Nancy Pelosi súlyos sérülése miatt katonai kórházban hajtották végre a műtétet.
Mint ahogy azt pénteki beszámolónkban említettük, Nancy Pelosi, az Egyesült Államok korábbi képviselőházi elnöke balesetet szenvedett Luxemburgban, ahol hivatalos kongresszusi látogatását teljesítette. A balesetet követően kórházi ellátásra szorult. A politikai körökben egyelőre nem érkezett hivatalos tájékoztatás arról, mi is történt pontosan, de egyes hírek szerint Pelosi megbotlott egy márványlépcsőn, ami súlyos eséshez vezetett.
A történtek után a demokrata politikus szóvivője úgy tájékoztatott, hogy Pelosi már nagyon várja, hogy visszatérhessen otthonába, de a baleset következményei hosszú távon vele fognak maradni, ahogyan azt a Guardian cikke is említi. A brit újság jelentése szerint a 84 éves Pelosi a balesetet követően Németországban, egy amerikai katonák számára fenntartott hadikórházba került, ahol megállapították, hogy csípőtörést szenvedett. A diagnózis után sürgős műtétre volt szüksége, amely során csípőprotézist ültettek be neki.
Pelosi azóta kifejezte háláját a landstuhli regionális egészségügyi központ munkatársainak, valamint a luxemburgi kórháznak is, ahol szintén ápolták. Elmondása szerint mindkét helyszínen kiemelkedő ellátásban részesült, és a személyzet kedvessége nagyban hozzájárult a gyógyulásához.