Zalatnay Sarolta: Szomorúság fog el, amikor csak arra a gondolatra térek vissza, milyen élet várhatott volna rám.
Hamarosan kezdetét veszi a Vörös Sarolta című dokumentumfilm forgatása, amely Zalatnay Sarolta életét és pályafutását kívánja bemutatni. Az énekesnő maga keresett meg minket a filmötlettel, és örömmel értesültünk arról, hogy a Nemzeti Filmintézet pozitívan értékelte a tervet.
Mostanában nagyon gyakran gondolok a múltamra, hiszen szeretnék tűpontosan emlékezni mind arra, ami velem történt. És, hogy van-e az életemnek olyan pillanata, amit ha visszamehetnék az időben, máshogy alakítanék? Igen, van, de csupán egyetlen egy. Ha tudtam volna, hogy valójában semmilyen ártalom nem érte volna édesanyámat amiatt, hogy élek a felkínált lehetőséggel és Sarolta Redként karriert építek Angliában, akkor biztosan nem kullogok haza két év után. Már csak azért sem, mert éppen az anyukám életét varázsolhattam volna meseszerűvé, ha tényleg hozzámegyek a Bee Gees énekeséhez, Maurice Gibbhez. Talán hagyjuk is, hogy milyen élet várt volna rám Sarolta Gibbként, hiszen ha erre gondolok, egy picit azért elszomorodok.
Zalatnay véleménye szerint e név számos izgalmas lehetőséget kínált volna számára.