Van pápánk, de Gyurcsány már nem köztünk.
Ki állítja helyre a rendet a mátrix világában? Az életünket egy digitális cirkusz szövevénye szövi, ahol az adathalmazok fogságában bolyongunk.
Az elmúlt hét bővelkedett az izgalmas eseményekben. Megválasztották a római katolikus egyház új vezetőjének az amerikai Robert Francis Prevos bíborost, aki XIV. Leó néven foglalta el a pápai trónust. Az a tény, hogy az új egyházfő hosszú időt töltött Peruban, arra enged következtetni, hogy valószínűleg folytatja azokat a reformokat, amelyeket az argentin származású Ferenc pápa kezdett el. Ahogy legutóbbi írásomban is említettem, az Európai Unió - amely nekünk, magyaroknak történelmi, gazdasági és kulturális otthonunk is - megalapításában meghatározó szerepet játszó politikusok a római katolikus egyházhoz tartoztak. Így a fundamentumok - a zsidó-keresztény kultúrkör, a görög-római hagyomány és a felvilágosodás eszméi - mellett ezt a tényt is érdemes észben tartanunk, amikor a világ legnagyobb egyházának a politikai hatásáról gondolkodunk.
A hazai közélet eseményei nem csupán Erdő Péter esztergom-budapesti érsek pápaválasztási esélyei körül forogtak, hanem sokkal szélesebb spektrumot öleltek fel. Az ellenzéki táborban is komoly átrendeződések zajlottak, amelyek újabb fejezeteként Dobrev Klára bejelentette, hogy férje, Gyurcsány Ferenc lemond a Demokratikus Koalíció vezetéséről és parlamenti mandátumáról. Ezzel egy időben azt is nyilvánosságra hozta, hogy elválnak. Az események gyorsan követték egymást, és a politikai táj folyamatosan változott, új kihívások elé állítva az érintetteket.
A volt miniszterelnök visszavonulása, amelynek tartalma és mértéke egyelőre még kérdéses, komoly gondolkodásra késztet minket. A politikai elemzők számos alkalommal fel fogják róni, hogy a DK elnöke miként gátolta a baloldal előretörését az utolsó 15 év során, és hogy az ő tevékenysége hozzájárult a kétharmados Fidesz-győzelemhez. Sokan úgy vélik, hogy ezt a lépést már jóval korábban meg kellett volna tennie. Bár ezek az észrevételek nem nélkülözik az igazságot, a helyzet ennél sokkal bonyolultabb. Személyes ismeretségünk és az a meggyőződésem alapján, hogy a közéletet nem csupán politológiai nézőpontból érdemes vizsgálni, szeretném megosztani néhány saját gondolatot és észrevételt ezzel a témával kapcsolatban.
A rendszerváltás időszakában, 1988 és 1990 között, a Fidesz ellenzéki és liberális képviselőiként időnként találkoztunk a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) vezetőivel, közöttük Gyurcsány Ferenc is feltűnt. Miután a szabad választások során a Fidesz kiemelkedő győzelmet aratott, Gyurcsány úgy döntött, hogy visszavonul a politikai életből, és az üzleti szférában próbálja ki magát. Tíz évvel később azonban újra a politikai színtéren találkoztunk vele, amikor Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt tanácsadójaként bukkant fel. Később sportminiszteri posztra emelkedett, majd Medgyessy lemondása után miniszterelnökké vált. Megjelenése valóban friss szellőt hozott az elavult Magyar Szocialista Párt működésébe, új stílust és gondolkodásmódot képviselve.
Tony Blair angol munkáspárti miniszterelnök és tanácsadói tudatosan törekedtek arra, hogy itthon is elterjesszék a "harmadik út" politikai koncepciót, amelyet Antony Giddens is támogatott. Ez a szociáldemokrácia megújítására irányuló kezdeményezés szerintem egy ígéretes és a korszellemhez jól illeszkedő vállalkozás volt. Ugyanakkor, liberális nézőpontból nézve, kritikusan szemléltem ezt az erőfeszítést, hiszen felvetett néhány kérdést a hagyományos értékek és a modern politikai eszmék közötti egyensúlyról.
Ekkor vette át a miniszterelnöki posztot elődjétől, és egy világos döntés előtt állt: vagy megpróbálja helyreállítani a Medgyessy-féle 100 napos program súlyos, az ország teherbíró képességét jócskán meghaladó túlköltekezéseit és téves gazdasági lépéseit, vagy pedig különféle trükkökkel és bűvészmutatványokkal próbálja elrejteni a valóságot a 2006-os választási siker érdekében. Végül az utóbbi lehetőséget választotta, ami elindította őt egy olyan lejtőn, ahol már nem volt visszaút.
Emiatt került sor a klasszikus pirruszi győzelemnek bizonyuló választási siker után az őszödi beszédre, amiből következtek a budapesti utcai zavargások, majd az erőszak eszkalációja. Hiába értük el egyik legfontosabb célunkat és vették fel Magyarországot két évvel korábban az Európai Unióba, hazánkba gazdasági és politikai krízis köszöntött be. Ezért a 2008-as világválság még jobban meggyötört minket másoknál, hiszen nekünk egy saját válsággal is birkóznunk kellett éppen.
Egy újabb lehetőség adódott volna a bukás mértékének csökkentésére, amennyiben az akkori kisebbségben lévő miniszterelnök elfogadta volna egy szakértői kormány ideiglenes megbízását. Ez a kormány az előrehozott választásokig irányította volna az ország ügyeit. Mint már tudjuk, akkoriban nagyon közel kerültünk ennek a megvalósításához, hiszen Surányi György bizonyos feltételek mellett vállalta volna a vezetést, és a Fidesz is jelezte, hogy nyitott a javasolt forgatókönyvre.
Amikor világossá vált, hogy Gyurcsány Ferenc vezetésével az ország csődhelyzet elé néz, a kormányzati irányítást átadta gazdasági miniszterének, Bajnai Gordonnak. Az általa irányított MSZP-kormány ugyan elvégezte a szükséges, ám rendkívül fájdalmas gazdasági reformokat, amelyek révén sikerült elkerülni a totális összeomlást, politikai szempontból azonban elvesztette az irányítást. Ennek következményeként 2010-re már semmi sem akadályozhatta meg a Fideszt abban, hogy a kétharmados győzelem kapujába lépjen.
A kiütéses vereség végleg megpecsételte Gyurcsány Ferenc politikai pályafutását. Hiába lépett ki a szocialista pártból és alapította meg a Demokratikus Koalíciót, a jövője innentől kezdve egy hullámzó eredményekkel tarkított útra terelődött. Még ha időnként sikerült is megugrania a választási küszöböt, a társadalmi elutasítottsága folyamatosan megmaradt, és gyakran ő lett a politikai diskurzus mumusa, akivel a félelmeket lehetett gerjeszteni a választók körében. A korábbi téves stratégiai döntések, sorozatos kormányzati hibák – mint például a 2006 után bejelentett, de soha meg nem valósult 10, 20, 100 pontos programok – mind hozzájárultak a megítélésének romlásához. Ezen kívül ellentmondásos személyisége és sajátos stílusa is nagy hatással volt arra, hogy a közvélemény hogyan tekintett rá. Mindezek ellenére érdemes hangsúlyozni, hogy...
Egy kormányzati szerepben dolgoztam együtt vele, amikor a liberális Szabad Demokraták Szövetségét képviseltem környezetvédelmi miniszterként a koalíció keretein belül. Közöttünk mindig korrekt és jó viszony alakult ki, ő soha nem avatkozott bele a munkámba. Azonban, amikor pártelnökként lépett színre – legyen szó akár az SZDSZ-ről, akár a Magyar Liberális Pártról – az együttműködésünket komoly feszültségek terhelték. Tehetsége és politikai érzéke kétségtelen, ám a személye hosszú időn át komoly akadályozó tényező volt a baloldal előretörése szempontjából. Most, amikor távozik, különösen érdekes az időzítés, hiszen pártja és a hazai szocialista-szociáldemokrata gondolkodás a Magyar Péter által képviselt irányvonal miatt egyfajta válság küszöbén áll.
Bár a DK esetében talán még előfordulhat, hogy eléri a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékot, más baloldali ellenzéki formációknál ez ma már teljesen esélytelennek látszik. Ebbe a helyzetbe került az a Momentum is, amelyik párt több éves pályafutása során nem tudta eldönteni, hogy ők baloldalik, liberálisok, vagy konzervatívok (esetleg macronisták), vagy ha egyik sem, akkor kik is valójában. Elszalasztották azt a pillanatot, amikor a baloldali médianyomással dacolva önálló utat járhattak volna a hagyományos szocialista, zöld és újbaloldali alakulatokkal szemben, így beleszürkültek a reménytelenek táborába. Most egykori elnökük, Fekete-Győr András nem túl elegánsan kegyelemdöfést vitt be nekik, amikor azt javasolta, hogy nem kellene indulniuk a következő választáson.
Indulásra kész, és nem is akármilyen eséllyel, Magyar Péter pártja, a Tisza. A múlt héten zajló eseményekhez ő is hozzáadta a maga részét, hiszen politikai "atombombát" ígért, valamint a Fidesz "őszödi beszédének" nyilvánosságra hozatalát is kilátásba helyezte. Azonban a bemutatott hangfelvétel végül csalódást okozott, hiszen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter csupán arról beszélt, hogy a magyar hadsereg a korábbi békemissziók helyett új stratégiát kíván követni, és arra készül, hogy bármilyen háborús konfliktus esetén megvédje az országot.
A titkosan rögzített és etikátlan módon nyilvánosságra hozott felvételek már hosszú ideje részei a hazai politikai diskurzusnak, hiszen az "őszödi beszéd" óta folyamatosan jelen vannak. Azonban az a mértékű elterjedés, amit manapság tapasztalunk a "revolverező" technikák terén, valóban példa nélküli. Magyar Péter és exbarátnője, Vogel Evelin, úgy tűnik, élen járnak ebben a jelenségben.
Másrészt, noha a Tisza Párt elnökét bennfentes kereskedelemmel vádolják, úgy tűnik, hogy politikai információk terén is előnyben van. Az elmúlt héten, alig néhány nappal a kormánypártok bejelentése előtt, amely Polt Péter alkotmánybíróvá jelölését érintette, a Tisza elnöke már sejtetett valamit erről az eseményről. Mielőtt Ruszin-Szendi Romulusz a Fidesz-KDNP részéről nyilvánosan megvádolta volna az Ukrajnával kapcsolatos kormányzati álláspont semmibevételét, egy "atombomba" témájú sajtótájékoztatót tartottak. Figyelemre méltó, hogyan kezelik az ilyen jellegű értesüléseket. A politika világában folyamatosan áramlanak az információk, amelyek részben valósak, részben pedig félrevezetőek. Végső soron az adott politikai szereplő érzékenységén és képességein múlik, hogyan tudja ezeket az információkat hasznosítani.
Az igazi két súlyos kérdés viszont, amely minden felszíni jelenségnél jobban befolyásolja majd a közeljövőnket továbbra is egyfelől a magyar gazdaság helyzete, másrészt az Ukrajnához, és ezáltal a nyugati világhoz fűződő viszonyunk. Hazánkban az év első negyedévében - szemben az Európai Unió 1,4 százalékos növekedésével - 0,4 (!!) százalékkal esett vissza a gazdaság. Az infláció márciusban az egész EU-ban csak Romániában szökött magasabbra a hazainál (nálunk 4,8 százalékra ugrott, szemben az EU átlag 2,5 százalékkal). Az év elején az unióban 0,6 százalékkal nőtt az ipari termelés, nálunk 8 (!!) százalékkal csökkent.
A nemzetközi elemzők folyamatosan csökkentik a magyar nemzeti össztermék növekedésére vonatkozó előrejelzéseket, amelyek az egész évre vonatkoznak. A kormány tavalyi repülőrajtra tett ígérete és a várt 4%-os bővülés már távoli álomnak tűnik: jelenleg 1-1,8% közötti növekedést várnak. Az okok között sokan az EU-s támogatások felfüggesztését és a legutóbbi választások előtti túlköltekezést emelik ki. Ez utóbbi felborította a költségvetési egyensúlyt, ami miatt a kormánynak kénytelen lesz visszafogni a beruházásokat és a központi kiadásokat, ez pedig visszafogja a gazdasági növekedést.
Egyre inkább előtérbe kerül Ukrajna uniós csatlakozásának ügye, amelyet legutóbb az eszkalálódó ukrán-magyar kémbotrány és a diplomáciai kiutasítások is felerősítettek. Korábban már kifejtettem, hogy a kormány álláspontját nem tartom helyesnek. Úgy vélem, hogy Ukrajna EU-tagsága a mi érdekeinket is szolgálja, ám ennek megvalósítása során nem szabad elhamarkodottan dönteni, és a közös feltételek figyelmen kívül hagyása sem lehet opció.
A véleményem szerint a leginkább megfelelő álláspont a magyar érdekek szempontjából az "igen, de nem most" lenne. Úgy tudom, hogy a közelmúltban a Tisza Párt is hasonló nézetet osztott. Megértem a kormány szándékait, és tisztában vagyok azzal, hogy a következő választások megnyerésére törekedve igyekszik kiélezni ezt a kérdést. A magyar polgárokban könnyen felébreszthető a már meglévő aggodalom a keleti szomszédunk EU-tagságával kapcsolatban, ami potenciálisan alkuhelyzetet teremthet Brüsszellel a támogatások kifizetése körül. Ezen felül az ellenzéki Tiszát is hátrányos helyzetbe hozhatja, mivel kisebbségi álláspontot képviselhet, ami belpolitikai nehézségeket okozhat számukra.
A fenti gondolatok világosan tükrözik, hogy 2004-ben Gyurcsány Ferenc választási céljai is érthetőek voltak, ám a szavazásra fókuszáló politikai megközelítés középtávon komoly problémákhoz vezetett. Most is érdemes lenne alaposan átgondolni hosszú távú érdekeinket, amelyek szoros kapcsolatban állnak az Európai Unióval és az atlanti együttműködéssel, különösen a NATO-val. Ezek a tényezők arra ösztönöznek minket, hogy keressük a kompromisszumos megoldásokat nyugati szövetségeseinkkel.
A Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet irányítója, jogi szakember, liberális politikai elkötelezettségű személy és korábbi miniszter áll a középpontban.
A véleménycikkek nem mindig tükrözik az Index szerkesztőségének hivatalos álláspontját.
