A srebrenicai tragédia népirtásnak minősül | 24.hu
Vasva Smajlovic, az 1995. júliusi srebrenicai mészárlás egyik túlélője áll rokonai sírkövei mellett a Srebrenica-Potočari emléktemetőben tett látogatás során 2019. március 15-én.
A hírhedt tömeggyilkosság hátterében a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása áll, amely etnikai, vallási és politikai feszültségeket szabadított fel a Balkánon. Bosznia-Hercegovina függetlenségének 1992-es kikiáltását követően véres polgárháború tört ki a bosnyák (muszlim), szerb (ortodox) és horvát (katolikus) közösségek között. A boszniai szerbek, akik függetlenség helyett Nagy-Szerbia részeként kívánták integrálni a területet, az etnikai tisztogatás gyakorlatához folyamodtak:
A települések, falvak elfoglalása során a nem szerb lakosokat brutálisan megölték, megerőszakolták, vagy kénytelenek voltak elhagyni otthonaikat.
A kelet-boszniai Srebrenica, ahol túlnyomórészt bosnyákok éltek, a 90-es évek közepére menekülttáborrá metamorfózálódott. 1995-re több tízezer ember zsúfolódott össze a városban, hogy menedéket találjanak a szerb támadások elől. Az ENSZ 1993-ban nyilvánította "biztonságos övezetté" a települést, amelyet körülbelül 400 holland békefenntartó felügyelt. A védelmi erők jelenléte azonban, bármennyire is ígéretesnek tűnt, nem tudta biztosítani a civilek védelmét a környező veszélyekkel szemben.
A későbbi vérontást azzal indokolták, hogy az csupán bosszú volt a bosnyák hadsereg által a térségben elkövetett atrocitásokra, amelyek során szerb falusiak váltak áldozattá. Ezzel a váddal később a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egy bosnyák tábornokot is a vádlottak padjára állított, de az elégtelen bizonyítékok miatt végül csak két év börtönbüntetést szabtak ki rá. Az ítélet hatalmas felháborodást keltett Szerbiában, valamint a Boszniai Szerb Köztársaság területén is.
1995. július 6-án a boszniai szerb hadsereg, amelyet Ratko Mladić tábornok irányított, támadást indított Srebrenica ellen. Az ENSZ nem tudott időben légi vagy szárazföldi támogatást nyújtani, így a szerb erők július 11-én bevették a várost. Mladić diadalmasan hirdette ki: "Srebrenica szerb város. Eljött az idő a bosszúra a törökök [bosnyákok] ellen."
Az ENSZ holland kontingensének bázisán több ezer menekült próbálta meg áttörni a védelmet. A nőket és gyermekeket később buszokra rakták, hogy elhagyják a térséget, ám a férfiakat és fiatal fiúkat – köztük számos kiskorút – elválasztották, és "kihallgatásra" szállították őket Mladić emberei. Az igazság azonban sokkal sötétebb volt: a következő napokban előre megtervezett kivégzések sorozata zajlott. A férfiakat iskolák udvaraira, raktárakba vagy mezőkre vezették, ahol tömeges kivégzéseket hajtottak végre. A holttesteket tömegsírokba rejtették, sok esetben később újratemették őket, hogy eltüntessék a nyomokat. Az egyik túlélő így emlékezett vissza az eseményekre:
Azt mondták, hogy ne aggódjunk, mindenki hazaérkezik. De a szívünk mélyén tudtuk, hogy ez csak illúzió. Tanúi voltunk, ahogy másokat elvittek, és már sosem tértek vissza.
A holland ENSZ-békefenntartók, ismertebb nevükön Dutchbat, a város védelmére lettek kinevezve, ám korlátozott mandátumuk és eszközhiányuk miatt lényegében tehetetlenek maradtak. Thom Karremans ezredes, a kontingens parancsnoka többször is kérte, hogy légi támogatást nyújtsanak a szerb előrenyomulás megállítására, de ezeket a kéréseket rendre elutasították vagy csak késlekedve teljesítették. A holland katonák végül beleegyeztek, hogy a szerb erők elvigyék a férfiakat, abban a naiv hitben, hogy ezzel megóvják őket a bántalmazástól. Ez a döntés azonban végzetes tévedésnek bizonyult.
Az események után hosszú éveken át tartó jogi és politikai diskurzus bontakozott ki, amelynek során 2002-ben a holland kormány részben elismerte a felelősségét. 2019-ben a holland Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az állam részben felelős a népirtás körülbelül 350 áldozatának haláláért. Az ENSZ önértékelő jelentése is elismerte, hogy kudarcot vallott: "A nemzetközi közösség kollektív felelősséggel tartozik a történtekért. Az ENSZ nem volt képes megakadályozni a srebrenicai tragédiát." A hágai Nemzetközi Törvényszék 2001-ben népirtásnak minősítette a srebrenicai eseményeket, és számos elkövetőt elítéltek a bíróság előtt.
Ratko Mladić életfogytig tartó börtönbüntetést kapott, míg Radovan Karadžić, a boszniai szerb elnök, 40 évre ítélték, nem csupán a Srebrenicában elkövetett gyilkosságok miatt. A bíróság egyik ítéletében hangsúlyozta: "A Srebrenicában történtek az emberiesség ellen elkövetett legsúlyosabb bűncselekmények közé tartoznak. A cél az volt, hogy egy etnikai csoportot fizikailag megsemmisítsenek. Ez népirtás." Azóta, minden évben megemlékeznek a Srebrenica tragédiájáról. A Srebrenica-Potočari Emlékhely egyre több azonosított áldozat számára biztosít végső nyughelyet. A túlélők és a nemzetközi közösség tagjai évről évre hangoztatják: "Ne feledjétek Srebrenicát!"
A megbékélés folyamata még korántsem ért véget. Sok boszniai szerb és szerbiai politikai figura továbbra is tagadja vagy relativizálja a népirtás tényét, ami folyamatosan aláássa a történelmi igazságtétel legitimitását. Napjainkban Srebrenica az autonóm Bosznia-Hercegovinai Szerb Köztársaság része maradt. Míg 1991-ben a lakosság 64%-a bosnyák volt, mára a szerbek dominálják a várost. Ezzel a népirtás lényegében elérte célját: a korábban etnikailag sokszínű Boszniában, ahol évszázadok óta békében éltek együtt a különböző nemzetiségek és vallások, gyakorlatilag eltüntették az etnikai határokat.
