, akik e rendellenesség következtében igyekeznek elkerülni a társasági eseményeket" - fűzte hozzá.

Handy azután kezdte el tanulmányozni a témát, hogy a barátnője elmondta neki, hogy nyugtalan, és ez stresszt okoz neki a jelenség. "Mint a vizuális érzékelésre szakosodott kognitív idegtudós, nagyon kíváncsi voltam, hogy mi zajlik ezeknek az embereknek az agyában" - mondta Handy.

A tanulmány célja az volt, hogy megvizsgálja, vajon a mizokinézia és a fokozott vizuális érzékenység között létezik-e összefüggés. Ez alatt azt értjük, hogy a perifériás látótérben megjelenő zavaró ingerek figyelmen kívül hagyása mennyire nehézkes. Az elsődleges eredmények azonban nem támasztották alá ezt a hipotézist: nem találtak meggyőző bizonyítékokat arra vonatkozóan, hogy az automatikus vizuális figyelem mechanizmusai lényegesen hozzájárulnának a mizokinézia kialakulásához.

A jelenség tudományos kutatásának még az elején tartunk, de a szakértők máris felfedeztek néhány izgalmas nyomot, amelyek elengedhetetlenek a jövőbeni vizsgálatokhoz. "Az egyik olyan hipotézis, amelyet szeretnénk alaposabban megvizsgálni, a 'tükörneuronok' működésére vonatkozik" - mondta Sumeet Jaswal. "Ezek a neuronok aktiválódnak, amikor mi magunk mozgunk, de ugyanúgy reagálnak, amikor másokat látunk cselekedni. Például, ha észrevesszük, hogy valaki megsérül, lehet, hogy reflexszerűen összerezzenünk vagy grimaszolunk, mintha mi is átéljük a fájdalmát." Ez arra utal, hogy a mizokinéziára hajlamos emberek tudattalanul utánozzák a mozgó személy érzelmi állapotát - ám ezt gyakran negatív formában teszik.

Csak a jövőbeni kutatások lesznek képesek megerősíteni, hogy valóban erről a folyamatról van szó. Egy Jaswal által 2024-ben 21 önkéntes részvételével végzett kiegészítő tanulmány arra utalt, hogy a problémát inkább a vizuális ingertől való elszakadás nehézsége okozza, nem pedig a kezdeti kellemetlenség.

Egy biztos: ez a viszonylag elfeledett jelenség valójában jóval gyakoribb, mint ahogyan azt eddig feltételezték.