"Össze kell fognunk a szálakat, mint egy jó mesélő, aki a történeteket egy csokorba köti. Minden apró részlet számít, hiszen együtt alkotunk valami igazán szépet!"
Lakatos Ferenc, a józsefvárosi zenészcsalád büszke sarja, nemrégiben az év hétköznapi roma hősének járó Aranypánt-díjra jelölést kapott. Jelenleg a Práter utcában működtet barber shopot, amely már messze túlmutat a hagyományos fodrászat keretein. A népszerűsége olyannyira megnövekedett, hogy sokan hajlandóak akár több száz kilométert is utazni, csak hogy Ferenc keze alá kerüljön, amikor a hajvágásról vagy a szakálligazításról van szó. De vajon miért nem követett zenészpályát, mik a jövőbeli álmai, és mi motiválja őt a jótékonysági hajvágások szervezésére? Portrénkban ezekre a kérdésekre is választ adunk.
Mit hozott a zenélés a fodrászat világába? Alázatot. Nagybőgősként tapasztaltam meg, hogy ez egy kísérőhangszer szerepe, míg a prímás, aki a dallamot vezeti, mindig más és más érzelmeket közvetít. Minden prímás egyedi módon adja elő a zenét, saját érzéseit és gondolatait tükrözi a játékában. A zenében fontos, hogy figyelmesen hallgassuk a másikat, hiszen a prímás vágyait kell teljesítenünk. Most, a fodrászszékben, egy új ember ül előttem, aki elmondja az igényeit, és nekem az a feladatom, hogy ezeket megvalósítsam. A zene akkor válik igazán széppé, ha minden hang a helyére kerül, és ahogyan a zenében, úgy a fodrászatban is össze kell fésülni a különböző elemeket, hogy harmónia születhessen.
Lakatos Ferenc bizonyára a kedvenc fodrászfésűjével fésülte össze a zenélést és a fodrászatot. "Már gyerekkorom óta bennem van, hogy mindig jót kell tenni másokkal. Szóval a zene is művészet, ahogy a fodrászkodás is. Alkotsz. Jót teszel a másikkal. Csapatjáték."
Egy többgenerációs zenészcsaládban, a budapesti Práter utcában nőtt fel, ahol a zene és a tradíciók szerves része volt mindennapjainak. Édesapja cimbalomművészként és tanárként dolgozott, így nem meglepő, hogy a zene iránti szenvedély már fiatal korában megfogta. Számos neves kávéházi roma zenész társaságában élte át a zenélés örömeit, például Sárközi Lajos zenekarával is fellépett. Ahogy telt az idő, azonban a fodrászmesterség iránti vonzalma egyre csak nőtt, így végül ezen a pályán találta meg a helyét. Ma már büszkén vezeti saját szalonját, ahol nemcsak a hajvágás művészetével foglalkozik, hanem rendszeresen jótékonysági akciókat is szervez, hogy segítsen a rászorulókon. Nemrégiben elvégezte a mesterfodrász képzést is, így szakmai tudása még inkább megcsillant a Práter utcai szalonjában, ahová mi is ellátogattunk.
A belépés után még a kávégéphez vezető útját is megelőzi, hogy zenét kapcsoljon. Anélkül nincs élet, zene nélkül dolgozni sem tudna. Királyi trónok zavarba jönnének a szalonban található székek láttán, most kivételesen ő is helyet foglal az egyikben. Kezdésként végigmutogatja a képeket a falon - Mike Tysonról van fotó bőven, de akad közös kép is: az egyiken Roy Jones amerikai ökölvívóval szerepel, büszke is rá.
Azzal hívtak, hogy egy "nagyon komoly fodrász kell nekik". Kérdeztem, ki jön. Mondták, hogy Roy Jones. "Ne szórakozzatok már" - válaszoltam. Aztán reggel küldték a fotót azzal, hogy "itt várunk téged".
Tysonnal még nem futott össze – pedig ő a nagy kedvencem. "Elkészíteném a pacekot. A hajával nem lenne sok probléma, csupán egy apró szakálligazításra lenne szükség. Merjünk nagyot álmodni, sőt, csakis nagyot érdemes álmodni."
Ferenc mindig is bátran merészelt nagyot álmodni. A Práter utcában, a szalon közelében látta meg a napvilágot – igazi helyi gyökerekkel bíró fiatalember. Gyerekkorát nosztalgiával idézi fel, miközben szemmel tartja a környék átalakulását az eltelt évek során. "A Corvin sétány még nem is létezett, csak alacsony, földszintes házak álltak itt, ahol most állunk." Négyen éltek a családban – szülei és testvére társaságában – és már fiatalon is helyet kapott az életében a fodrászkodás, amely a zene mellett szorosan összefonódott mindennapjaival.
Emlékszik, ahogy már akkoriban ő vágta a bátyja haját, igazította a szakállát - "annyira nem volt kézügyessége, muszáj voltam neki megcsinálni, mivel én már gyerekként is jól rajzoltam." Kik voltak az első vendégei a családon kívül? Az osztálytársak az általános iskolában.
A zene ma is kulcsszerepet játszik az életében. Korábban nagybőgőn játszott, klarinétot fújt és szolfézs órákra járt. „Ha valaki zenészcsaládban nő fel, az olyan, mintha a vére részévé válna a zene – azonnal megérzi a ritmust.” Édesapja cimbalomművész és tanár volt, de már nem tanít.
A mai generációban már nincs akkora igény a cimbalomra, így aztán másfelé kellett orientálódnia. Próbált vállalkozni, volt büfénk, használtruha-boltunk is itt, a Práterben. Most épp taxizik. Erős váltás, igen, hiányzik is neki a muzsika, ő is ebben szocializálódott - kávéházi cigányzenét játszott, minden stílushoz értett a magyar nótától a filmzenékig.
A szüleitől mindig azt tanulta, hogy nem szabad félvállról vennie semmit. "Ha valamit akarsz az élettől, tenni kell érte, semmi sem hullik magától az öledbe. Mindig száz százalékot kell nyújtani, mert akkor érhetsz el sikereket" - ez kísérte egész gyerekkorában, de azért nem volt egyszerű ezt kezelnie.
