Elképesztő! Már több mint 500 ezer ember megcsodálta a Demjén-filmet!
Szakított a Dancing with the Stars híres szerelmespárja? Kiderült, hogy Hegyes Berci és Mihályfi Luca még mindig együtt vannak-e!
A Hogyan tudnék élni nélküled? tavaly december 12-én került fel a hazai mozik műsorára, és a bemutatója után másfél hónappal is elképesztő tömegben vásárolnak rá jegyet. A film - egészen kivételes módon - még mindig a nézettségi lista első helyén van, és őrületes népszerűségének hála most újabb rekordot döntött. Január 22-én, szerdán az 500 000. néző is jegyet váltott rá! Ilyen gyorsan, mindössze hat hét alatt magyar film még SOHA nem érte el ezt a varázslatos eredményt.
"Ahogy már korábban is említettem, hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy a dalaimból film készült" - osztotta meg Demjén Ferenc a nagyszerű hír kapcsán. - "Amikor először nézhettem meg a díszbemutatón, már akkor éreztem, hogy ez valóban nagy hatással lesz a közönségre! Rendkívül tehetséges fiatal színészekkel találkozhattam! Az, hogy alig egy hónappal később már félmilliós nézettséget ünnepelhetünk, teljesen lenyűgözött, de nagyon boldoggá tesz, és hála Istennek, még bőven van lehetőségünk a folytatásra!"
A siker valóban megállíthatatlan: a mozik továbbra is teltházzal vetítik a filmet, a nézők és az újranézők lelkesedése pedig töretlen. A szerelemvonat tovább zakatol, újabb diadalok felé haladva, még az ország határain túl is. A múlt heti román premier igazi szenzációként robbant, rekordokat döntögetve, és úgy tűnik, Marics Peti, Ember Márk és Törőcsik Franciska párosa, valamint kiváló színésztársaik bűvöletének sehol sem tudnak ellenállni.