Számít a korkülönbség egy kapcsolatban? – Íme néhány fontos kérdés, amelyet érdemes átgondolnod a szakértő tanácsai alapján:
Vannak, akik azt vallják, hogy a kor csupán egy szám, míg mások számára sokkal mélyebb jelentéssel bír. Hol található tehát az igazság határa? Az evolúciós pszichológia megközelítése szerint az, ahogyan az életkorra tekintünk, kulcsfontosságú szerepet játszik abban, hogy miként formáljuk kapcsolatainkat.
Az ideális korkülönbség kérdése talán az egyik legvitatottabb téma a párkapcsolatok világában. Míg egyesek határozottan állítják, hogy a jelentős korkülönbség akadályozza a tartós együttélést, mások éppen ellenkezőleg, arról számolnak be, hogy a korcsoportok közötti eltérés nem hogy nem hátráltatja, hanem éppen ellenkezőleg, gazdagítja a kapcsolatot. Azt mondják, a kor csupán egy szám, és a valódi összhang a felek közötti érzelmi kapcsolaton és közös értékeken múlik. Ha pedig a közvetlen ismerőseink között nem is találkozunk ilyen példákkal, érdemes a hírességek életére pillantanunk, ahol számos inspiráló kapcsolatot láthatunk, amelyek a korkülönbségek ellenére is virágzanak.
Vannak olyan hírességek, akik a szerelemre nem a saját generációjukban bukkantak rá, mégis rendkívül boldognak tűnnek. Ez a boldogság láthatóan immunissá tette őket a kritikákra, és szinte egyáltalán nem foglalkoznak a külvilág véleményével.
Remek példákra bukkanhatunk, ha a szerelem különböző megnyilvánulásait vizsgáljuk. Gondoljunk csak a 84 éves Patrick Stewart és felesége, Sunny Ozell, vagy Robert De Niro és párja, Tiffany Chen kapcsolatára. Ne feledkezzünk meg Madonna és 37 évvel fiatalabb szerelme, Akeem Morris történetéről sem. De hol is rejlik az igazság ebben az egészben? Amikor új kapcsolatba kezdünk, kezdetben a legapróbb részletek vonják magukra a figyelmünket, és ezeket kezdjük el értékelni. Ilyen tényezők lehetnek a másik fél értékrendje, vonzereje, személyisége és hobbija. Ezt követően pedig már jöhetnek a mélyebb, elgondolkodtatóbb kérdések, amelyek még inkább felfedik az érzelmi kötelék mélységét.
Sokan elgondolkodnak azon, hogy vajon létezik-e egy "ideális" korkülönbség a párkapcsolatokban. Azt mondják, a szerelem vak, de a kutatások azt jelzik, hogy a korbeli eltérések valóban hatással lehetnek a kapcsolatok hosszára és dinamikájára. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy nincs univerzális formula a boldog párkapcsolathoz. Ahogy az élet minden területén, úgy a szerelemben is igaz: a sikerhez elengedhetetlen a befektetett energia és munka.
A Journal of Population Economics által közzétett tanulmány rámutat arra, hogy a válással foglalkozó kutatások szerint a jelentős korkülönbséggel bíró párok esetében nagyobb a válás valószínűsége, mint azoknál, akiknek hasonló az életkoruk. A kutatási eredmények alapján a nagyobb korkülönbséggel élő párok házassági elégedettsége is csökken az idő múlásával. A jelentés szerint mindkét nem esetében tapasztalható, hogy a fiatalabb partnert választók nagyobb elégedettséget éreznek, mint azok, akik idősebb házastárs mellett döntöttek, függetlenül a korkülönbségtől. Érdemes megjegyezni, hogy ez az elégedettség a házasság első 6-10 évében fokozatosan eltűnik.
Az evolúciós pszichológia nézőpontja szerint a párkapcsolatokban az életkorral kapcsolatos vélekedésünk kulcsszerepet játszik abban, hogy miként közelítjük meg ezeket a kapcsolódásokat. E tudományág alapját képező elképzelések szerint az emberi elme képes adaptálódni, hogy elősegítse a szaporodást és a túlélést. Ennek fényében a nők számára a történelem folyamán előnyös volt, ha olyan férfiakat választottak, akik érettséggel és megfelelő erőforrásokkal rendelkeztek, hogy biztosítani tudják gyermekük felnevelésének szükségleteit.
Közben a férfiak között egy olyan tendencia alakult ki, amely a fiatalabb nők iránti vonzalmat erősítette meg, hiszen a fiatalság a termékenység szimbólumának számított. Ez a jelenség rávilágít arra, miért vonzódnak a nők az idősebb férfiakhoz, míg a férfiak a fiatalabb nőket részesítik előnyben.
A szakértők három különböző kategóriába sorolták, hogy az életkorbeli különbségek esetében melyik szakaszban milyen nehézségekkel kell megküzdenie az adott párnak.
A kutatások alapján a kis korkülönbséggel rendelkező kapcsolatokban általában kevesebb kihívást látnak, legyen szó bármilyen életszakaszról. A partnerek valószínűleg hasonló társadalmi és kulturális referenciákkal rendelkeznek, ami erősítheti a kapcsolatukat.
A mérsékelt korkülönbség esetében egyedi kihívások jelenhetnek meg az élettapasztalatok, illetve a prioritások tekintetében. Ennek ellenére azok, akik mérsékelt korkülönbséggel rendelkeznek legtöbbször megtalálják a módját annak, hogy ezeket a különbségeket hatékonyan kiegyensúlyozzák.
A jelentős korkülönbségek sajátos dinamikát alakíthatnak ki egy kapcsolatban, hiszen a felek különböző életfázisokban járnak, legyen szó karrierépítésről vagy a családi életre való felkészülésről. Ez természetesen nem zárja ki a siker lehetőségét, de kétségtelen, hogy a kommunikáció és a kölcsönös megértés terén nagyobb erőfeszítéseket igényelhetnek. Az ilyen kapcsolatok izgalmas kihívásokkal járhatnak, amelyek a felek fejlődésére és tanulására is ösztönözhetnek.
Ugyan a szakértők arra a következtetésekre jutottak, hogy a korkülönbségek képesek befolyásolni a kapcsolatok élettartamát, nem ez az egyetlen tényező, amely meghatározza annak sikerességét. Hiba lenne visszautasítani valakit, akiben megtaláltuk a lelki társunkat, csak azért, mert a statisztikák másról árulkodnak. Persze az már megint más kérdés, ha éppen a korkülönbség miatt érzünk teljes bizonytalanságot az adott illetővel kapcsolatban. Theresa E. DiDonato pszichológus szerint ebben az esetben érdemes néhány kérdést feltenni, ha bizonytalanok vagyunk.
A pszichológus a Psichology Today oldalán azt írja, hogy hosszabb távon a kapcsolatok sikeresebbek, ha a pároknak hasonlóak a céljaik. Mivel sok életcél életkorhoz kötött, ezek a célok gyakran nem egyeznek azoknál, akik között magasabb a korkülönbség. Érdemes végiggondolni, hogy ezek összeegyeztethetőek lennének-e.
Az idő előrehaladtával a közös érdeklődés egyre fontosabbá válik, éppen ezért fontos, hogy legyen közös hobbitok. Ezek kiegyensúlyozhatják a korkülönbség okozta távolságokat.
Egy-egy beszélgetés alkalmával érdemes felfedezőútra indulni a mélyebb tartalmak felé, ahol komolyabb témák kerülnek terítékre. Ilyenkor felfedezhetjük, mennyire harmonizálnak az értékrendjeink, és milyen alapokon áll a kapcsolatunk.
Minden egészséges kapcsolat fontos eleme a kompromisszumkészség, azonban ez különösen igaz akkor, ha a partnerünk más életszakaszban van. A türelem és a megértés ebben az esetben kulcsfontosságú lehet.
A pszichológus véleménye szerint, akár tetszik, akár nem, a családunk és barátaink jelentős hatással vannak a kapcsolatunk sikerére. Tanulmányok alapján a korkülönbséggel élő pároknak érdemes felkészülniük a negatív véleményekre, amelyek a környezetükből érkezhetnek. Ha azonban a hozzátartozók támogatják őket, az nagyban megkönnyíti a kapcsolat fenntartását és megerősítését.