A karácsonyi hal szokása nem bír évszázados tradíciókkal | Sokszínű vidék

A hal napjainkban már elengedhetetlen fogása a karácsonyi asztalon, de valójában ez a szokás nem annyira régi a magyar gasztronómiai hagyományokban, mint ahogy sokan vélik. Sokkal inkább a böjt időszakához és az ahhoz kapcsolódó tradíciókhoz kapcsolható, mint a keresztény szimbólumok világához.

Kulik Melinda, a néprajz és múzeológia elkötelezett szakértője, valamint a szegedi Napsugaras Tájház irányítója, szerepet vállalt abban, hogy világossá tegye számunkra, hogyan is kerül a hal az ünnepi asztalra.

A katolikus hagyományok szerint december 24-e böjti napnak számít, ami azt jelenti, hogy a hívők szigorú étrendi előírásokat követnek. A halas ételek ilyenkor különösen népszerűek, hiszen már régóta részei a böjti menünek. Ennek a szokásnak a gyökerei részben VI. Pál pápa 1966-os döntésére vezethetők vissza, amely során enyhítette a karácsonyt megelőző szigorú böjti előírásokat. Míg a polgári konyhákban már korábban is elterjedt a halételek fogyasztása szenteste, a paraszti kultúrában ez a szokás nem volt jellemző.

- mondta a néprajzkutató, aki hangsúlyozta, hogy fontos különbséget tenni a katolikus és a protestáns hagyományok között. Az utóbbi esetében a nagypéntek a szigorú böjt napja a húsvéti időszakban, míg december 24-e nem bír ilyen jellegű korlátozásokkal.

A 16. és 17. századi szakácskönyvek tanulmányozása során feltűnő, hogy a főúri étkezések különleges fogásai között gyakoriak a halételek. Ugyanakkor a jobbágyok számára a halhoz jutás nem volt mindennapi lehetőség, hiszen a tavak és folyók, ahol a halak éltek, a nemesi birtokokhoz tartoztak, és a halászat eredményét a földesuraknak kellett szolgáltatniuk. A folyók szabályozása és a holtágak, mocsarak feltárása után a paraszti közösségek is több halhoz jutottak, ám ezek az ételek még ekkor sem kerültek az ünnepi asztalra, például karácsonykor.

Kulik Melinda elmondása szerint a karácsonyi böjti menü úgy nézett ki a paraszti világ katolikus területein, hogy mindig valamilyen alkoholos itallal kezdődött az étkezés, ittak egy pálinkát, majd a fokhagymát belemártották mézbe és minden családtag evett belőle. Ennek egyfajta rontáselhárítás misztériuma volt.

Utána egy édes almát fogyasztottak el, amely a magyar néprajzban gazdag jelentésrétegekkel bír, többek között a kisjézus szimbólumaként is megjelenik. A családfő számára az alma pucolása különleges rituálé: a héjat egyben kell eltávolítania, hogy a folyamat megszakítatlan maradjon, ezzel szimbolizálva a család életének folytonosságát. A gyümölcsöt annyi szeletre vágja, ahányan a családban vannak, és mindenkinek jut egy darabka. Ez az összetartozás szimbóluma: bármennyire is szétszóródjanak az élet útjain, legyen mindig egy olyan nap, amikor újra együtt lehetnek, és mindenki hazatér. Ezt követően egy savanyú leves érkezett az asztalra, amely lehetett káposztaleves vagy cibereleves, búzakorpával készítve. Néhány vidéken azonban aszaltszilvás babos levest is kínálnak, így a hagyományok sokszínűsége tovább gazdagította az étkezést.

A második fogás a mákosguba, amely különböző tájegységeken mákos csík néven is ismert, Békésben pedig angyali csíkra keresztelték. A név csupán a vágási technikájában rejlik eltérésben. Az étkezés után a családok elindultak az éjféli misére, és amikor hazaérkeztek, gyakran fogyasztottak húsféléket, mint például kocsonyát, töltött káposztát, hurkát, valamint a disznóvágáshoz kapcsolódó egyéb ínycsiklandó fogásokat.

Az 1960-as években Kisbán Eszter és csapata, akik etnográfusként és a történelemtudományok kandidátusaiként dolgoztak, egy jelentős kutatást végeztek a Kárpát-medencében. Ennek a munkának a részeként készült el a Magyar Néprajzi Atlasz, amely a 20. század eleji paraszti életmódot és hagyományokat tette vizsgálat tárgyává. A kutatás során alkalmazott kérdőívek elemzése során azonban érdekes megállapításra jutottak: a válaszok között egyetlen említést sem találtak arra vonatkozóan, hogy a karácsonyi ünnepek alatt a paraszti közösségek halat fogyasztottak volna.

- ezt osztotta meg velünk Kulik Melinda.

A halászlé és a sülthal története szorosan összefonódik a polgári konyha hagyományaival, így váltak ezek az ételek a karácsonyi ünnepek elmaradhatatlan elemeivé. Hasonló módon a mákos bejgli is a városi lakosság kreatív találmánya, amely a német nyelvterületről érkezett, fokozatosan kiszorítva a régebbi hagyományos mákos gubát.

Ami a családi tradícióinkat illeti, az alma felszeletelése először a nagyszülőknél ragadta meg a figyelmemet. Ezt a szokást azóta is hűen ápoljuk, és bár eddig nem tudtuk, hogy az aszalt szilvás bableves egy régi paraszti hagyomány karácsonykor, már évek óta szenteste az asztalunk része. A mákos guba elkészítése is szerves része a készülődésnek. Persze, a szegedi halászlé sem maradhat ki a menüből, és a töltött káposzta is elengedhetetlen a családi ünneplés során.

Ha pedig tudni szeretné, hogy mi az a csegei halászlé, ebben a cikkben megtalálja a választ! Egy amerikai vlogger véleményét a bajai és a szegedi halléről ide kattintva tudhatja meg!