Benjamin Franklin armonikája valóban különleges hatással volt a zenére és a kultúrára. Ez a hangszer nem csupán egy új zenei élményt kínált, hanem egyfajta forradalmi újítást is képviselt a zenélés világában. Az armonika, amely a levegő és a fémlemezek ös
"Minden találmányom közül az üvegarmonika okozta számomra a legnagyobb személyes örömöt." Ezt a visszafogott megjegyzést tette Benjamin Franklin, az amerikai polihisztor, akinek nevéhez számos találmány fűződik, többek között a villámhárító, a bifokális szemüveg, a rugalmas katéter és a különleges Franklin-kályha, amely hatékonyabb fűtést biztosít kevesebb füst mellett. Az üvegarmonika – igen, ez nem elírás: az elnevezés az olasz "armonia", azaz harmónia szóból származik, de sokan üvegharmonikaként is ismerik – a borospohár szélének végighúzott ujjal keltett, éles és szinte földöntúli hangok reprodukálására lett kifejlesztve. (Hasonló hatást ér el a különböző mennyiségű vízzel töltött borospoharakból készült üveghárfa is.)
Az 1761-es évben megszületett különleges hangszer egy vízszintesen forgó tengelyre fűzött 37 üvegtálból állt, amelyek különböző méretűek és vastagságúak voltak. A zenész, egy lábpedál segítségével, az egész tengelyt mozgásba hozta, miközben ujjaival a tálak szélén játszva varázslatos dallamokat teremtett. Érdekesség, hogy a tálak nem tartalmaztak folyadékot, mivel a londoni üvegfúvó, Charles James, mesterien alakította őket úgy, hogy mindegyik tál egyedi hangot adjon ki. Ez a hangszer tehát nem csupán egy zenei eszköz, hanem igazi művészi alkotás is.
Benjamin Franklin lenyűgözve hallgatta az armonika "kifinomult és megnyugtató" dallamait, amelyeket mindig magával vitt a kalandos utazásaira, hogy a pihenőidőben gyakorolhasson rajta. A hangszer 1762-es bemutatója után hamarosan Európa-szerte népszerűvé vált, és sok zenész, valamint zeneszerző szívébe belopta magát. Közéjük tartozott Mozart is, aki egy Adagio-t és egy rondót írt kifejezetten ennek a különleges hangszernek. A harmonika varázsa Beethoven és Saint-Saëns figyelmét is felkeltette, akik szintén megörökítették zeneműveikben ezt a csodás eszközt.
Az üvegarmonika azonban olyan különleges hanghullámokat generált, amelyeket Franklin sosem képzelt volna el: a titokzatos, kísérteties dallamok miatt sokan hevesen ellenezték, attól tartva, hogy ártalmas hatásaik lehetnek az egészségre. Széles körben elterjedt az a felfogás, miszerint a magas frekvenciák őrültséghez vezethetnek, sőt, egy német folyóirat még azt is felvetette, hogy a hangszer használata...
Túlzottan izgatja az idegrendszert, s ezzel együtt gyötrő depresszióba taszítja a zenészt, ami végül sötét, melankolikus hangulatot idéz elő, alkalmas a fokozatos önfeladásra.
Franz Mesmer, a német orvos, aki a hipnózis korai képviselőjeként ismert, és a róla elnevezett terápiás módszert, a mesmerizmust kifejlesztette, különleges eszközként az armonikát használta, hogy pácienseinek szuggesztív, szinte spirituális élményt nyújtson. Azonban 1784-ben XVI. Lajos francia király megbízásából egy vizsgálóbizottság alakult, amelynek élén a párizsi amerikai nagykövet, Benjamin Franklin állt, hogy tudományos szempontból értékelje Mesmer módszerét. A bizottság lesújtó következtetései után Mesmer kénytelen volt felhagyni franciaországi praxisával, és visszavonulni. Az üvegarmonika, amely Mesmer egyik fontos eszköze volt, az 1830-as évekre kiment a divatból, ám az 1980-as évektől kezdve a zeneszerzők és előadóművészek újra felfedezték és alkalmazni kezdték.
