Az orosz erők megsemmisítették a Velika Novoszilka-katlant, ami arra kényszerítette az ukrán haderőt, hogy zűrzavaros menekülésbe kezdjen.
A helyzet továbbra is zavaros a félig körbezárt település környékén. A legfrissebb haditudósítások alapján úgy tűnik, Oroszország sikeresen áttörte a település védelmi vonalait, és ezzel kettéosztotta a területet.
Velika Novoszilka egyedülálló erődítmény volt az ukrán védelem szempontjából. Az erőd városát keletről, délről, sőt, némileg nyugatról is erős állások védték, amelyek szilárd védelmet nyújtottak. Az utánpótlás biztosítása szempontjából pedig két fő irány állt rendelkezésre: észak felől Novij Komar, míg nyugatról Vremivka irányából érkezhettek az erősítések. Ez a stratégiai elhelyezkedés különösen fontossá tette a települést a régió védelmében.
Oroszország a város ostromakor elsőként sikeresen elvágta a biztonságosabbnak vélt északi útvonalat, majd január közepén teljesen elfoglalta Vremivkát. Az elemzők már ezt követően figyelmeztettek: ebből nagy baj lehet, lévén, a település egyetlen kapcsolatát az ukrán területtel az észak-nyugati mezők jelentették - amit a Mokri Jali folyó szel ketté.
A "kvázi" bekerített településért ennek ellenére napokig tartó harcok zajlottak, végül pénteken orosz csapatok jelenlétét észlelték a város szívében.
Ettől a ponttól eltérnek a beszámolók, bár néhány dologban jórészt egyetértenek:
Orosz források alapján 1500 ukrán katona tartózkodik a településen, azonban mérsékelt becslések szerint ennek csupán a tizede lehet jelen, és élet-halál harcot vívnak. Az ukrán oldalról ezzel kapcsolatos információk nem állnak rendelkezésre.