A bátor ferences szerzetes vádlóinak vádlója vált, mint egy igazságkereső harcos, aki nem riad vissza az igazság melletti kiállástól.
A cikk megosztásához egyszerűen kattintson erre a linkre, vagy másolja ki, és küldje el e-mailben: https://demokrata.hu/magyarorszag/szenvedett-de-nem-felt-1088545/
Zadravecz István 1884. június 20-án látta meg a napvilágot Csáktornyán, egy olyan vidéken, ahol a horvát és magyar hagyományok egyaránt mély gyökerekkel bírnak. E szép tájon, a Zrínyi család birtokán született, amelyet mindkét nemzet büszkeségeként emlegetnek. Már ifjú korában, mindössze 14 évesen csatlakozott a ferences rendhez, ami elindította őt a lelki és szellemi fejlődés útján. Később Zágrábban mélyedhetett el a teológia és filozófia rejtelmeiben, majd a római Szent Antal Kollégiumban szerezte meg doktori fokozatát dogmatikából és szónoklattanból. 1907 tavaszán, a katolikus egyház legfontosabb templomában, a Lateráni Bazilikában szentelték pappá, amelynek ünnepét minden év november 9-én tartják meg.
Bajai és gyöngyösi állomáshelyeit követően a szegedi alsóvárosi, Mátyás téri ferences Havas Boldogasszony-plébánia és kolostor élére került, ahol házfőnöki tisztséget töltött be. Határozottan elítélte az 1918-as szabadkőműves mozgalmak által generált felfordulást, valamint az 1919-es vörösterror eseményeit, melyekkel szemben bátorsággal állt ki, élete kockáztatását sem féltve. Érdemes megemlíteni, hogy Lőw Imánuel szegedi főrabbi társaságában fejezte ki ellenállását ezen eseményekkel szemben.
Ez alapjaiban cáfolja a kommunista történelemhamisítók primitív antiszemitizmus-vádját, amivel 1945 után igyekeztek besározni Zadravecz pátert.
A ferences szerzetes, Zadravecz István, szoros kapcsolatokat alakított ki a korabeli politikai életben, különösen a Nemzeti Hadsereg fővezérével, Horthy Miklóssal, akivel baráti viszonyt ápolt. Nem meglepő tehát, hogy ő szentelte fel a Nemzeti Hadsereg I. Törzsszázadának, vagyis a Prónay-tisztiszázadnak a szűzmáriás lobogóját, amelynek zászlóanyaságát Gömbös Gyuláné vállalta magára. A kiemelkedő esemény során Zadravecz páter így szólította meg az új magyar haderő katonáit: "Zászló! Édes hazámat látom benned, göröngyével, földjével, Nagyasszonyával, Koronájával, múltjával, jövőjével! Katonák! Ezt lássátok benne ti is a nagy konstrukcióknak hajnalán! Fennen lobogtassátok, hadd lássa mindenki, hadd érezze ezt ki belőle mindenki. Vigyétek ezt a zászlót diadalra! És ne a türelem jelszavával hordozzátok, hanem a magyar lázongás minden pezsdítő és zúzó erejével, mert ezzel lehet csak új Hazát teremteni!" E szavakkal adta át a lobogót Prónay Pál huszárszázadosnak: "Menj, és hozd vissza vele Magyarországot!" (Prónay Pál: Ellenforradalmi jegyzeteim, I. kötet, Erdélyi Szalon Könyvkiadó, 2025.)
Nem sokkal később, Horthy Miklós kérésére, Csernoch János hercegprímás javaslatot tett Zadravecz István tábori püspöki kinevezésére a Szentszéknél. A hercegprímás 1920. augusztus 24-én szentelte püspökké a ferences rend tagját, e fontos esemény emlékét egy dísztábla őrzi a szegedi alsóvárosi ferences kolostor udvarán. A tábla felirata így szól: "Miasszonyunk e szentélye a Nemzeti Hadsereg bölcsője. A megszervezés hősi munkájának apostolát, e szerzetház főnökét: P. Uzdóczy Zadravec Istvánt itt szentelték tábori püspökké az Úr 1920. esztendejében, Sz. Bertalan ünnepén." Zadravecz István püspöki jelmondataként a "Pro Regno Mariano", vagyis "Mária Országáért" jeligét választotta, amely méltón tükrözi elkötelezettségét és hitét.
Tábori püspökként buzgón igyekezett a laktanyákat szellemi táplálékkal, Isten igéjével ellátni,
Kiemelkedő jelentőséggel bírt számára a katonai hősök emléke, különösen Kapisztrán Szent János kultusza, amelyet különösen tiszteletben tartott.
Az ő érdeme, hogy 1922-ben a budai Vár szívében felavatták a nándorfehérvári diadalban fontos szerepet játszó ferences hitszónok szobrát, amelyet Damkó József szobrászművész tervezett. Ez a műalkotás ma is a tér egyik legszembetűnőbb és legmeghatározóbb dísze.
Zadravecz István sosem engedett a politikai áramlatok nyomásának; számára a belső meggyőződés volt az iránytű, függetlenül attól, hogy ez milyen személyes következményekkel járt. Legitimista értékrendje révén mindvégig hű maradt Boldog IV. Károly királyunkhoz, különösen a két 1921-es hazatérési kísérlet során. E hűség miatt azonban a Horthyval kialakított kapcsolata fokozatosan hűvössé vált.
A baloldali szennypropaganda 1925-ben megpróbálta belekeverni Zadravecz püspököt a hírhedt frankhamisítási ügybe. Ekkor néhány romantikus idealista hazafi, Windischgrätz Lajos herceg vezetésével, elhatározta, hogy a trianoni földcsuszamlásért felelős franciákon a nemzeti valutájuk elinflálásával áll bosszút. Ennek érdekében jelentős mennyiségű francia frankot hamisítottak, és az elkészült ál-bankjegyeket a budai ferences rendházban helyezték el, ahol a püspök is tartózkodott abban az időszakban. A hazafiatlan liberális és kommunista propagandisták gúnyos írások sorát zúdították a nyilvánosságra, ám a bírósági eljárás világossá tette, hogy Zadravecz püspök nem volt tudomással az akcióról. A rágalmazók végül jelentős kártérítést voltak kénytelenek fizetni a nemes lelkű papnak, aki egy évvel később lemondott a tábori püspöki tisztségéről, és vezérőrnagyi rangjáról is, mivel a Honvédelmi Minisztérium cenzúrázni akarta prédikációit – ezt pedig nem volt hajlandó eltűrni.
Ezután missziós utakra indult az Egyesült Államokba és a Szentföldre, emellett különböző civil társadalmi szervezetek rendezvényein rendíthetetlenül hirdette a keresztény-nemzeti Magyarország igazságát. Bár sohasem hallgatta el, hogy az 1918-as patkányforradalomban és az 1919-es vörösterrorban társadalmi számarányukhoz képest magasan felülreprezentáltak voltak zsidó honfitársaink, a faji alapú antiszemitizmust a krisztusi tanítás alapján következetesen elutasította, és a zsidótörvények, majd a zsidók 1944-es deportálása ellen is szót emelt. Később terhére rótták, hogy a nyilaskeresztes hatalomátvétel után jelen volt Szálasi Ferenc nemzetvezetői eskütételén, ám azon Serédi Jusztinián esztergomi érsek, bíboros, hercegprímás utasítására vett rész azzal a céllal, hogy tájékoztassa a bíborost az ott történtekről. Maga Zardavecz rendtársaival együtt számos üldözött zsidót elbújtatott, mentve őket az elhurcolástól.
Külföldre menekülhetett volna, de nem tette. Egy jószándékú szovjet tiszt figyelmeztette, hogy a bolsevista erőkkel visszatérő magyar kommunisták célkeresztjébe fog kerülni. 1945 tavaszán végül letartóztatták, és a háborús, valamint népellenes bűntettek koholt vádjával az illegitim "népbíróság" 1946-ban két év börtönre ítélte. Csak 1947-ben szabadult. A kirakatper során a kommunista propagandának megfelelően ábrázolták őt: harácsolónak, dőzsölőnek, aki a nép vérén gazdagodik, és aranyban, pénzben fürdik, míg a klerikális parazita jelzőt is megkapta a hazátlan bolsevikoktól. Az utolsó szó jogán, erkölcsi fölényével tisztában, Zadravecz István a vádlóinak vádlójává lépett elő, bátran megvallva hitét:
Ez a lenézett és gúny tárgyává tett püspöki aranykereszt csupán egy finom öntvény, melyet kissé arannyal befuttattak, hogy méltóképpen képviselje a szent keresztet és a szentek ereklyéit. Igaz, volt aranyláncom is, de azt elvették; aranygyűrűm is akadt, de azt is elrabolták. Nem baj! Ha ez az értéktelenség felkeltette az ügyész úr figyelmét, itt van, kérem, vegye el! Majd helyette egy madzagspárgán lógó fakeresztet akasztok a nyakamba, és úgy járom tovább a magyar utakat. De ettől a fakereszttől féljenek! Jobban, mint az aranykereszttől, mert Krisztus a keresztfán váltotta meg a világot. Hálát adok Istenemnek és Jézus Krisztusnak, hogy méltónak tartott a szenvedésre. Köszönöm neki a stigmákat, a meghurcoltatást, a meg- és lealáztatást, a szabadságvesztést, a közel egyéves börtönéveket. Nem tagadom, ez súlyos volt a kényelmetlenségeivel, a hosszú és álmatlan éjszakáival, a takaró nélküli kemény kőpadlójával, böjtjeivel, éheztetéseivel – de Istenért elviseltem. Suscipe a me Pater, fogadd el mindezt engesztelésül, Mennyei Atyám, váltságul édes Hazámért és nemzetemért. Hálát adok Istennek, hogy a börtönben példaképül állított a keresztény nép elé. Ó, bárcsak példaképe lehetnék ennek a népnek, és szenvedéseimmel, börtönömmel bizonyíthatnám, hogy amit negyven éven át hirdettem, azt a csendes időkben a börtön celláiban tettel is megéltem. Itt, az ország színe előtt kijelentem, hogy szívből megbocsátok mindenkinek, aki bármilyen módon hozzájárult szenvedéseimhez... Az ügyem felett hamarosan kettétörendő pálca reccsenése nem ítélet lesz, hanem konfesszió! Nem lesz ítélet, mert a Tisztelt Népbíróság nem mérheti fel az én világnézetemet és beszédeimet. Ezek felett már ítélt az Isten és Jézus, amikor engem felkent és misszionáriusként küldött a néphez. Ő tette a számra az igét, amely szent, örök és megmásíthatatlan. Engem az egyéves börtön megtanított szenvedni, de félni nem!
Nekem mindegy, akár főpapi ornátusban, diadalszekéren robogok az örökkévalóság küszöbe felé, akár pedig elítéltként, kényszermunkát végezve, nyikorgó talicskát tolva közeledek oda, mert ez egyben egészen biztos vagyok, hogy ott, az örökkévalóság küszöbén vár az én Istenem és Jézusom, ki a földön szóval, szenvedéssel meghirdetett evangéliumáért adja nekem a fényes felmentést és az örökkévalóság koronáját."
1947-es szabadulása után 1950-ig a máriagyűdi ferences rendházban lakott, a szerzetesrendek feloszlatása után, 1951-ben a borsodi Homrogd községbe deportálták, édesanyja a kitelepítés borzalmas körülményei között elhunyt. Budapestről kitiltották, 1955-től a zsámbéki plébánián élt, kisegítő lelkészként szolgált, de a prédikálástól eltiltották. Titokban közel 30 olyan kispapot szentelt fel, akiket a kommunista diktatúrával együttműködő békepapok kirúgattak a teologiákról. Folyamatos rendőri megfigyelés alatt állt, többször tartottak nála házkutatást, minden módon zaklatták, de Zadravecz István nem tört meg, mindvégig hűségben kitartott katolikus hitében és magyarságában. 1965. november 13-án hunyt el Zsámbékon, kívánságára az esztergomi ferences rendház kriptájában helyezték örök nyugalomra. Az ellene az 1945-ös népbírósági kirakatperben hozott hazug ítéletet csak 1996-ban semmisítette meg a Legfelsőbb Bíróság, kimondva a szent életű ferences szerzetes jogi tekintetben is nyilvánvaló ártatlanságát. Halálának 30. évfordulóján, 1995. november 13-án Zsámbékon a Magyar utca 13. számú ház falán emléktáblát avatott tiszteletére a Zadravecz Emlékbizottság.
